Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1920. (39. évfolyam 1-55. szám)

1920-09-30 / 41. szám

340. Somogyviraegye Hivatalos Lapja 41. K. V. Pályásatok, hivatalos Mráitosek és kérizvények. 6195-1930, szá». A nagyatádi jár«« főszolygbiráj itól. Pályázati hirdetmény. Somogyvármegye nagyatádi járásához tartusé Vízvár községhsa elhalálozás f®Iy- tán megüresedett körjegyzői állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma 3009 korosa évi temfixetéz, háborús és drágaság! segély ős megfelelő személyi pótlék, S3 korona évi irodaáialáay valamiül szabályreadeletiieg meg­állapított naagánnaenkálali dijak. Természetbeni lakás, amely 3 szobából, 3 koayha és mellék helyiségből áll. 1 kát. hold 794 négyszögöl főid baszenélvczeto, amely föld «tán az adót a község fizeti. Felhívom a pályázókat, heg, az 1863. évi I. illetve as 1900. évi XX. t.-eikkbea előirt képesítésüket és eddigi alkalmaztatásukat igazold szabályszerűen felszerelt kér­vényüket folyé évi október ké 19-én délelőtt 12 őréig hivatalomnál annál Is inkább adják fee, mert a később beérkezetteket figyelembe venni iim fogom. A választást 1920. évi október ké 23-áa délelőtt 11 érakor is gom Vízvár köz­ségben a községházánál megtartani. Nagyatád, 1920. évi szeptember ké $S-éa. Bárány, fősxelgxfeiré. 474Ő—1920. szám. M»fy*téd! járás fSszolgafeirájáíél. Pályázati hirdetmény. A (37(15635 1914. száma vármegyei szabályrendelettel szervezett 5 községből állé Fclsisegesd székhellyel biré felsősegesdi köráliatervesi áliáira ezennel pályázatot hirdetek. Az állás javadalmazása évi 1205 korosa, $ évenkínt 290 körösi; a nyugdíjba is beszámítandó korpotlék, mely 899 koronáig emelkedhetik, tereié ecetben! lakás vagy az 1998. évi XXVII. t.-e. 7. f-ánnk végrehajtása tárgyában kiadott 5139—1908. azámu rendelettel a XI. fizetési osztályba tartózd állami tisztviselőkre megállapított lakbér. Gy égy kezelés irt az állami állatorvosok részére megállapított dijakat igényelhetik. A választás napját 1920. évi november hó 4-én d. e. 19 érára a felsősagesdi körjegjmli irodába kiűzöm és erre Fclsisegesd, Alzésegerd, Kónyi, Ötvös és Soraegyszobk köz­ségek kiküldött képviselfit meghívom. A pályázati kérvényeket október hé Sl-ig a nagyatádi járás flszolgabirojáhei kell kellően felszerelve beadni. A később érkező kérvényeket figyelembe nem vehetőm. Nagyatád, 1929, évi szeptember hé 23-án. Bárány, főszolgabíró. 1814-1920. szám. Hirdetmény. Felslsegesden a hetivásár minden szerdán sertésfelhajtással megtartatik. Felsisegoid, 1920. évi szeptember hé 28-ig. Az elöljáróság,

Next

/
Oldalképek
Tartalom