Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1928. (47. évfolyam 1-52. szám)

1928-01-26 / 4. szám

legelőre kihajtani szándékolt állatok számát az egyes tulajdonosok legkésőbb az össze­írás időpontjáig kötelező módon bejelentsék. 5. Az összeírást a törvényhatósági joggal felruházott és a rendezett tanácsú váro­sok polgármesterei, valamint a községi és körjegyzők felelős és megbízható városi, illetőleg községi alkalmazottak utján végeztessék, akiket feladatuk teljesítésében meg­felelően ellenőrizni tartoznak. 6. Az összeírás eredményeit az ezen rendeletemhez csatolt állatösszeirási lap meg­felelő rovataiba, a közös legeltetésre szolgáló területekről és a közösben legelő állatok­ról szóló adatokat pedig a legelőösszeirási lap megfelelő rovataiba kell bejegyezni az azok hátlapján foglalt utasítás gondos figyelembevételével. Úgy az állatösszeirási lapok, mint a legelőösszeirási lapok a kijelölt helyen a polgármester vagy helyettese, illetőleg a községi (kör) jegyző igazoló aláírásával és szabályszerű pecsétbélyegzővel ellátandók. 7. Minden község (város) állatösszeirási és legelőösszeirási lapját 4—4 eredeti példányban kell kitölteni s a kis- és nagyközségek mind a 4—4 példányt 1928. évi március hó 10-éig a járási főszolgabíróhoz tartoznak beterjeszteni. A járási főszolgabi- rák miután meggyőződtek arról, hogy a járásukhoz tartozó valamennyi község megfele­lően kitöltött lapja az előirt 4—4 példányban rendben van, azokat községnevek betű­rendje szerint rendezzék. Az állatösszeirás helyességét a haszonállat vizsgálatot végző helyhatósági, illetve járási (városi) m. kir. állatorvos ellenőrizni tartozik. Az összesített Állatösszeirási lap felülvizsgálatát mindenkor az illetékes járási (városi) m. kir. állatorvos köteles végezni és annak megtörténtét az összeirási lapokon igazolni. A legeltetésre vonatkozó Legelőösszeirási lap felülvizsgálatát ellenben a járási (városi) m. kir. gazdasági felügyelők tartoznak végezni, akik ezen adatokat az 1913. évi X. te. alapján készült s az ő kezelésükben lévő Legelőnyilvántartási lapok adataival is összehasonlithatják. A járási főszolgabirák tehát az állatösszeirási lapok adatait a járási (városi) m, kir. állatorvosokkal, a legeltetésre vonatkozó legelőösszeirási lapok adatait pedig a járási (városi) m. kir. gazd. felügyelőkkel igazoltatják. Ennek megtörténte után 1828. évi március hó 20-ig úgy az „Állatösszeirási lapok“ mint a legelőösszeirási lapok 2—2 példánya a vármegye alispánjához felterjesztendő, a 3-ik példány, az 1894. évi Xil. t. c. végrehajtása iránt kiadott 48.000—1894. számú rendelet 23. §-ának 11. részében rész­letezett feladatok megoldása végett, a járási (városi) mezőgazdasági bizottság tárgyalása elé utalandó, a 4-ik példány pedig járási összesítésekkel ellátva a vármegye gazd. felügyelőségének küldendő meg. Ha az összeirási lapok felülvizsgálatára illetékes állatorvos nem lakik az I. fokú közigazgatási hatóság székhelyén, az „Állatösszeirási Iapok“-kat az illetékes állatorvos­nak felülvizsgálás végett meg kell küldeni. Ily célból az állatorvosok külön ki nem szállhatnak. Ugyanígy kell eljárni a legelőösszeirási lapokkal is, ha az azok felülvizs­gálatára illetékes járási (városi) m. kir. gazd. felügyelő nem lakik az 1. fokú közigaz­gatási hatóság székhelyén. 8. A járási gazd. felügyelőség, ha az állatösszeirási lapok alapján valamely köz­22. Oldal SOMOGY VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA ______________4. Szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom