Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1915. (34. évfolyam 1-55. szám)

1915-02-04 / 5. szám

74. 5. sz. Somojfjrvármejjye Hivatalos Lapja az előirt állami adó 2,0 000-ékét vette alapul. A közigazgatási biróság 88191913. sz. végzésével a számítás alapjául a községek pótadó százalékát figyelembe veendőnek mondotta ki, miért is a közigazgatási bizottság most ezen újabb megállapitásnál mind­három alapot figyelembe vette akként, hog/ a községi pótadó százalék fordított arány­ban képezte a kivetés kulcsát, mert a teherbiróképesség csak úgy érvényesülhet, ha a köz­ségek háztartásainak fedezésére megállapított pót adó százalék fordított mérvben vétetik figyelembe, vagyis mennél többet fizet egy közcég pótadóban, annál kevesebbel járul hozzá ezen teherhez. A közigazgatási bizottság még a teherbirás szempontjából az ál­lami adót is figyelembe vette (2,1 000 rész arányban), mert a teherbírási képesség az állami adóalap nagyságától is függ, de a kilométer távolság is figyelembe vétetett, mert a székhelytől eső távolság képezvén a fuvardíj megállapításának alapját, a köz­ségek által viselendő terhek megállapitásánál is figyelembe veendő volt. Miről a vármegye alispánja, Erdőcsokonya, Somogy- a rács, Rinyaujlak, Somogyvisonta, Somogytarnócza, Ádánd, Faluhidvég, Jut, Kiliti, Nagyberény, Nyim, Ság- v á r, Som, Szabadhegy, Városhidvég, Felsősegesd, Alsó­sé g e s d, Somogyszob, Bolhás, Baté, Kaposhomok, Kapos- keresztur, Kercseliget, Kiskeresztur, Kisberki, Mosdós, Nagyberki, T ászár községek értesittetnek. Kelt Somogyvármegye közigazgatási bizottságának Kaposváron, 1915. évi január hó 13-án tartott ülésében. Mtkfalvay, főispán, elnök. II, További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek. 71jl915, szám. Somogyvármegye kir. tanfelügyelője. Valamennyi Somogy vármegyei elemi iskolai tanító urnák. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur a kereskedelemügyi m. kir. miniszter úrral egyetértőén elrendelte, hogy oly községekben, ahol iparos (kereskedő) tanoncis­kola nincsen, az oly tanoncok, akik az ismétlő iskolának tsTionekötelezetteégüket meg­előzően egészben vagy részben történt sikeres elvégzését bizonyitványnyal igazolják, az ismétlőiskolának, illetőleg megfelelő évfolyamainak ujralátogatása alól felmenthetők. Hangsúlyozom azonban, hogy e rendelet oly községekre nézve, amelyekben sza bályszeru iparos (kereskedő) tanonciskola áll fönn, egyaltalában nem vonatkozik es e címen a tanonciskola látogatása alól sem egészben, sem részben felmentés nem en­gedélyezhető. Kaposvár, 1915 január 25-én. Gönczi Ferenc kir. tanfelügyelő. 1Ű2|1915. szám. Somogyvármegye kir. tanfelügyelője. Valamennyi Somogy vármegyei elemi iskolai tanító urnák. Avegből, hogy a bécsi udvari könyvtárnak a most folyó világháborúra vonatkozó irodalmi termékek gyűjteménye lehetőleg teljessé tétessék, felhívom a Cimet, hogy i most folyó háborúval vonatkozásban levő nyomtatásban megjelent kiadmányait és * Cim alá rendalt intézetek ily irányú kiadmányait is lehetőleg 3—3 példányban, az udvari könyvtár részére leendő megküldés céljából hozzám juttassa el. Kaposvár, 1915. évi január hó 30-án. Gönczi Ferenc kir, tanfelügyelő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom