Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1911. (30. évfolyam 1-52. szám)
1911-07-06 / 27. szám
438 Somogy vArmegye Hivatalos Lapja. 27. az. járósága által kikutatott s okmányilag igazolt a kéményseprő iparüzlet reáljogu voltának igazolásához szükséges adatokat, illetve rendelkezésére bocsájtotta a hatóságnak. A magyarországi kéményseprő reáljogu általában I. Ferencz Királynak 1818-ban a pozsonyi és 1819-ben a budai kéményseprő-cég tagjai számára adott ki váltság- levelében gyökereznek, mely két kiváltság levélnek 53-ik cikklye a következőket mondja. „A magyarhonban létező összes kéményseprő mester jogok úgy a régiszokás mint a Mária Terézia császárnő és Királyné által kiadott kiváltságok szerint is vásárlottak lévén, azok a mestereket haláluk után pedig özvegyeiket és gyermekeiket mint éperejü szerzemény tulajdon gyanánt megilletik.“ E cikkelyben kimondott jogelv alapján szabályozták, később a hatóságok a kéményseprő reáljogok elismerésének követendő eljárást s privilégium alapján készült az abszolút kormánynak 8638/1857. számú szabály utasítása is, mely szerint az 1819. évi julius 23 a után keletkezett reáljogoknál igazolandó, hogy azok keletkezésekor számukra a reáljogokkal elválaszthatatlanul egybekapcsolt magánjogi rendelkezési jog kifejezetten fent tartatott s átruházások mindenkor magánjogi címeken történt. Ez a jog elv érvényesült a keresk. min. 60962/1895. számú elvi határozatában. A rendelkezésre bocsájtott és okmányilag igazolt adatok szerint a marcali kéményseprő-mester jog keletkezésének módjáról teljesen biztosat nem tudunk. A legnagyobb valószínűséggel a kaposvári reáljog téri tóriumából hasittatott ki s vagy vétel vagy házasság utján lett önállóvá, mert ebben az időben Magyarországon csakis ily magánjogi címeken keletkeztek 'újabb kéményseprő jogok. Ezt a feltevést bizonyossá teszi az a körülmény, hogy Czinnert Ágostont a ki 1833-ban volt marcali kéményseprő-mester a helytartó tanács tehát a legfőbb ipari hatóság egyenes rendeletére igtatja a céh tagjai sorába. Későbbi adatok szerint Czinnert Ágoston utódját Richter Antalt a mester könyvben mint „Gewerbseigenthilmer.-t jogtulajdonost vezeti be s már pedig a céh gyűlés csak a felvételre jelentkező okmányainak legszigorúbb vizsgálata után kebelezi be az illetőt tagjai sorába; másfelől maga a céh jegyzőkönyv megemlíti, hogy Richter Anna az atyjáról reá maradt reáljog örököse. Tehát a marcali mester-jog első tulajdonosa után csakis magánjogi címeken a hatóság tudtával és beleegyezésével ruháztatik át az utódokra, ami pedig csak úgy történhetett meg, miszerint a hatóságok az üzlet reáljogi jellegével tisztába voltak. A hivatkozott jogelv alapján a reáljogok elismerésénél követendő eljárás során a kikutatott adatokra támaszkodva a magam részéről kimondom, hogy a marcali kéményseprő mesterjog már keletkezése alkalmával a magánjogi rendelkezési joggal kifejezetten felvolt ruházva, ezen kellék fennforgása feltétlen bizonyossága következik a felsorolt ténykörülményekből ezekszerint Cimnert Ágoston a ki 1833-ban volt marcali kéményseprő özvegye számára biztosított holtigvaló tisztességes eltartás „fejében adja át üzletét vejének Richter Antalnak a kinek halála után leánya kezében örökségként kerül az Gráf János birtokába“ indénseine Cattin Richter Anna die Erbin des Realreshtes nagh Ánton Richter ist“ a következő mester Gradwohl Sebestyén Garf János örököseitől 700 forintért veszi meg az üzletet, a mely halála után özvegyének született Juhász Franciskának képezi háborítatlan birtokát a ki arról csak harmadik férje „Oblancsek Pataki Ignác javára mond le. Mind emez átruházások, a hatóságok által akadály nélkül tudomásul vétettek. A folytonos magánjogi átruházás kelléke tehát igazolva van. Á marcali főszolgabiróság ily körülmények között a marcali kéményseprő iparüzletnél meglevőnek találja mind ama kellékeket, a melyek a kéményseprő reáljogokkal szorosan egybe kapcsolvák s a hivatkozott királyi kiváltságlevél 53. cikkelyéből folyva
