Megyei Hiradó 1882. (1. évfolyam 1-47. szám)

1882-12-31 / 47. szám

Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becs­árának 10 °|„-át o. é. készpénzben, vagy ovadékké- pes papírban, a kiküldött kezéhez letenni. Vevő köteles a vételárt három egyenlő rész­letben és pedig az elsőt az árverés napiától számí­tandó 1 hónap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számítandó 2 hónap alatt, a harmadikat szintén ugyanazon naptól számítandó 3 hónap alatt a ka­posvári m. kir. adóhivatalnál lefizetni. Az ezen árverési hirdetmény kibocsájtásával egyidejűleg megállapított árverési feltételek az alul­irt tkvi hatóságnál (Megyeház, földszint balra 37. sz.) a hivatalos órák alatt, nem kelőmben Csepely község elöljáróságánál megtekinthetők. Kaposvárott, 1882. decz. 9-én. Kir. tszék telekkönyyi hivatala. B e I u s, jegyző. 329 1 — 1 M i s s i t s, h. elnök, 13760 tkv. 1882. szám. Árverési hirdetmény. A kaposvári kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik-, hogy Petruzsalek Ferenez csurgói lakosnak, továbbá az ehez csatlako­zóknak kimondott somogymegyei összesitett árva­tárnak és Schlesinger M. L. kereskedő ezégnekmint végrehajtatónak özvegy Szabó Antalné szül. Balog Mária csurgói lakos végrehajtást szenvedett elleni 42 frt tőke; 300 frt és 55 frttőke és járulékai iránti végrehajtási ügyében végrehajtást szenvedőnek, a csurgói 173. sz. tjkönyben felvett A. f. 214. hrsz. a. ingatlanból fele részben való és ezen irányban tartozékaival együtt 634 írtra becsült illetősége az 1883. évi február 1-ső napján d. e, 9 órakor Csurgón a község házánál megtartandó nyilvános árverésen Fördös Ferencz csurgói lakos mint ajánlatot tevő kérelmére uj abban eladatni fog. Kikiáltási ár az ajánlatot tevő által Ígért 578 frt 60 kr., mely az ajánlattevőre nézve feltétlenül akkor is kötelező, ha ennél magasabb Ígéret nem tétetnék is, vagy ha az árverésen meg nem jelenik. •/ Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becs­árának 10 százalékát o. é. vagyis 63 frt 40 kr kész­pénzben vagy ovadékképes papírban a kiküldött ke­zéhez letenni. Vevő köteles a vételárt három egyenlő rész­letben és pedig az elsőt az árverés jogerőre emel­kedésétől számítandó hatvan nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számítandó 4 hónap alatt, a har­madikat szintén ugyanazon naptól számítandó hat hónap alatt a kaposvári m. kir. adóhivatalnál lefi­zetni. Az ezen árverési hirdetmény kibocsájtásával egyidejűleg megállapitott árverési feltételek az alul­irt tkvi hatóságnál (megyeház földszint halra 37. szám) a hivatalos órák alatt nem külömben Csurgón a község elöljáróságánál megtekinthetők. Kaposvárott, 1882. deczember 4-én. Kir. törvényszék tkvi hivatala. B e I u s, M i s s i t s, jegyző. 330 1—1 h. elnök. 14520. sz. tkvi 1882. Árverési hirdetmény. A kaposvári kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Högye Rozá­lia Németh Mihályné végrehajtatónak, Horváth Fe­rencz végrehajtást szenvedett elleni 100 frt tőke és járulékai iránti végrehajtási ügyében végrehajtást szenvedettnek a kisbári 27. sz- tjkönyvben A. I. a felvett egész telekből való, s 280 írtra becsült ille­tősége, ugyan annak a -j-. 883. hrsz. a. felvett ingat­lanból való s 90 frtra becsült illetősége az 1883. évi márczius hó 2-dik napján d. e. 10 órakor Kisháron a község házánál, az andócsi 354. sz. tjkönyvben A. •j-. 