Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1910. (29. évfolyam 1-52. szám)
1910-11-17 / 46. szám
4(:. sz. Somogy váxiut)g_ye Hivatalos Lapja. 673 Indokok : A katonabeszállásolási pótadó kivetése a folyó évhez mérten szintén 40000 koronában volt kivetendő, mert a laktanyák kölcsöne után fizetendő s laktanyának szükségessé vált, nagyobb javítása és a katona-kártalanitások fokozott mérve ezt szükségessé és indokolttá tették. A múlt évi határozatoktól eltérőleg a kivetési kulcs megállapítása mellőztetik, mert az 1911. évben kivetendő állami adók összege jelenleg még nem tudható igy a jelenben esetleg megállapított kulcs úgyis változást szenvedne. Ezen határozat a vármegye hivatalos lapjában közzéteendő s a felebbezési határidő letelte után jóváhagyás végett a rn. kir. belügyminiszter úrhoz felterjesztendő lesz. Krnft. Kiadta: Lengvári Ferenc vrn, III. o. aljegyző. Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposváron, 1910. évi nov. hó 7-én tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 1018/kgy. 23774/1910 szám. A kereskedelemügyiül, kir. miniszter ur leirata a tab-kányai és sand-látóhegyi törvényhatósági közutaknak a beruházási hitel terhére való kiépítése tárgyában. A kereskedelémügyi m kir. miniszter ur folyó évi szeptember hó 4-én 38806. szám alatt kelt leiratában értesíti a bizottságot, hogy folyó évi május hó 2-án tar- tott közgyűléséből 250/2181. szám alatt előterjesztett azon kérelmének, hogy a tab- kányai és sand-látóhegyi törvényhatósági közutakat a beruházási hitel terhére végrehajtott építkezéseknél elért megtakarítások terhére építéssé ki, eleget nem tehet, kilátásba helyezi azonban, hogy arra az esetre, ha a beruházási hitelből az orszá gosan előirányzott összes útépítkezések befejezése után megtakarítás fog mutatkozni, ezen megtakarításokból lehetőleg a szóban levő törvhat. közutakat fogja kiépíteni. A törvényhatósági bizottság a kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur ezen leiratát sajnálattal veszi tudomásul, mert alig lehet reménye, hogy a kilátásba helyezett megtakarítások elérhetők lesznek. Mivel azonban a fentemlitett közutak kiépítése, mint azt a bizottság 250/2181. szám alatt kelt határozatában részletesen kifejtette, a törvényhatóság eminens érdeke; felkéri a kereskedelemügyi m. kir. miniszter urat, hogy a marczali-bogiári törvényhatósági közút 10000—15240 km szakaszának kiépítését elejtve, az e célra engedélyezett kereken 54000 koronát elsősorban a t a b-k ányai törvényhatósági közút mintegy 1.5 km. szakaszának kiépítésére s a fennmaradó összeget pedig a sandlátóhegyi tvhat. közút folytatólagos kiépítésére engedélyezni méltóztatüa. Felkéri egyúttal a bizottság a miniszter urat, hogy fenthivatkozott, leiratában kilátásba helyezett összegeket, melyek az országosan előirányzott beruházási építkezéseknél esetleg megtakaríthatók lennének, amennyiben ezen megtakarítások eléretnének, a marczali-bogiári trvhat. közút 10000—15240 szakaszának kiépítésére fordítani szíveskedne. Eme határozatot a Vármegyei Hivatalos Lapban szabályszerű módon közzétenni, s a felebbezési nyílt idő letelte után, a netán beérkező felebbezé- sekkel együtt a m. kir. kereskedelemügyi miniszter úrhoz felterjeszteni rendeljük • Kmft Kiadta : Krieger Ödön vrn. I. o. aljző tb. főjegyző. Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposváron, 1910 évi nov. hó 7-én tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 1026/kgy. szám 24432/1910. Tárgyaltatott alispán ur előterjesztése „a vármegyei tisztviselők s más alkal- kalmazottak hozzátartozói által igényelhető temetési járulékról“ szóló 339/21629/1901.