Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1904. (23. évfolyam 1-52. szám)

1904-05-26 / 21. szám

314 Somogyvármegye Hivatalos Lapja. 21. sz. Hivatalos másolat a 12516/1904. számhoz. M. kir. földmivelésiigyi minister. 34920/YIII—1. szám. Valamennyi vármegyei és városi törvényhatóságnak. A mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894. évi XII. te. VIII. fejezete alapján alakult hegyközségek rendtartásának jóváhagyása tárgyában hivatalbeli elő­döm által 1897. évi január 30-án 6456. sz. a. valamennyi törvényhatósághoz intézett rendeletet a törvényhatóságok gyakran akként magyarázzák, illetőleg hajtják végre, hogy az általuk közgyülésileg letárgyalt és jóváhagyott rendtartás összes példányait terjesztik fel és azt várják, hogy kormányzati főfelügyeleti jogom gyakorlásával a rendtartásokat tudomásul vegyem, vagy azokra vonatkozólag észrevételeimet meg­tegyem, e közben pedig az illető hegyközségek működésüket vagy szüneteltetik, vagy egyáltalán meg se kezdik. E visszás eljárásnak elejét veendő, figyelmeztetem a törvényhatóságokat, hogy hivatalbeli elődöm fentidézett reiulelete úgy értelmezendő és hajtandó végre, hogy minden egyes hegyközségi rendtartás érdemleges tárgyalása és jóváhagysa a törvény- hatóságra tartozik s csak a már jóváhagyott és jóváhagyási záradékkal el is látott rendtartásnak egy példánya (mely itt visszatartatik) terjesztendő fel hozzám a kormányzati főfelügyeleti jog gyakorlása, illetőleg felebbezés esetén érdemleges felül- birálat végett. A fentiekből következik, hogy a hegyközs. rendtartás, ha az azt jóváhagyó törvényhatósági határozat ellen felebbezés nem adatott be, már a törvény- hatósági jóváhagyással hatályba lép s a hegyközség annak alapján működését minden akadály nélkül azonnal megkezdheti. Ha a rendtartásban oly rendelkezések foglaltatnának, amelyek észrevételekre szolgáltatnak okot, azokra nézve észrevételeimet, — a melyek megtétele nincs határidőhöz kötve, — alkalmilag meg fogom tenni. Erre a célra van szükségem a törvényhatóságikig jóváhagyott rendtartás bemutatott egy példányára. Ez alkalommal értesítem a törvényhatóságot arról is, hogy a hegybírók feles­ketésének (mivel a hegybirák tisztségükre nézve nem esnek az 1886. XXII. te. rendelkezései alá) szorosan véve törvényes alapja nincs s ezért a hegybirák feleske­tését nem kívánom s az 1897. évi julius 27-én 27332., valamint az ugyanazon évi szeptember 10-én 53459. szám alatt kiadott rendeleteket hatályon kívül helyezem, s ezennel elrendelem, hogy a hegyközségek hegybíróinak, felesketése a jövőben mellőztessék. Szabadságában van azonban a hatóságnak velük fogadalmat tétetni. Buda­pesten, 1904. évi május hó 13-án. A miniszter megbízásából: Lónyay, miniszteri osztálytanácsos. 12516/1904. szám. Valamennyi főszolgabíró (polgármester) urralaz 1897. évi 28345. és 33606. sz. rendeletem kapcsán, avm. hivatalos lap utján közlöm. Kaposvár, 1904. évi május hó 21. Sárközy Béla s. k., _________ alispán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom