Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1916. (35. évfolyam 1-52. szám)

1916-10-19 / 42. szám

568. Somogyvármegye Hivatalos Lapja 42. sz. állitásköteleseknek a háború tartama alatt való törlése tekintetében a cs. és kir. hadügy­miniszter úrral egyetértőén esetleg felmerülő kételyek eloszlatása céljából, értesítem a törvényhatóságot, hogy a véderőtörvény 16. §-a 1. pontjának utolsó bekezdésében foglalt az a rendelkezés, hogy az a hadköteles, aki állítási kötelezettségének az állítási köteles korban nem tett eleget, annak az évnek december 31-ig marad állítás- köteles, a melyben életének 36 évét betölti, semmi korlátozás alá nem esik és a tör­vényben foglalt ezen a rendelkezésen az időközben elrendelt mozgósitás sem változtat semmit. Az a körülmény, hogy az 1915. és 1916. évekre vonatkozó fősorozás nem lett megtartva, ebben a tekintetben figyelembe nem jöhet. Mindezeknél fogva a távollevőként nyilvántartott állitáskötelesek annak az évnek december 31-ével, a melyben életüknek 36. évét betöltik, a távollevők előjegyzési könyvéből minden előzetes engedély nélkül még abban az esetben is törölhet >k, ha 36 életévüket a háború tartama alatt töltik be. Ez a rendeletem a vármegyei hivatalos közlönyben közzé teendő. A miniszter helyett: Karátsony államtitkár. 2381511915. szám. Valamennyi főszolgabíró, kaposvári polgármester úrral tudomás és miheztartás végett közlöm. Kaposvár, 1916. évi október 10-én. Kacskovics, alispán. 30211916. sz. Somogyvármegye kir. tanfelügyelője Az összes népoktatási intézetek vezetőségének. A vall s közokt. Miniszter ur f. szeptember hó 21-én 122. 167. sz. körrendele­tével a Gergely naptárt követő gör. kath. tanulók ünnepi szünnapjait a rendelkezése és vezetésem alatt álló valamennyi elemi és középfokú iskolára nézve a következőkben szabályozta. 1. Egész napra felmentendők az iskola látogatásának kötelezettsége alól: szep­tember 14-én a kereszt felmagasztaltatása a november 21-én Boldogasszony felajánlása, december 6-án Szent Miklós ünnepén. 2. Csak az istentisztelet idejére mentendők fel: okt. 1-én Szűz Mária oltalma, november 8-án Szent Mihály arkangyal, január 30-án a három szent püspök április 23-án Szent György vértanú és junius 24-én Szent János születése ünnepén. 3. Vidéken lakó és a husvétot otthon töltő ilyen tanulók a husvét utáni szerdán is felmenthetők. Erről Cimet tudomásvétel végett azzal értesitem, hogy a juliáni naptárt kö­vető gör. kath. tanulók ünnepi szünnapjaira vonatkozóan a régebbi rendelkezések irányadók. Kaposvár, 1916. október 3. - Gönczy Ferenc kir. tanfelügyelő. Hív. másolat 235371916 számhoz. 29982;i916. B. M. ein. számú körrendelet a 20 filléres nikkel érméknek kicseré­lése vas 20 filléresekre. Valamennyi vármegyei és városi törvényhatóság első tisztviselőjének. 23509| 1916. B. M. ein. szám alatt kiadott körrendeletem kapcsán közöltem az alispán és a polgármester úrral a m. kir. pénzügyminister ur rendeletét vas huszfilléres

Next

/
Oldalképek
Tartalom