Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1904. (23. évfolyam 1-52. szám)

1904-05-19 / 20. szám

20. sz. Somog'yvármegyo Hivatalos Lapja. 273 Az 1903-ik évi fősorozást illetőleg jelentem, hogy azt a m. kir. honvédelmi miniszter ur által jóváhagyott működési terv szerint f. év március 21-én a kaposvári járásban megkezdettük, az ez idő szerint folyamatban van és ápril 28-án nyerend befejezést; az idő rövidsége miatt, mint rendesen ezúttal is két sorozó bizottság működik; a polgári elnöki teendőket, amenynyiben időm engedi és esetleg a sorozás két járásban össze nem esik, magam teljesitem, akadályoztatásom esetén helyettese­met a vármegyei főjegyző urat küldöm ki. Itt megjegyezhetem, hogy bár a hadkötelesek behívására rendkívül rövid idő állott rendelkezésre, mégis a március 21-én megkezdett sorozáson a hadkötelesek csaknem teljes számban jelentek meg. A folyó 1904. évi fősorozás az általam a had- és honvédkiegészitő parancsnok­ságokkal egyetértőleg már elkészített, de ez idő szerint még jóvá nem hagyott működési terv szerint: május 24-től június 28-áig terjedő időközben fog eszközöltetni. Miután a folyó évben két Ízben kell fősorozást tartani, s igy a polgári elnöki teendők az én esetleg helyettesem munkaidejét fokozott mértékben veszik igénybe, tisztelettel kérem a tek. Törvényhatósági bizottságot, hogy az 1904. évi fősorozásra polgári elnökökül a tabl járásba: Hencz László karádi lakos, az igali járásba; Svastits Aladár szentgáloskéri lakos, s a kaposvári járásba: Somssich Miklós saárdi lakos urakat kiküldeni méltóztassék. A többi sorozó járásokban személyesen fogok működni, akadályoztatásom esetére főjegyző urat fogom kiküldeni. Az 1891. évi 16500 számú honvédelmi miniszteri utasítás 23 §-a alapján azzal a tiszteletteljes előterjesztéssel élek, hogy az 1904. évre alakítandó lóavató-bizott- ságok elnökeit megválasztani méltóztassék. Miután a tavali bizottságok elnökei ezen tisztség el\ Hálására hajlandónak nyilatkoztak, bátor vagyok indítványozni, hogy a szigetvári járási bizottságba Bieder­mann Ottó ur, a nagyatádi járási bizottságba Marton Lajos ur, a lengyeltótiba Tallián Andor ur, a tahiba Hencz László ur, a csurgóiba báró Inkey István ur, a marcaliba Véssey Sándor ur, a kaposvár városi és kaposvár járási együttes bizott­ságba Somssich Andor ur, az igaliba Hencz Ödön ur, végül a barcsi járási bizottságba pedig, gróf Somssich Béla ur választassanak meg elnökökül. Az elmúlt negyedévben az általános közegészségügyi állapot az előző negyed­hez képest javult és igy igen jónak volt mondható. Leggyakoribb megbetegedések: a légző szervek hurutjai és gyulladásai, az emésztő szervek hurutjai és enyhe alakú influenza voltak. A fertőző betegségek közül járványosán a kanyaró lépett fel Kaposvár városá­ban, a tabi, kaposvári és barcsi járások több községében, ezentúl a járványos fültő- mirigygyulladás néhány községben mindenik enyhe lefolyással. Előfordultak még szórványosan roncsoló toroklob és torokgyík, vörheny, hasihagymáz, bárányhimlő és gyermekágyi láz . A trachoma állásában változás nem történt, a gyógykezelés rendszeresen folyik, a betegek megjelenése a kezelésen kielégítő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom