Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1912. (31. évfolyam 1-51. szám)

1912-02-08 / 6. szám

98. Somogyvármegye Hivatalos Lapja. 7. sz. a betegség behurcolása tekintetében gyanús község állatállományának megvizsgálá­sában. c) Oly községekben, melyben ragadós betegség járványos jelleggel uralkodik, az elsőfokú hatóság rendelkezésére hetenkint kiszáll, figyelemmel kiséri a járvány lefolyá­sát és az állatállomány egészségi állapotát, az elrendelt óvintézkedések betartását ellen­őrző, esetleg további intézkedések megtételére javaslatot készít. d) Ragadós betegségek állásáról nyalc naponként a járványtáblákat megszerkeszti illetve a községi elöljáróságot a szerkesztésre kitanitja. (79218—1902. számn F. M. rendelet.) e) A hivatalból bejelentendő ragályos betegségeket díjtalanul köteles gyógykezelni, mégis az oltások külön dijazandók; a szái- és körömfájás járvány lefolyásának gyorsí­tása céljából végzett megbetegitő oltások ingyen végzendők f) A fertőtlenítések keresztülvitelében, illetve azok ellenőrzésében a községi elöl­járóságnak hathatósan segédkezik és a betegség megszűntéről, valamint a fertőtlenítés megtörténtéről jelentést tesz illetve szorgalmazza, hogy az elöljáróság azt megtegye 43. §. Ellenőrzi a herélőket és miskárolókat és működésüket figyelemmel kiséri. (85451—1908. számú F. M. rendelet 4. pontja.) 44. §. A körállatorvos a községek és közbirtokosságok tulajdonát képező apaál­latokat díjtalanul gyógykezelni, beoltani és azokon műtéteket végezni köteles, de igényt tarthat ingyen fuvarra vagy fuvardíjra és az oltóanyag árának megtérítésére. 45. §. Az állattenyésztést figyelemmel kisérve, e téren következők a körállatorvos teendői: a) Az állatok legelőre való hajtása előtti számbavételnél közreműködik, illetve a haszonállatok mikénti pontos összeírására vonatkozólag útbaigazítást ad a községi elöl­járóságoknak. b) Megvizsgálja a közös kutakat *és itatókat, valamint figyelemmel kiséri a legel­tetési szabályok mikénti betartását. c) Megtartja a tavaszi haszonállatvizsgálatokat. d) A községek anyaállat-állományaihoz szükséges apaállatok vásárlásánál mint szakértő közreműködik. e) A köztenyésztésre szánt apaállatok megvizsgálásánál amennyiben abban mint bizottsági tag nem vesz részt, segédkezik és szükség esetén aj. m. kir. állatorvost helyettesíti. f) Az állattenyésztés és baromfitenyésztés fejlesztésére, nemesítésére kezdeményező javaslatot tesz és a szükséges teendők teljesítésében közreműködik. g) Minden év őszén indokolt javaslatot tesz a községek, illetve közbirtokosságok által alkalmazandó apaállatok számára, fajtájára és minőségére vonatkozólag. 46. §. Nyilvántartást vezet a pásztorokról, ló-, szarvasmarha-, sertés-, juh- és baromfikereskedőkről, mészárosok és hentesekről, vágóbiztosokról, patkoló kovácsokról és beszálló vendéglőkről. VII. Fegyelmi szabályok. 47. §. Fegyelmi tekintetben a körállatorvosokra ugyanazon szabályok alkalmazan­dók, melyek más községi tisztviselőkre érvényesek. (1888: VII. t.-c. 128. §.) 48. §. Fegyelmi vétséget követ el a körállatorvos : 1. ha a törvényekben, kormány- és szabályrendeletekben megszabott kötelességeit megszegi vagy hanyagul teljesiti; 2. ha hivatali szolgálatában vagy azonkívül tanúsított magaviseletével állásának tekintélyét csorbítja és ennek folytán közbecsülésre és bizalomra méltatlanná válik. 3. ha hivatalával járó kötelességeinek teljesítésére — betegség esetét kivéve — tartósan képtelennek bizonyul. 4. ha állatorvosi magángyakorlatában a megállapított dijaknál többet követel 1886. XXII. t.-c. és 1900. XVII. t.-c. 18. §-a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom