Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1920. (39. évfolyam 1-55. szám)
1920-02-19 / 8. szám
8. ». jtemiegy vármegye J4vAkii»4 63. E módosított ssabilyrendelet életbeléptével a 144|63K>—917. kgy. sz. ssabály- raadelet hatályát vaszli. E határozat a várnagyéi Hivatalos Lapban kőzzététetni is azután jóváhagyás vágott a magyar Belügyminiszter úrhoz felterjesztetni rendeltetik. Kmft, Kiadta: Dr. Kiss Emi), vsai. máioá-íőji®. ft. MMrt bfiHW fefeflB mm*** lÉtagI i'Brtilitet, 47#—1920. szám. Valamennyi állami, közsági, hitfelekezoti, társulati és magáníaniiitézetnek. A vallás- és kizoktatásügyi miniszter f. évi január hé 25-én 213996—1919. szám alatt kelt rendeletével a Zsófia Orsz. Gyermeksraaatórium Egyesilet kérelmére az egyesületi gyermekszanatériumok fenntartásának biztosítása céljából úgy, mint a múlt iakolai évben, az 1919—20. iskolai évbea is egy alkalommal rendezendő iskolai ade- máoygyijtésre engedélyt adott. A gyűjtés az egyesölet által a tanulók kézéit való szétosztás céljából, az egyes iskolák cinére mogki dött gyfijtlivckea cszkozleadó, a bogyljtítt összegeket pedig a gytjtöivek mellé csatolt postai befizető lapok ntjá* kell a rendeltetési helyére eljuttatni. Erről tudomás és miheztartás végett értesítem. Kaposvár, 1929. évi február hő 12-án. Gönczi Ferencz, tanfelügyelő. Hivatalos másolat 2735—1920. alisp. számhoz. A magyar igazságügyminisztemok 28000—1919. I. M. sxátau rondáiét* a háborúban eltuatok koltRaknyilváaitásárók A világháborúval kapesclatos események kévetkeztébon olthatok heitnaknyilváni- táaát a káborn esetére szóié kivételes intézkedések tárgyában alkotott 1912. LX1II. t.-c. 16. §-ábaa és 1914. L. t-c. 14. f-ában foglalt felhatalmazás alapján a törvénykezés ideiglenes szabályozásiról 4038—1919. M. E. szám alatt kibocsátott (a Budapesti Közlöny 1919. évi augusztus hé 20. megjelent 90. számában kihirdetett) rendelet 7. §-a értőimében a kővetkezőkbe» szabályozom: A holtnaknyilvánitás előfeltételei is hatálya. 1. §■ A bíróság kérelemre a jelen rendeletnek megfelelő eljárás utján kelts&krtyilvánitja a világháborúval kapcsolatos események következtében eltínt (háborúban eltűnt) egyéneket, ka az 1914. évi julius ké 24. napja «tán, de még az 1917. évi január hé í. napja előtt tintek el és azóta nincs semmi hír életbcolétükről. Háborúban eltintek alatt nemcsak azokat az eltűnt egyénekei kell érteni, akik a világháberában mint a fegyveres erő tagjai vettek résst, hanem különösen azokat is,