Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1933. (52. évfolyam 1-53. szám)

1933-06-01 / 22. szám

158. oldal. Somogy vármegye Hivatalos Lapja 22. szám haza toloncoltatott, ahonnan azonban pár nap múl­va gyámja Gajda István ároktői lakos tudta és beleegyezése nélkül ismeretlen helyre távozott. Megkeresem, hogy Daragó Margit kiskorút hatósága területén nyomoztatni, feltalálás esetén illetőségi községébe Ároktőre haza toloncoltatni és Borsod, Gömör és Kishont közig. e. e. vármegyék árvaszé­két 7019/á. 1933. számra értesíteni szíveskedjék. 18148/1—1933. szám. Szabó Margit kórházi ápolása ügyében szük­ségessé vált az állítólag Jánkabegven (Zalaeger­szeg mellett) született 16 éves r. kath. Szabó Mar­git ápoltnak kihallgatása. Miután nevezett azon bemondása, hogy Ján- kahegyen tartózkodnék és hogy Szabó József atyja, valamint Horváth Mária anyja is ugyanottani lako­sok volnának, valónak nem bizonyult, felkérem, hogy nevezettet nyomoztatni, feltalálás esetén a saját és fizető köteles szüleinek illetőségi és vagyoni viszonyaira nézve meghallgatni és a felvett jegyző­könyvet Vasvármegye Alispánjának 5305/1933. számra megküldeni szíveskedjék. 18167/1/1933. szám. A székesfehérvári járás főszolgabirája 398/1930. számú ítéletével Dudás Jenő rom. kath. vallásu, nőtlen, lókereskedő, vagyontalan, volt bu­dapesti lakost (Ritter Ferenc u. 186) jogerősen 5 napi elzárás büntetéssel büntette. Minthogy nevezett jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, megkeresem, hogy nevezettet nyomoz­tatni és feltalálása esetén Fejérvármegye alispánját 2544/1933. számra értesíteni szíveskedjenek. 18177/1—1933. szám. Rieder Béla 24 éves, nőtlen, budapesti lakó­ion az adonyi járás főszolgabirájának jogerős íté­lete alapján 1 napi elzárás lenne végrehajtandó. Mivel nevezett tartózkodási helyéről isme­retlen helyre távozott, megkeresem, hogy nevezet­tet nyomoztatni » feltalálás esetén Fejérvármegye alispánját 5692/1933. számra értesíteni szíves­kedjék. Elrendelem nevezettet nyomoztatni, feltalálá­sa esetén őt összes személyi és illetőségi viszo­nyaira, főként pedig arra nézve bihallgatni, hogy mikortól-meddig s mily lakcímeken lakott Pécsett, kik voltak munkaadói s mikor állt azok alkalma­zásában. Fizetett-e közvetlenül, vagy munkaadói utján bárhol is adót. A felvett jkv. Fejérvármegye alispánjának 3548/1933. számra megküldendő. 181&2/1—1933. szám. Rováos István 35 éves, ref. férfiszabő, diósdi lakoson jogerős Ítélet alapján 2 napi elzárás lenne végrehajtandó. Mivel nevezett tartózkodási helyéről isme­retlen helyre távozott, megkeresem, hogy nevezet­tet nyomoztatni s feltalálása esetén Fejérvármegye alispánját 16521/1932. számra értesíteni szíves­kedjék. 18168/1/1933. szám. Illetőségi ügyben szükségessé vált a jelen­leg ismeretlen helyen tartózkodó Papp József ko­csis és napsz. jkvi. kihallgatása, aki 1900. juüus 4-ón Gödreszentmárton pusztán született Papp Jó­zsef és Pank Katalin szülőktől. Felesége Hackfeller Erzsébet, legutóbb ismert tartózkodási helye Pécs volt. 18178/1—1933 szám. Reichenberg József 1903. évi bajai születésű mechanikuson, az adonyi járás főszolgabirájának jogerős Ítélete alapján 1 napi elzárás lenne végre­hajtandó. (Lakhelye Budapest). Mivel nevezett tartózkodási helyéről isme­retlen helyre távozott, megkeresem, hogy nevezot- tet nyomoztatni s feltalálása esetén Fejérvármegye alispánját 5691/1933. számra értesíteni szíves­kedjék. 18176/1—1933. szám. Illés Ambrus 20 éves, ref., nőtlen, borbély- segéd, volt sárosdi lakos egynapi slzárásbüntetésé- nek kitöltése előtt ismeretlen helyre távozott. Meg­keresem, hogy nevezett után nyomoztatni és felta­lálás esetén Fejérvármegye alispánját 1772/1932. számra értesíteni szíveskedjenek. Szerkeszti: Dr. KISS ANGYAL ERNŐ tb főszolgabíró, vármegyei aljegyző Nyomtatott Szalai Ferenc könyvnyomdájában Kaposvár, Gróf Tisza István-utca 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom