Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1931. (50. évfolyam 1-53. szám)
1931-12-03 / 49. szám
29ő. oldal. SOMOGY VARMEGYE HIVATALOS LAAJA 4Ő. szám. a belterületen nincs a külterületi iskolával azonos jellegű iskola, vagy ha a vele azo: os jellegű belterületi iskola tanulólétszámából egy-egy tanítóra átlag 70-nél több tanuló esik. Az iskolafenntartó községek és egyházak, valamint az államkincstár terheinek lehető kímélése érdekében a fentiek szerint előzetes engedély nélkül betölthető állásokra tanítói választások csak február hó 1. előtt és augusztus hó 1. után lesznek államsegéllyel eszközölhetők, a tanév második felében tehát csakis helyettesitő tanítók alkalmazhatók és pedig csakis a szorgalmi idő hátralevő tartamára. A tanítói állások betölthetése ügyében felterjesztett kérvényekhez az illető községbeli valamennyi elemi iskola (a vá lalati és magániskolák kivételével) tanulólétszámának osztályonkénti és a tanít k beosztását is feltü tető kimutatását mellékelni kell. Az egytanerős iskoláknál a tanulók névsorát, vallását, valamint a szülők lakóhelyét is fel- tünte ő kimutatás is felterjesztendő, mig a nagyobb (többtanerős) isko áknái ez mellőzhető. Ugyancsak mellőzendő belterü éti iskolai állás betöltésénél a községbeli külterületi iskolák adatainak bejelentése is Előfordulhatnak esetek, mikor egyes megüresedett tanítói állások betö.tése kisebb létszám mellett, vagy feb.uár hó 1. után is nagyon megokolt. Ilyen esetekben az iskola- fenntartók a jelen rendeletben foglalt korlátozás alól különösen megokolt esetben, kellően részletezett kérésben a kir. tanfelügyelő utján felmentést kérhetnek. Kaposvár, 1931. évi november hó 26 Somogy vármegye közig, bizottsága. Gróf. Szopdry Gyula, főispán, elnök. Soomogy vármegye' közig, bizottságától. 1/6—1931. kgb. szám. Tárgy: A községi elemi iskola, gazdasági ismétlő iskola és községi ovóda és állandó menedékházak költségvetésének betöltése. Kaposvár megyei város po’gármesterének és valamennyi községi és körjegyző urnák. Somogy vármegye alispánja az 1930. évi augusztus hó 1-én 3567/1 — 1930. szám alatt utasította Cimet, hogy a különböző községi tanintézetekről költségvetés készíttessék és ez a kir. tanf lügyeiőséghez minden év szeptember hó 15-ig beterjeszte-sék. Miután a különböző tanintézetektől a költségvetések idejében nem érkeznek be, fe hívjuk Cimet, hogy a fenti számú intézkedést tartsa be és annak, amennyiben ezt az idén nem tette volna azonnal tegyen eleget. Ugyancs k felhívjuk Cimet arra is, hogy gondolkodjék arról, hocy a fent jelzett tanintézetek számadásai az 1906. évi 3570. kgb. számú rendelkezésünknek megfelelően ide minden tanév végén, tehát junius 30-ig beterjesztessenek. Erről a községi iskolaszéket, az ovódák felügvelőbi ottságát a megfelelő intézkedés megtétele végett értesítse. Kaposvár, 1931. november 25-én. Somogy vármegye közig, bizottságától. Gróf Szapáry Gyula, főispán, elnök. Somogy vármegye közig, bizottságától. 570/1—1931. kgb. szám. Tárgy : Körrendelet az újonnan szervezett államsegélyes tanítói állások betöltése tárgyában.