Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1904. (23. évfolyam 1-52. szám)

1904-07-14 / 28. szám

454 Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 28. sz. II. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek. Hivatalos másolat. 16914/1904. szhoz. 63/1904. szám. M. kir. állami gyermek- menhely Pécs. Tárgy : Gyermek-telepek létesítése. Nagyságos Alispán Ur! Az uj pécsi állami gyennekmenhely f. évi augusztus hónapnak 1-sején fogja működését megkezdeni. Ezen intézetnek az lesz a célja, hogy a hatóságilag elha­gyatottaknak nyilvánított és oda beutalt gyermekeket állami gondozásba vegye ezen­túl akképen, hogy őket az alapítandó gyermektelepeken arra hatósági bizonyitvány- nyal alkalmasaknak nyilvánított nevelőszülőknél elhelyezvén a megbízandó telep- orvosok utján állandó orvosi felügyeletben és esetleg gyógykezelésben részesittesse; egyszersmind ellássa a kötelékébe tartozó gyermekeket a legszükségesebb ruházattal is. Ismeretes Nagyságod előtt ezen intézménynek nemes és szép célja, de egyszers­mind bizonyára az is, hogy mily nagy és nehéz feladat az, a melynek a teljesítését az állam magára vállalta és a melyet az állami gyermekmenhelyek utján törekszik tényleg meg is valósítani. A pécsi állami gyermekmenhely is ezen hazafias és emberszerető célt van hivatva szolgálni, de működése csak akkor járhat a kellő sikerrel, ha az illetékes hatóságok és maga a társadalom is a kellő erkölcsi támogatásban részesítik. Ugyanis az elhagyott és állami gondozásra szoruló gyermekek száma igen nagy és azoknak lelkiismeretesen kiválasztott jó, minden tekintetben megfelelő nevelőszülőknél való elhelyezése és későbbi ellenőrzése sok nehézséggel jár, a mik annál, is fontosabbak, mert főleg ezektől függ az, hogy az államnak ezen nemes és hazafias célra fordított óriási kiadásai kárba ne veszenek. Hiszen minden egyes megmentett gyermek később a magyar nemzetnék és az emberi társadalomnak hasznos és munkás tagjává válhatik. Az elhagyott csecsemőkre nézve bir különösen óriási fontosággal az, hogy minél előbb szoptató tápanyáknak adathassanak ki, mert főleg az anyatejjeli tápláltatás mellett remélhető az, hogy e genge fiatal lények az életnek megmenthetők legyenek Éppen azért az állami gyermekmenhelyeknek egyik főtörekvése azt megakadályozni, hogy a nagyszámú törvénytelen születésű ártatlan csecsemők lelkiismeretlen és szívtelen, úgynevezett „angyalcsinálók“ kezei közé kerülvén, a haza és a magyarság kárára és az emberiség szégyenére nyomorúságosán elpusztittassanak. A telepekre kihelyezendő nagyobb gyermekeknél pedig kiváló súlyt kíván az állam arra is helyezni, hogy azok nem csak a megfelelő jó táplálékban részesüljenek,hanem erkölcsös és vallásos, hazafias nevelést is kapjanak. A pécsi állami gyermekmenhely megnyitása után előrelátólag mindjárt kezdet­ben is tömegesen fognak jelentkezni a fölvételre jogosult elhagyatott gyermekek, a kiknek mielőbbi megfelelő helyekre való kihelyezése rendkívül sok gondot és fárad­ságot fog okozni az intézet vezetőségének. Épen azért a menhely igazgatósága már most előre meg akarja alapítani az intézethez tartozó gyermektelepeket, hogy a forgalmában fennakadás ne álljon be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom