Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1907. (26. évfolyam 1-53. szám)
1907-02-28 / 9. szám
100 Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 9. sz. Az uj összeirási eljárást a m. kir. központi statisztikai hivatalnak a m. kir. kereskedelemügyi miniszter ur által már az országgyűlés elé terjesztett, az országgyűlés főrendiháza által azonban még csak ezután tárgyalandó 1907. évi munkatervébe felvétettem s mihelyt az országgyűlés a munkaterv elfogadásával az újjászervezéséhez hozzájárul, az ezen tárgyban kibocsátandó uj Utasítás tervezetét hozzászólás végett a törvényhatósági közigazgatási bizottságnak is meg fogom küldeni. Minthogy azonban az uj eljárás életbeléptetésével az összeírás nem a tavaszi hónapokban, hanem később lesz végrehajtandó, a hivatali elődöm ,1902. évi 4120.- számú rendeletével kiadott Utasításnak fent idézett rendelkezését egyelőre függőbe helyezem s egyben utasítom a bizottságot, hogy erről legközelebbi üléséből kibocsátandó rendeletében a törvényhatóság összes községeit oly hozzáadással értesítse, hágy az 1907—1908. iskolaévi óvó- és tanköteles összeírást a bizottság újabb intézkedéséig ne foganatosítsák. Budapest, 1907. évi január hó 25. A miniszter helyett: Tóth, államtitkár. Hivatalos másolat. 3786/1907. szhoz. 9706/X. 1907. B. M. sz. körrendelet. A köz- igazgatási hatóságok részéről a felek útbaigazítása a felebbvitel előterjesztésére nézve. (Valamennyi törvényhatóságnak. Valamennyi közigazgatási bizottságnak. Valamennyi árvaszéknek.) A közigazgatási eljárás egyszerüsitéséről szóló 1901 : XX. te. alapján kiadott 4600/1901. M. E. számú Jogorvoslati Utasítás s az Ügyviteli szabályok értelmében a közigazgatási hatóságok véghatározataikban és végzéseikben kötelesek azt is mindenkor kitenni, hogy az érdekelt felek mennyi idő alatt és minő felebbvitellel .élhetnek s hogy a. felebbvitelt mely hatóságnál kell előterjeszteniük. E rendelkezés fontosságát nem szükséges bővebben indokolni. E rendelkezés is a törvényhozásnak a közigazgatási eljárás egyszerüsitéséről alkotott törvényben megnyilvánuló azt az akaratát szolgálja, hogy a közigazgatási eljárás —- a jogbiztonság csökkentése nélkül — a nagyközönség előtt minél egyszerűbb legyen s ez által a költséges jogtanácsok igénybevétele a közigazgatási eljárás körében a fél veszélye nélkül is lehetőleg elkerülhető legyen. É mellett a jogkereső közönség hatósági útbaigazítása hathatos eszköz arra is, hogy a felek megnyugvó bizalma a hatóságokkal szemben megszilárduljon. Mivel pedig a konkrét ügyek elintézése során, valamint magánfelek panaszaiból is arról győződtem meg, hogy a hatóságok az említett rendelkezés ellen gyakran vétenek s ezen hanyagságból elkövetett mulasztás által egyfelől a közigazgatási eljárás egyszerűsítésére való törekvés sikerét, másfelől az eljárási szabályokban kevésbbé jártas felek érdekeit is veszélyeztetik: felhívom Cimet, hogy a szóban forgó rendelkezés megtartására jövőben fokozott figyelemmel legyen. Az alárendelt hatóságokat és hivatalokat is az ahhoz való alkalmazkodásra szigorúan utasítsa és szükség esetén megtorló intézkedés utján is annak betartására szorítsa. Magam részéről előre is kijelentem, hogy az erre vonatkozólag jövőben hozzám érkező panaszokat a legszigorúbban fogom elbírálni Budapesten, 1907. január hó 29. A miniszter helyett: Hadik s. k. államtitkár. 3786/1907. szám. Ezen belügminiszteri rendelet a vármegyei hivatalos lap utján valamennyi főszolgabíró és kaposvári polgármester urakkal tudomás és alkalmazkodás végett közöltetik. Kaposvár, 1907. február 22. Sárközy Béla s. k., alispán.