Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1910. (29. évfolyam 1-52. szám)

1910-03-10 / 10. szám

10. sz. Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 158 Az épület elsőrendű anyagból épitendő a jóváhagyott épitési terv szerint. Bánatpénzül az előirányzott összegnek 5% ka állapittatik meg, amit árlejtezni kívánók tartoznak az árlejtés megkezdése előtt a községi biró kezére letenni. Tartozik vállalkozó — bánatpénzének különben a község javára való elvesz­tése mellett — a munkát az árlejtés után 8 nap alatt megkezdeni s a teljesen kész épületet 1910. évi junius hó 1-én a községi elöljáróság, illetve a képviselőtestület kebeléből kiküldendő bizottságnak kifogástalanul átadni. Szükség esetén úgy a község, mint a vállalkozó tartozik Szakértői véleménynek magát alávetni; az esetleges szakértői vizsgálat költségei azonban mindenesetben vállalkozót terhelik s azt a vizsgálat alkalmával fizetni köteles. Köteles vállalkozó az épitési tervrajz- és költségvetés elkészítési diját viselni és azt az árlejtés befejezése után azonnal fizetni. Az épitési munkálat költsége két egyenlő részletben fog fizettetni és pedig felerészben az épületnek tető alá vonásakor, a másik fele része pedig az építés tel­jes befejezése és az épületnek kifogás nélkül való átvételekor. Vállalkozó az általa felépítendő épületéit az átvételtől számítandó egy évi jótállást vállalni tartozik, amely idő alatt észlelt minden hiányt és szükséges javí­tást, saját költségén pótolni köteles. Ennek biztosítására bánatpénze, avagy meg­felelő értékű óvadékképes értékpapírja (takarékpénztári betétkönyvei visszatartatik. A tervrajz és költségvetés a hedrehelyi körjegyzői hivatalban a hivatalos órák alatt betekinthetők. Kelt Hedrehelyen, 1910. március hó 7. Györkös Ferenc, körjegyző. Tóth Ferenc, biró. Adóhátralékosok körözése. 4507/1910. szám Brassóból 209 K illetve 279 korona adóhátralék visszahagyá­sával Szombati Sándor és Hubes Oszkár, 4508/1910 szám. Soinogyapáti községből 6 korona hadmentességi dij hátralék Vas János és Somogyviszló községből többféle nemű adóhátralék visszahagyásával Molnár Karolina, 4675/1910. szám. Somogy vár községből Gyurakovics Imre, Horváth Ferenc, Takács János, Gazdag Ferenc, Szekér János és György József hadmentességi adó­hátralék visszahagyásával és Somogyvámos községből Stefanies János 6 korona hadmentességi dij hátralék visszahagyásával ismeretlen helyre távoztak, nyomozan- dók és feltalálásuk esetén tartózkodási helyük közvetlenül a kaposvári m. kir. pénz­ügyigazgatósághoz lesz bejelenlentendő. 5088/1910 szám. Gyergyószentmiklós községből Spitzer Henrik, batéi illetőségű Igali Imre adóhátralék visszahagyásával ismeretlen helyre távoztak nyomozandók és feltalálásuk esetén tartózkodási helyük közvetlenül a kaposvári m. kir. pénzügy­igazgatósághoz lesz bejelentendő. Körözvények. 5239/1910. szám. Ismeretlen helyen tartózkodó 1887-ben Gyulafehérváron szü­letett ev. ref. vallásu Bogár Julianna nevű cselédleány illetőségi ügyéből kifolyólag nyomozandó. Megtalálás esetén saját és apja illetőségére a legkörülményesebben kihallgatandó és a felvett jkönyv Torontálvármegye alispánjához küldendő. Nemle­ges értesítés mellőzendő. 5165/1910. szám. Az állítólag Győrött született, róm katli. vallásu, jelenleg 25 éves Horváth Mária cseléd Pozsonyban 1908. évi novemker hó 25 én Margit nevű törvtelen gyermeket szült. Az anya nyomozandó és feltalálása esetén illetőségi viszonyaira nézve tüzetesen kihallgatandó. A felvett jkönyv Pozsony sz. kir. város tanácsosának megküldendő. Nemleges értesítés mellőzendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom