Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1925. (44. évfolyam 1-53. szám)

1925-03-05 / 10. szám

10. szám Somogyvármegye Hivatalos Lapja 161. oldal országon községi illetőséggel birtak és ezt igazolni is tudják, magyar állampolgá­roknak tekintendők. Ellenkező esetben külföldieknek. Kaposvár, 1925. február 24. Tallián, alispán. Hivatalos másolat 6083/925. alisp. számhoz. 64400/1925. VIII. sz. M. kir. Földmivelésügyi Miniszter. t KÖRRENDELET. A mezőgazdasági kamarák igazgatóinak, valamint valamennyi vármegyei és városi törvényhatóság első tisztviselőjének. Értesítem Cimet, hogy a Magyar Szénkéneggyár R.-T, balatonedericsi gyár­telepe már jelenleg is megfelelő szénkénegkészlettel rendelkezik s minden remény megvan rá, hogy a tavaszi gyérítés teljes szükségletét fedezni képeslesz. Á szénkéneg eladását nevezett gyár megbízásából a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete intézi, mely a nála eszközölt megrendeléseket, az érdekeltek részére haladéktalanul leszállittatja. Felhívom a Címet, hogy erről a hatósága területén lévő bizományi szénkéneg- raktárak kezelőségeit, valamint az érdekelt szőllőbirtokosságot megfelelően tájékoz­tassa Rendelések közvetlenül a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetéhez (Budapest, V. Alkotmány-ucca 29.) íntézendők. Budapest, 1925. évi február hó 14. A miniszter rendeletéből: Mayer, miniszteri tanácsosi. 4 6088/1925. sz. Valamennyi községi elöljáróságnak azzal adom ki, hogy a szénkéneg mikénti beszerzéséről az érdekelt szőllőbirtokosokat megfelelő módon értesítsék. Kaposvár, 1925. március 2. Tallián, alispán. 785/1925. gazd. alb. sz. Somogy vármegye közig, bizottságának gazdasági albizottságától. Tárgy: Á Somogy vármegye egész területére érvényes és a 18799/1. A. 1. 924. F. M. számú rendelettel jóváhagyott uj erdei érték és árszabályzat életbeléptetése. VÉGZÉS: Á m. kir. földmivelésügyi Miniszter ur az 1925. évi január hó 12-én kelt 18799/1. A. 1. 1924. F. M. számú rendeletével az 1924. évi 14836. szám alatt jóvá­hagyott és az 1924. évi 2890. gazd. alb. számú végzésünkkel életbeléptetett erdei

Next

/
Oldalképek
Tartalom