Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1905. (24. évfolyam 1-52. szám)
1905-03-02 / 9. szám
9. sz. Somogyvármegye Hivatalos Lapja. 111 önálló halászatra nincs jogosítva, hanem csakis azzal együtt és annak a javára halászhat, akinek nevére halászjegye kiállíttatott. Ezeket szem előtt tartva, az emlitett visszaéléseket megakadályozandó, figyel- meztetendők a halászjegyek engedélyezésére hivatott elsőfokú hatóságok, hogy olyan esetekben, amikor egyes — nem iparos-halászok — segédmunkásnak való halászjegyet kérnek, ne mulasszák el kipuhatolni, hogy az illetők, mint halászok, minő viszonyban állanak azokkal, akiknek részére a halászjegyet kérik s amennyiben azok nem alkalmazottak, hanem albérlők, részes halászok vagy oly egyének, kik a segédszemélyzet vagy munkás fogalma alá nem sorozhatok, ezek részére csakis névre szóló négy koronás halászjegyek kiállítását engedélyezzék. A törvény 9. §-ában megnevezett s a halászok ellenőrzésére kötelezett, illetve jogosított közegeknek tud- tukra adandó, hogy akik egy koronás halászjegygyel önállóan halásznak, azokkal szemben a törvény 10. §-ában megállapított módon kell eljárni. Budapest, 1905. évi február hó 18-án. A miniszter megbízásából: Tervey s. k., miniszteri tanácsos. 5091/1905. szám. Ezen földmivelésügyi miniszteri rendeletet valamennyi főszolgabíró (polgármester) u r r a 1 tudomás, ahhoz tartás és köztudomásra juttatás végett közlöm; mégis a kaposvári m. k i r. csendőrszárny- p arancsnokságot a csendőrségi őrjáratok megfelelő utasítására felkérem. Kaposvár, 1905. évi február 26. Alispán helyett: Gabsovits s. k., főjegyző. 4875/1905. szhoz. Előfizetési felhívás a m. kir. központi statisztikai hivatal kiadványainak 1905. évi sorozatára. A m. kir. központi statisztikai hivatal előfizetést hirdet kiadmányainak 1905. évi sorozatára, a melyben a következő művek fognak megjelenni: 1. A Magyar Statisztikai évkönyv 1904. évi (Xll-ik) évfolyama. 2. A Statisztikai Havi Közlönyének 1905. évi (IX-ik) évfolyama. 3. A Magyar Korona Országainak Külkereskedelmi Forgalmának Havi Eredményei 1905. évi (V-ik) évfolyama. 4. A Magyar Statisztikai Közlemények uj sorozatának folytatólagos négy (13—16 sz.) kötete. 4875/1905. szám. Valamennyi főszolgabíró (polgármester) úrral és a községi elöljáróságokkal tudomásul közlöm. Kaposvár, 1905. évi február 25. Alispán helyett: Gabsovits s. k., főjegyző. 778/1905. kgb. Valamennyi községi és körjegyző urnák. Előfordult esetből kifolyólag tudomás, miheztartás és az összes iskolaszékekkel leendő közlés végett értesítjük, hogy iskolamulasztások esetén, ha a mulasztó gyermekek oly pusztáról járnak valamely más községben levő iskolába, mely puszta közigazgatásilag nem tartozik az illető községhez, a mulasztási kimutatások azon község elöljáróságához küldendők be, amely községhez az illető puszta közigazgatásilag tartozik, mert a mulasztó tankötelesek szülei ellen azon község elöljárósága tartozik eljárni, amely községhez az illető puszta tartozik, illetve a mely község területén a gyermekek szülei állandóan tartózkodnak. Kaposvár, 1905. évi február 17-én. Somogyvármegye közigazgatási bizottsága. Tallián Gyula, főispán, elnök. 778. szám. kgb. 1905. Valamennyi főszolgabíró (polgármester) urnák. Tudomás végett kiadjuk. Kaposvár, 1905. évi február 21-én. Somogyvármegye közigazgatási bizottsága. Tallián Gyula, főispán, elnök.