Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1906. (25. évfolyam 1-51. szám)

1906-04-19 / 16. szám

162 Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 16. sz nisztertől 1 koronás bélyeggel ellátott folyamodványban kell kérni. Az eljáró kul­túrmérnöki hivatal műszaki tisztviselői díjtalanul állanak a gazdaközönség rendel­kezésére, tehát az általuk eszközölt felvételért, tervezéséi vagy a munkálatok kivi­telének vezetéséért és ellenőrzéséért stb. díjazás nem jár. A felvételek alkalmával szükséges napszámosokat, fuvarokat, karókat stb. azon­ban az érdekeltek tartoznak dijtalanul rendelkezésre bocsátani, nemkülönben a fel­vételeknél, munkálatoknál és tervezéseknél esetleg közreműködő vizmesterek és viz- mesternövendékek illetményeit ugyancsak az igénybevevők tartoznak viselni. A munkáltató e célból átalányösszeget fizet be a kultúrmérnöki hivatal szék­helyén levő adóhivatalnál a földmivelésügyi miniszteri tárca javára. Ezen átalány- összeget a kultúrmérnöki hivatal az erre nézve előirt szabályoknak megfelelőleg a vizmester napidija, az általa végzendő munka előrelátható tartama és a szabályszerű útiköltségek számbavétele alapján előzetesen állapítja meg. Az átalányösszeg befize­tése csakis a kultúrmérnöki hivatal által megküldendő ellennyugta mellett történ­hetik. A munkáltató a befizetés megtörténtéről szóló adóhivatali nyugtát a befizetés igazolása céljából a kultúrmérnöki hivatalnak visszavárólag megküldi, vagy azt a hivatalnál bemutatja. Ezen igazolás megtörténte előtt a kultúrmérnöki hivatal a fel­vételt vagy munkát meg nem kezdetheti. Az átalányösszegben a vizmester vagy vizmesternövendék útiköltségei is ben- foglaltatnak. Az átalányösszegről a kultúrmérnöki hivatal a munkáltatónak elszámolással nem tartozik. A munkálatnál vagy felvételnél felmerülő dologi költségek (napszámok, fuva­rok, karók, stb.) fedezéséről a munkáltató közvetlenül tartozik gondoskodni. Abban az esetben, ha a munka, vagy felvétel előre nem látott körülmények folytán az előirányzott időtartamnál hosszabb időt venne igénybe, a munkáltató a kultúrmérnöki hivatal ezirányu megkeresésére a fentebb körülirt eljárással még a munkálat vagy felvétel befejezte előtt, újabb átalányösszeget fizet be a kultúrmér­nöki hivatal székhelyén levő adóhivatalnál. Ha a vizmester vagy vizmesternövendék igénybevétele egy és ugyanazon mun­kánál előreláthatólag hosszabb időre terjed, akkor a kultúrmérnöki hivatal az áta­lányösszeget részletekben fizetteti be a munkáltatóval. Ha a vizmester igénybevétele egy és ugyanazon munkáltató terhére évekre terjed, akkor a kultúrmérnöki hivatal az átalányösszeget legfeljebb egy-egy év végéig terjedő időre fizettetheti be. A vizmester vagy vizmesternövendék illetményeit a munkáltatótól közvetlenül el nem fogadhatja. 9316/1906. sz. Ezen miniszteri rendeletet csatolmányával együtt valamennyi főszolgabíró (polgármester) úrral tudomás és köztudomásra juttatás végett közlöm. Kaposvár, 1906. április 14. Alispán szabadságon: Gabsovits s. k., főjegyző. Hivatalos másolat. 8881/1906. számhoz. 33000/IV-b/1906. B. M. sz. körrendelet. Az ásványos és egyéb vizek szénsavval való telítésének szabályozása. (Valamennyi törvényhatóságnak.) x) Újabb időben gyakrabban fordulván elő az az eset, hogy ásványos és egyéb vizeket szénsavval telítenek, az országos balneologiai egyesület javaslatára s az or­szágos közegészségi tanács véleményének meghallgatása után vizeknek szénsavval való telítésére és ily állapotban való forgalomba hozatalára nézve a következőket rendelem: t) Ez a körrendelet Fiúméra is kiterjed.

Next

/
Oldalképek
Tartalom