Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1912. (31. évfolyam 1-51. szám)

1912-02-08 / 6. szám

96. Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 7. sz. sodfokon a vármegye alispánja, harmadfokon pedig a m kir. földmivelésügyi miniszter alá rendeltetnek. Tisztán szakügyekben a járási és törvényhatósági állalorvos ellenőrzése alatt álla­nak és azokkal közvetlenül érintkeznek. (1888. VII. t.-c. 130. §.) 32. §. A körállatorvosok úgy a járási, mint a törvényhatósági m. kir. állatorvos felszólítására jelentést tenni, illetve a körük községeiben végzett hivatalos működés alkalmával felvilágosítást nyújtani és útmutatás szerint segédkezni tartoznak (1888. VII. t. c. 2. £j-a és 130. §-ának K. pontja.) 33. §. Minden körállatorvos köteles a hét köznapjainak valamely meghatározott óráját, lehetőleg a reggeli órák valamelyikét meghatározni és azt köréhez tartozó köz­ségek elöljáróságainak közhirrététel végett tudtul adni, valamint a járási főszolgabiró- nak is bejelenteni. Ezen óra tartama alatt, amennyiben hivatalos vagy magánfoglalkozás székhelyétől el nem szólítja, a körállatorvos lakásán úgy hivatalos, mint magánmüködésre tartózkodni köteles. 34. §. A körállatorvosok a hozzájuk áttett, illetve beérkezett hivatalos ügyiratok­ról a 95000—1900. számú F. M. rendelet 25. §-ában megállapított mintaszerinti iktató­könyvet kötelesek vezetni és az ügyiratokat, valamint^az elintézési tervezeteket rend­szeresen kezelve zárt helyen megőrizni tartoznak. 35. §. A körállatervosok hivatali pecsétje a vármegye címere, az illető állatorvosi kör nevével mint körirattal. Ezen pecséteket a vármegyei állategészségügyi — ebadó alap terhére az alispán rendeli meg és küldi szét. A hivatalos postai küldemények föladásához a 95000—1900. számú F. M. rende­let 28. §-ában megállapított mintaszerinti postakönyvet kötelesek használni. Hivatalos ingóságokról (hivatali pecsét, könyvek, hivatalos lapok stb.) leltárt kö­telesek vezetni. 36. §. A székhely szerint illetékes járási főszolgabiró az általa teljesített rendes évi községi vizsgálatok alkalmával nemkülönben az e szerint' illetékes járási m. kir. állatorvos hivatalos kiutazása alkalmával a körállatorvos ügykezelését és általános hi­vatali működését megvizsgálni tartozik. 37. §. A körállatorvosok a 95000 —1900. számú F, M, rend let 24. §-ában előirt mintaszerinti működési naplót kötelesek vezetni és abban minden úgy hivatalos, mint magán külfoglalkozást az utazásra és szakmüködésre szükségelt időtartam megjelölése mellett főjegyezni. 38. §. A kör községeiben végzendő időszaki látogatásoknak és hivatalos jellegű kiszállásoknak ellenőrzése czéljából az elöljáróságoknál állatorvosi látogatási napló nyi­tandó. Ezen látogatási naplóba minden egyes esetben a helyszini működésnek ideje és célja sajátkezüleg bejegyzendő. Úgyszintén röviden felsorolandók a talált hiányok és azok orvoslási módja, valamint részletesen az adott tanácsok és utasítások. 39. §. A vármegyei hivatalos lap a körállatorvosok részére hivatalból megkül­detik, azt az év végén összefűzve irattárukban megőrizni tartoznak. A „Földmivelési Értesítő“ cimü F. M. hivatalos lapot pedig a székhelybeli kör­jegyző áttanyulmányozás végett a körállatorvosnak átengedni köteles. (87775 1905. sz. F. M. rendelet.) VI. A körállatorvosok teendőiről. 40. §. A körállatorvos köréhez tartozó községek mindennemű állategészségügyi teendőit végzi. (1888. VII. t. c. 130 §-a.) a) Az állatokat ezen szabályrendelet II. pontjában megemlített dijszabás mellett gyógykezeli b) Járvány idején a fennálló szabályok alapján kivételesen kiadható marhalevele­ket ellenjegyző

Next

/
Oldalképek
Tartalom