Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1906. (25. évfolyam 1-51. szám)
1906-12-06 / 49. szám
514 Somogyvármegye Hivatalos Lapja Ortilos, Belezna és Szentrniklós stb ) a közigazgatási bíróság XI11/906. szármi döntvényére, melyszerint a két törvényhatóság területén birtokosok, ha lakóhelyükön minimális útadóval vannak is csak megróva, a másik törvényhatóság területén, tekintet nélkül az adóalap nagyságára százaalákos utadóval rovandók meg. E végből a két törvényhatóság területén birtokosoknak lakóhelye a kivetési lajstrom „Jegyzet“* rovatában bejegyzendő, sőt a felszólamlások lehető kikerülése végett célravezető volna, hogy a kivetendő utadóösszeg is a jegyző által ezen tételeknél kitü i itettessék. 9. A kivetési lajstromok a községi és körjegyzők részéről a főszolgabíróhoz küldendők be, ki is a kivetést a járási számvevő által teljesítetvén, azokat együtt hitelesítés és további eljárás céljából hozzám beterjesztetni tartozik. A kivetésnél követendő eljárás tekintetéből megjegyzem, hogy azon adózók kik igavonóval nem bírnak s állami adójuk a 30 koronát meg nem haladja, 3 kézi napszám váltságárának megfelelőleg 3 korona minimális utadóval, azon adózók pedig, kik igavonóval bírnak s állami adójuk a 40 koronát meg nem haladja, az igás napszám váltságárának megfelelőleg 4 kor. minimális útadóval rovandók meg. A 30 korona állami adónál többet fizető adózók pedig (természetesen 40 koronáig azon esetben csak, ha igavonóval nem bírnak, 40 koronán felül pedig minden esetben) 10%-os utadóval rovandók meg. Kaposvár rt. város útadója a központban fog kivettetni, miért is a kivetési lajstrom a város polgármestere által közvetlenül hozzám terjesztendő be. Jelen körrendeletem egyidejűleg a vármegyei hivatalos lapban is közzététetik. Kaposvár, 1906. október 9. Sárközy Béla s. k., alispán. t 111. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények. Szám : 178/1906. ein. Somogyvármegye árvaszéke elnökétől. Körirat valamennyi községi és körjegyző urnák. A községi elöljáróságoknak egyes kiskornak és gondnokoltak felett gyámhatósággal történt felruházásáról az árvaszék is és az illető főszolgabíró is vezetnek a vármegyére, illetve a járásra kiterjedő alkalmas nyilvántartást, melyből a járás, — község — az illető kiskorú és gondnokolt ne>. e —' a megbízás árvaszéki és főszolgabírói iktatószáma kitűnik. Hogy azonban a községi és körjegyzők is vezessenek a megbízásokról a községre kiterjedő alkalmas nyilvántartást, az nem csak a megbízások szaporodásával, hanem főleg a jegyző személyében történő változás esetén mutatkozik kívánatosnak, minthogy ilyennek híján az uj jegyző nem tudhatja, van e és hány megbízás? kik állnak a községi elöljáróság gyámhatósága alatt? és csak tetemes fáradsággal találhatna rá jegyzői irattárában a vonatkozó ügyiratokra, melyeknek ismerete, felmerült eset elintézéséhez feltétlenül szükséges. Egyes jegyzők — miként azt helyszíni vizsgálataim alkalmaival tapasztaltam — készítenek ugyan a megbízásokról valamely jegyzéket; kívánatos azonban, hogy a nyilvántartás a célnak teljesen megfelelő és egyöntetű legyen, miért is a szóban forgó nyilvántartást, annak fejezetét és rovatait következőkben állapítom meg: Nyilvántartás azokról a kiskorúak és gondnokoltakról, kikre nézve ____________________község elöljárósága az árvaszék által az 1877. évi XX. t.-c. 171. §-a illetve a községi gyámügyi ügyviteli szabályzat 8—11. §§-ai alapján gyámhatósággal megbizatott. 49. sz.