192 hrsz. a. felvett s 410 frtra becsült ingatlana pedig ugyanazon nap délután 3 órakor Andocson a község házánál megtartandó nyilvános árverés becs­áron alul is eladatni fog, Kikiáltási ár a fennebb kitett becsárak. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 százalékát o. é. készpénzben, vagy ovadékképes papírokban a kiküldött kezéhez letenni. Yevő köteles a vételárt két egyenlő részletben és pedig az elsőt az árverés napjától számítandó 1 hónap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számí­tandó 2 hónap alatt, a kaposvári m. kir. adóhiva­talnál lefizetni. Az ezen árverési hirdetmény kibocsátásával egyidejűleg megállapitott árverési feltételek az alul­irt tkvi hatóságnál (Megyeház földszint balra 37. sz. a.) a hivatalos órák alatt, nemkiilömben Kisbár s illetőleg Andocs községek elöljáróságánál megte­kinthetők. Kaposvárott, 1882. deczember 9-én. Kir. törvényszék tkvi hivatala. B e I u s, M i s s i t s, 331 1 — 1 h. elnök. jegyző. 2505. sz. tkv. 1882. Árverési hirdetmény. A lengyeltóti kir. járásbíróság mint telek­könyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy a m. kir. kincstár végrehajtatónak özv. Pál Istvánná látrányi lakos végrehajtást szenvedő ellen 149 frt 26 ’/q kr. tőke és járulékai iránti végrehajtási ügyé­ben alperesnek a látrányi 256 számú telekjegyző­könyvben A j'. 1684. hrsz. alatt felvett s tartozé­kaival együtt 332 frtra becsült szőllőingatlana az 1883. évi február hó 22. napján d. e. 10 órakor a Látrány község házánál megtartandó nyilvános ár­verésen becsáron alul is eladatni fog. Kikiáltási ár a fentebb kitett becsár, vagyis 332 frt o. é. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10 °/n-át o. é. készpénzben vagy ova­dékképes papirban a kiküldött kezéhez letenni. Yevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben és pedig az elsőt az árverés jogerőre emelkedése után azonnal, a másodikat ugyanazon naptól szá­mítandó 2 hónap alatt, a harmadikat szintén ugyan­azon naptól számítandó 4 hónap alatt a marczali kir. adóhivatalnál lefizetni. Az ezen árverési hirdetmény kibocsájtásával egyidejűleg megállapitott árverési feltételek az alul­irt telekkönyvi hatóságnál a hivatalos órák alatt, nem különben Látrány község elöljáróságánál az árverés napjáig bezárólag mindenki által meg­tekinthetők. A kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság. Lengyeltótiban. 1882. évi október hó 20-ik napján. Rock, 332 1—1 kir. járásbiró. 2493. sz. tkvi. 1882. Árverési hirdetmény. A lengyeltóti kir. járásbíróság mint telek­könyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy a m. kir. kincstár és a csatlakozottnak kimondott Tom- csányi Sándor végrehajtatóknak Spergely Katalin buzsáki lakos végrehajtást szenvedő ellen 17 frt 47 kr. tőke és járulékai iránti végrehajtási ügyében al­peresnek a buzsáki 126 számú telekjegyzőkönyv­ben A. I. alatt felvet't s tartozékaival együtt 517 frtra becsült ’/4 telek ingatlana az 1883. évi feb­ruár 27. napján d. e. 10 órakor a buzsáki község házánál megtartandó nyilvános árverésen becsáron alul is eladatni fog. Kikiáltási ár a fentebb kitett becsár, Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becs­árának 10u/n-át o. é. készpénzben vagy ovadékképes papirban a kiküldött kezéhez letenni. Yevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben és pedig az elsőt az árverés jogerőre emelkedése után azonnal, a másodikat ugyanazon naptól szá­mítandó 2 hónap alatt a harmadikal szintén ugyan­azon naptól számítandó 4 hónap alatt a marczali kir. adóhivatalnál lefizetni. Az ezen árverési hirdetmény kibocsájtásávi egyidejűleg megállapitott árverési feltételek az aluYj irt telekkönyvi hatóságnál, a hivatalos órák akti nemkülönben Buzsák község elöljáróságánál, az { 5 verés napjáig bezárólag mindenki által megtekr'SJ hetők. tag .