Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1912. (31. évfolyam 1-51. szám)

1912-12-12 / 50. szám

868.­Somogyvármegye Hivatalos Lapja 50. sz. Hív. másolat 27503(1912. szhoz. 180,675—XJ1912. B. M. számú körrendelet. Dr. Ladik Gusztáv „R szabályrendeletek“ cimü tanulmányának ajánlása. {Valamennyi törvényhatóságnak.) Dr. Ladik Gusztáv belügyministeriumi ministeri osztálytanácsos „A szabályrendele­tek“ címen nyomtatásban is közrebocsátotta azt az előadását, amelyet erről a tárgyról a vallás- és közoktatásügyi ministerium által az igazságügyi és közigazgatási tisztviselők részére ez év őszén rendezett jogi és államtudományi továbbképző tanfolyamon tartott­Az önkormányzati testületek szabályrendeletalkotási joga, amelylyel a szerző ebben a tanulmányában foglalkozik, kiválóképen fontos része a közigazgatási jognak s az ide­vágó kérdéseknek tárgyalása és tisztázása a közigazgatási gyakorlat szempontjából is igen szükséges, mert tudvalevő, hogy épen ezen a ponton sok lényeges kérdés válik Úgyszólván naponkint vitássá. A szerző munkálatában a felölelt tárgyra vonatkozó hazai joganyagnak rendszeres feldolgozásával, a vitás kérdéseknek alapos és tanulságos taglalásával olyan segédeszközt ad a" közigazgatás e nagyjelentőségű fejezetében tájékozódni óhajtók kezébe, amely ér­deklődésükre és figyelmükre teljes mértékben számot tarthat. Ennélfogva az említett munkálatot a törvényhatóságnak és a törvényhatóság utján az'összes érdekelt törvényhatósági tisztviselőknek és a községeknek is melegen ajánlom. Egyszersmind megjegyzem, hogy nem lenne észrevételem az ellen, ha a törvényhatóság és a községek házi pénztáruk terhére szereznének belőle megfelelő számú példányt. Ebben az esetben a szóban levő könyvecskét, mint a hivatali felszerelés részét leltári- lag kell kezelni. A, tanulmány egy példányának ára kötve 1 korona 60 fillér s a megrendelést az „Országos Törvénytár“ szerkesztőségéhez (Budapest, I., Gellérthegy-utca 27. sz.) kell intézni. Budapesten, 1912. évi november hó 26-án. A minister helyett : Dr. Némethy Károly s. k. államtitkár. 27503|1912. szám. Ezen ajánlást a községi és körjegyző urakkal közlöm. Kaposvár, 1912. évi december hó 4-én. Kacskovics, alispán. Hív. másolat 28013|1912. szhoz. 12200(1912. ein. szám. fl m. kir földmivelésügyi minister rendelete a mezőgazdasági ügyeknek a törvényhatóság­nál való intézéséről szóló 1912, évi )()(lll. törvénycikk életbeléptetése és végrehajtása tárgyában. (Valamennyi vármegyei törvényhatósághoz.) A mezőgazdasági ügyeknek a törvényhatóságoknál való intézéséről szóló 1912. XXIII. t.-c. hatálybalépésének napját — az idézett t.-c. 12. §-ában nyert felhatalmazás alapján a m. kir. belügyministerreí egyetértőén az 1913. évi január hó 1-ben állapí­tom meg. Ennek a törvénycikknek végrehajtása és a m. kir. gazdasági felügyelőség vezetői­nek e törvényen alapuló feladatköre tárgyában a törvény 12. és illetőleg 8-ik §-ában nyert felhatalmazás alapján a m. kir. belügyministerreí egyetértőén az alábbiakat ren­delem ,, 1. 1913. évi január hó 1-től kezdve a törvény 1. és 6. §-a értelmében a ttEé zőgazdasági ügyekben az előadói teendőket, a tör­vényhatósági közgyűlésben is, a vármegye területén működő m. kir.

Next

/
Oldalképek
Tartalom