Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1930. (49. évfolyam 1-53. szám)

1930-03-06 / 10. szám

106. oldal SOMOGY VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA 10 szám tüntetve. Ugyanezen tettes álkulcs segítségével be­hatolt a leánygimnázium épületébe s az igazgató- sági és a tanári szobák fiókjait feltörve 1 drb. tizpengőst, 25 pengő értékű 20—10—2 fillérest, 1 kis arany karikagyűrűt, 15—20 drb. aranyozott toll­hegyet és 1 drb. levélmérleget lopott el. A tettes után a kertben egy 28 ctn. hosszúságú férficipő­nek a nyoma maradt, amelyről kétségtelenül meg­állapítható, hogy a cipőn „Palma“ gyártmányú gumisarok volt. Nyomozást, eredmény esetén ér­tesítést kérek — Kaposvár, 1930. évi március hó 3-án. Államrendőrség. 18192| 1—1930. szám. Körözésvisszavonás. Inokai Péter puhatolása tárgyában a Hiv. Lap f. évi 6-ik számában közölt körözés beszüntetendő, mivel nevezett lakhelye feltaláltatott. Megsemmisítések. 1153/1930. szám. Horváth József bérkocsis, kaposvári lakós bejelentette, hogy a m. kir. állami rendőrség kaposvári kapitánysága által 1922 év­ben 19—1922. nyt. sz. a. kiállított hajtási igazolvá­nyát elveszítette. Miután a nyomozás során ezen körülmény beigazolást nyert és fent leirt igazol­vány feltalálható nem volt, megsemmisítem. Kapos­vár, 1930. február 26-án. M. kir. államrendőrség. 1718/1930. szám. Kovács József jákói lakós a jákói marhalevélkezelő által 1930. évi február hó 9-én 222.618—1929. sz. a. 101 jzkvi sz. a. egy 1920. évi vöröstarka tehénre, valamint ugyancsak a jakói marhalevélkezelő által 150 594—1929. th. sz. és 102 jzkvi szám alatt kiállított és 1929. évi szeptember havi vöröstarka üszőborjura vonatkozó járlatát ismeretlen helyen és módon elvesztette. Megsemmisítem. Kaposvár, 1930. évi február hó 24-én. Főszolgabíró. 1642/1930. szám. Tóth Illés kaposkereszturi lakós pénztárcáját a Kaposvárott folyó évi február hó 5-lk napján megtartott országos vásáron kilopták a zsebéből és abban volt egy darab 1928. év április havi sárga mén lovának a járlata. A járlat Kaposkereszturon 1929. évi szeptember hó 22-én lett kiállítva 718—1929. jzkvi szám alatt törvényhatósági száma: 229.352 volt, az állat le­írása 1928. évi április havi sárga mén, első bal és hátsó jobb lába kesely, hóka. Megsemmisítem. Kaposvár, 1930. évi február hó 21-én. Főszolgabíró. 799/1930. szám. Popelka Antal magyaratádi lakós Magyaraiádon, 1929. évi szeptember hó 28-án 765 jegyzőkönyvi és 163.456. íörvh. sz. alatt kiállított egy darab 1918. évi vöröstarka tehénről szóló járlatát ismeretlen helyen és időben elvesz­tette. Megsemmisítem. Ieal, 1930. évi február hó 25-én. Főszolgabíró. 800—1930. szám. Bolhó község elöljárósága által 1906. évben 2—1906. sz. a. Vidák Márton bolhói lakos részére kiállított munkásigazol?ány elveszett ismeretlen helyen és időben. Megsem­misítem. Barcs, 1930. évi február hó 25-én. Főszolgabíró. 1386—1930. szám. Albert Péter bárdudvar- noki (Zsippó) lakós folyó évi február hó 10-én i tartott kaposmérői országos állatvásáron ismeret­len körülmények között elvesztette a bárdudvar- noki I. számú marhalevélkezelő által 1929. évi áp­rilis hó 26-án kiállított 347. jzkvi, 13502—1929. törv. hatósági szám alatt 1 darab 1928. május pej kanca, homlokán csillagról kiállított marhalevelét. Megsemmisítem. Kaposvár, 1930. évi február hó 17-én Főszolgabíró. 1138—1930. kzg. szám. Németh István köz­ségi csordás, kutasi lakos nevére a nagyatádvídéki körjegyzőség által 1912. évben kiállított cseléd­könyvét elvesztette. Megsemmisítem. Nagyatádon, 1930. évi március hó 3-án. Főszolgabíró. 728—1930. kzg. szám. Sánta józsefné szül. Plantek Anna szül. 1896. évben Murakereszturon, általam 19| 1926. szám alatt kiállított szolgálati cse­lédkönyvét ismeretlen helyen és időben elvesztette megsemmisítendő. Csurgói főszolgabíró. Szerkeszti: Dr. SÍPOS GYÖRGY vármegyei aljegyző. Nyomatott a Somögymegyei Nyomda R-T. könyvnyomdájában, Kaposvár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom