Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1907. (26. évfolyam 1-53. szám)
1907-12-19 / 52. szám
632 Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 52. sz. III. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények. Hivatalos másolat. 28545/1907. szhoz. 136681/1. a. 1907. szám. B. in. számú körrendelet. Amerikába irányított levelek bérmentesítése tárgyában. Valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének és a budapesti állam rendőrség főkapitányának. A chicagói cs. és kir. főkonzulatusnak — a közös külügvminister úrhoz intézett jelentése szerint — újabban úgy osztrák, mint magyar közigazgatási és bírói hatóságok részéről bérmentetlen megkeresések érkeznek az említett konzulátushoz, melyekért azután kétszeres viteidij fizetendő. Különösen katonai ügyekben történik ez, ahol katonai igazolványokat küldenek vissza a közigazgatási hatóságok, holott a főkonzulátus e részbeni alap megkereséseihez mindig mellékelni szokta osztrák, illetve magyar bélyegjegyekben a vitelbér fedezetére szükséges összeget. A főkonzulátus ezt arra vezeti vissza, hogy az onnan elinduló levélposta nagyrésze futár összeköttetés felhasználásával Wienbe küldetik a közös külügyininiste- riumba, ahonnan a posta továbbítja A posta pedig az összes ily leveleket „Portofreie Dienstsache,, (közszolgálati ügyben bérmentes) jelzéssel látja el ; ami a címzett hatóságot abba a tévedésbe ejti, hogy válasza is ugyanoly elbírálás alá esik. Hogy a hatóságok a büntetési portó fizetésétől megkiméltessenek s hogy az ily esetekben szükséges elszámolással járó időveszteség megtakarittassék, a fentiekre utalással figyelmeztetem a Cimet, hogy az északamerikai egyesült államokkal vitel- bérmentes szolgálati érintkezés nem áll fenn, ehhez képest az oda intézett levél — miként azt egyébiránt az 1889. évi január 23-án 78599-1888. sz. a. kibocsátott körrendelet is előírja, mindenkor bérmentesítendő. Budapest, 1907. évi november hó 29 én. Andrássy. 28545/1907. szám Valamennyi főszolgabíró (polgármester) úrral tudomás és miheztartás végett közlöm. Kaposvár, 1907. évi december hó 12-én. Kacskovics, alispán. Hivatalos másolat. 28929/1907. szhoz. 90398/VI. a. 1907. szám. B. M. számú körrendelet. Szeidl Mártonná szül. Katona Erzse győrszentmártoni illetőségi egyéntől a szokásos községi segély megtagadása tárgyában. Valamennyi vármegyei és városi törvényhatóságnak. Győrvármegye alispánjának folyó évi julius hó 17-én 5260. sz. a. kelt jelentése szerint S eidl Mártonná szül. Katona Erzse győrszentmártoni illetőségi községi szegény, illetőségi helyéről minduntalan eltávozik, az országban szerte kóborol és idegen községektől illetőségi községe terhére segélyeket szokott kérni. Felhívom ennélfogva a Törvényhatóságot, intézkedjék aziránt, hogy a nevezettnek semmiféle segély ne nyujtassék és ha kolduláson éretnék, illetőségi községébe haza toloncoltassék. Budapest, 1907. évi november hó 11-én. A minister meghagyásából: Bölcs, ministeri tanácsos. 28929/1907. szám. Valamennyi főszolgabíró (polgármester) úrral s valamennyi községi elöljárósággal, tudomás és miheztartás végett közlöm. Kaposvár, 1907. december 12. Kacskovics alispán.