*. A kir. jbiróság min telekkönyvi hatóság Lengyeltótiban, 1882. évi november hó20 -ilY Rock, kir. jbirC; napjan. 333 1—1 2268 sz. tkvi. 1882. Árverési hirdetmény. A lengyeltóti kir. járásbiróság mint telek­könyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy özv. Hegedűs Jánosné szül. Simon Borbála végrehajtató­nak Borsos Imre táskái lakos végrehajtást szenvedő ellen 80 frt tőke és járulékai iránti végrehajtási ügyében alperesnek a táskái 38 számú telekjegyző­könyvben Ä. T. ‘/í telekbőli és ugyancsak a táskái 216 sz. tjkvbeni A. T. '/4 telekbőli illetősége, melv tartozékaival együtt előbbi 453 frtra, utóbbi 625 frtra becsültetvén az 1883 évi január hó 2-ik nap­ján d. e. 10 órakor Táska község házánál megtar­tandó nyilvános árverésen becsáron alul is eladati fog. Kikiáltási ár a fentebb kitett becsár, vagyis" 453 frt, illetve 625 frt. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becs­árának 10 százalékát o. é készpénzben vagy ova­dékképes papirban a kiküldött kezéhez letenni. Yevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben és pedig az elsőt az árverés jogerőre emelkedésétől { számi! andó 2 hónap alatt a másodikat ugyanazon naptól számitandó 4 hónap alatt, a harmadikat szin­tén ugyanazon naptól számitandó 6 hónap alatt a marczali kir. adóhivatalnál lefizetni. Az ezen árverési hirdetmény kibocsájtásával egyidejűleg megállapitott árverési feltételek az alui- irt telekkönyvi hatóságnál a hivatalos órák alatt, nemkülönben Táska község elöljáróságánál az ár­verés napjáig bezárólag mindenki által megtekint-1 hetők. A kir. járásbiróság mint tkönyvi hatóság. Lengyeltótiban 1882. évi október 3-án. 334 1 — 1 Rock, kir. járásbiró. 335 szám. I 882. Árverési hirdetmény. Alulirt kir. bir. végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. 103. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a tabikir. járásbiróság 2419. 2629. 2681. 2839 számú végzése által Grün Lajos, A Radicz, Lővy J. L. budapesti lakős végrehajtatok javára Schossber- ger Károly és Dávid tabi lakósok ellen 972 forint tőke és ennek járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával biróilag foglalt és 604 frt 20 krra becsült kész férfi öltönyök, ruha kelmék, bolti szerelvény, bútor, házi szerelvényből álló ingóságoknak nyilvános árverés utján leendő eladatása elrendeltetvén, ennek a helyszínén, vagyis Tabon leendő eszközlésére 1883-ik év január hó 9-ik napjának délelőtt 9 órája határidőül kitiizetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzés­sel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t. ez. 107. §-a értelmé­ben a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is kész­pénzfizetés mellett eladatni fognak. Mindazok, kik elsőbbségi jogokat vélnek érvé­nyesíthetni, taircseteiket vagy szóbeli bejelentéseiket az árverés mAdcezdéseig alulirt bir. végrehajtóhoz adják be. ' Az elárverezendő ingóságok véielára az 1881. évi LX t. ez. 108. §-ában megállapitott feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Tabon 1882. deczember 26-án. 335 1—1 Fonyó István, kiküldött bir. végrehajtó. Kaposvárott, 1882. Nyomatott ifj. Hagelman Károlynál. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom