Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1932. (51. évfolyam 1-53. szám)
1932-05-12 / 19. szám
100. oldal. SOMOGY VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA 19. szám. hatóság első tisztviselője alkalmazza, ugyancsak Ő menti fel, illetőleg bocsájtja el. A hordójelző alkalmaztatásáról megfelelő megbízatási okmányt kap. Az okmánynak tartalmaznia kell az alkalmaztatás ösz- szes feltételeit, melyek azonban a szabály- rendelet idevágó szakaszaival nem állhatnak ellentétben. 5. §. A hordó|jelző helyettesítéséről a 107.230—1908. K. M. számú rendelet 3. §-ában és az 1907. V. t.-c. 27. §. utolsó pontjában említett felfüggesztés esetén is a törvényhatóság első tisztviselője gondoskodik. 6. §. Ha a hordójelzőt az 1907. V. t.-c. 34. §-ábai ütköző kihágás elkövetése miatt jogerősen elítélték, állásából azonnal elbocsátandó. 7. §. Előzetes felmondás nélkül elbocsátható a hordójelző akkor is, ha: a) ismételten rendbírsággal büntették, b) ha hűtlen vagy hanyag eljárásával a törvényhatáságnak anyagi kárt okozott, vagy ha a szabályrendeletben előírt kötelességeinek ismételt megintés ellenére sem tett eleget és végül: c) ha a felektől a megengedettnél magasabb, vagy pedig meg nem engedett díjakat szedett. 8. §. Egyéb alapos okok fennforgása esetén ia hordójelző csak háromhavi felmondás mellett bocsátható el. Ha azonban a hordójelző hivatal valami okból megszűnik és a hordójelzőre többé szükség nincsen, a hordójelzővel szemben hat hónapi felmondásnak van helye. 9. §. A 7. és 8. §-ban felsorolt esetben határozathozatal előtt a törvényhatóság első tisztviselője az illetékes m. kir. mértékhitelesítő véleményét is meghallgatni köteles. 10. §. A hordó jelző évi díjazását 696 pengőben állapítjuk meg. A díjazásnak nincs tiszti fizetési jellege. 11. §. A hivatalos helyiség fűtési és világítási, valamint a szükséges irodaszerek beszerzési költségeinek fedezhetése végett a hordójjelző évi 116 pengő átalányban részesül. 12. §. Amennyiben a hordójelző hivatalnál napszámost, vagy napszámosokat kell a szükséghez képest felfogadni, a megfelelő intézkedést a hordójelző előterjesztésére a törvényhatóság első tisztviselője teszi meg és a napszámosok bérének utalványozásáról is gondoskodik. 13. §. A hordójelző működése megkezdése előtt a törvényhatóság első tisztviselője előtt a következő esküt (fogadalmat) teszi. „Én ---------------------------------esküszöm (fogadom), hogy elöljáróimnak engedelmeskedem, hordójelzői alkalmaztatásomból kifolyó kötelességemet lelkiismeretes pontossággal teljesítem. (Isten engem úgy segél- jen.)“ A hordójelző díját havi, átalányát pedig negyedévi előleges részletekben az alispán utalványára a postatakarékpénztár illeték- mentesen fizeti ki. 14. §. A hordójelző hivatali kötelezettségei tekintetében általában irányadók a m. kir. Kereskedelemügyi Miniszter Úrnak a hordőjelző hivatalok berendezése és szolgálata, valamint a hordók jelzése stb. tárgyában kiadott 107.230—1908. K. M. számú rendelete é!s az ezt kiegészítő, vagy módosító rendeletek. A hordók jelzéséért fizetendő díjak, valamint a jeleztető feleket terhelő s készpénzben, vaigy természetben teljesítendő egyéb szolgáltatások kérdésében a 84.011—1924. K. M. és az 55.863—1926. K. M. számú ke- reskedelmügyi miniszteri rendeletek irányadók. E §-ban felsorolt rendeletek 1—1 példányát al hordójelző rendelkezésére kell bo- csájtani.