Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1916. (35. évfolyam 1-52. szám)
1916-11-23 / 47. szám
47 RZ. Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 625 / ára, esetleg1 sulyhiány folytán s beszáradásból előálló veszteség fejében métermázsán- kint 3 korona 80 fillért. Hogy az ügy a minisztériumban tényleg tárgyalás alá vétetett, bizonyitja a m. kir. Belügyminiszter úrtól szeptember 6-án 433205. sz. a. a városhoz érkezett távirat, mely szerint az iratok a Belügyminisztérium álláspontjának közlése mellett a m. kir. Kereskedelemügyi Minisztériumhoz tétettek át. A városi hatóság október 7-én kapta a földmivelésügyi Miniszter ur f. évi 82117. sz. rendeletét, mely szerint tekintettel a tengeri igénybevételére vonatkozólag nemrég közzétett rendeletre, mely szerint a termelők takarmányt tengerivel pótolhatják, az árpa vásárlása iránti kérelem teljesíthető nem volt. A vizsgálat tehát kétségtelenül beigazolta, hogy a városi hatóság semmiféle mulasztást vagy visszaélést nem követett el, sőt hivatalos kötelessége tudatában járt el akkor, amidőn a közönség részére az árpa beszerzést s ezzel a közélelmezési érdeket előmozdítani igyekezett. Beigazolta a vizsgálat, hogy a város ebből kifolyólag magának semmiféle nyereséget szerezni nem akart, mert a maximális áron felül előirányzott 3 K 80 fillér a váios által elvállalt költségeket túl nem haladja. Beigpzolást nyert, hogy adás-vétel egyáltalán nem történt, a város, miután árpát szerezni nem tudott, a jelentkezőknek az általuk letett biztosítékot minden levonás nélkül visszafizette. Ez esetben tehát sem közigazgatási utón, sem rendőrbiróságilag megtorlandó cselekmény nem forogván fenn, a városi hatóság ellen folyamatba tett eljárás beszüntetendő volt. Majd az alispáni jelentéshez gróf Széchenyi Aladár törvényhatósági bizottsági tag kért szót s dr Szaplonczay Manó, volt vármegyei főorvosnak különösen az egy gyermekrendszer elleni küzdelem terén szerzett érdemeit a következő szép beszédben méltányolta : Lelkem egész melegével csatlakozom azon szép szavakhoz, melyekkel alispán ur az évnegyedes jelentésben Szaplonczay Manóról az elköltözött vm. t. főorvosról megemlékezett. Nekem egy egész speciális okom van, hogy Szaplonczay Manó halálát mélyen fájlaljam. Én ő benne nemcsak a kiváló embert, nemcsak az érdemes v. t. főorvost, hanem egyben egyik pótolhatlan munkatársamat gyászolom. Méltóztatnak emlékezni, hogy a háború előtti időkben, mielőtt politikai viszonyaink elmérgesedtek volna, innét, ebből a teremből indult ki az elnéptelenedés, az egy gyermekrendszer elleni küzdelem. Ennek a küzdelemnek, melynek mindenesetre meg volt az eredménye, hogy széles köröknek figyelmét fölhívta ezen kényes és nagyfontosságu kérdésre, Szaplonczay Manó egyik leglelkesebb, legtanultabb és legtapasztaltabb bajnoka volt. Emlékeztetek az úgynevezett Dunántúli értekezletre, mely szintén ezen teremben lett megtartva, mely alkalommal Szaplonczay Manó okos fölszólalásával vezérszerepet vitt. Mélyen fájlalom elköltözését, mert tudását és lelkesedését a jövőben sokszor fogjuk nélkülözni, miután meggyőződésem, hogy az elnéptelenedés, az egy gyermekrendszer kérdése, ha valaha, úgy mostan aktuális és időszerű. Valószínűleg sokat fogunk erről a témáról beszélni, még azok is, kik bennünket annak idején ezen működésűnkért lemosolyogtak, mert most a háború gyászos tapasztalatai után és ezen borzalmas vérveszteségek után, melyek elsősorban a magyarságot érték, úgy hiszem ők is belátják, hogy a magyar fajnak számbeli megerősödése eminenter nemzeti érdek. Az a bizonyos mese, hogy az egy gyermekrendszer elleni küzdelem osztályérdekből származik és mely mesét egy hires fővárosi orvostanár is segített megerősíteni, úgy hiszem, örökre el van temetve. Nem mulaszthatom el az alkalmat, hogy alispán urnák köszönetét ne mondjak azért, hogy az elnéptelenedés kérdését állandóan szem előtt tartja és évnegyedes jelentéseiben arról hűségesen megemlékezik. l
