Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-29 / 24. szám

2018. JANUÁR 29., HÉTFŐ BELFÖLD-KÜLFÖLD "J Az elmaradott régiókban is egyre többen dolgoznak 43 településen teljes a foglalkoztatottság Zalában tizenhárom, Vas megyében tíz, Győr-Mo- son-Sopron megyében nyolc olyan település akad, ahol minden munkaképes ember dolgozik. Az utóbbi megye meghatározó városaiban egy százalék körüli az állás­talanok számaránya. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu íllJNHAERŐ Magyarország 43 településén már megvalósult a teljes foglalkoztatottság, az­az a munkaképes korú népes­ség az utolsó szálig dolgozik. Településszámot tekintve Za­la megye a csúcstartó a teljes foglalkoztatottságban 13 ilyen falujával és községével. Fel- sőszenterzsébeten mind a ki­lenc, míg Alsószenterzsébeten mind a 39 munkaképes em­ber dolgozik, Lickóvadamoson több mint száz főnek van állá­sa. Vas megyében tíz olyan tele­pülés van, ahol aki tud, az dol­gozik, a két legnagyobb: Csá- nig 249 és Vasegerszeg 237 munkavállalóval. Peresznyét is meg kell említeni: a 418 munkaképes korú helybeliből 416-nak van állása. Bár Győr-Moson-Sopron me­gyében „csak” nyolc olyan tele­pülés akad, amely elérte a tel­jes foglalkoztatottságot, ebből a majdnem 600 dolgozót adó Zsira község a legnagyobb, ám a meghatározó városok is kitű­nő foglalkoztatottsággal dicse­kedhetnek. Fertődön a dolgoz­ni képes csaknem 2400 ember közül 16-nak nincs munkája, Mosonmagyaróváron 22 ez­ren dolgoznak, ott egy száza­lék alatti a munkanélküliségi ráta, ahogyan a 39 ezer mun­kást számláló Sopronban is, Győrben 1,2 százalék ez a mu­tatószám. A megyében Magló- con a legrosszabb, 3,3 száza­lék a nyilvántartott állástalanok szám­aránya, a hatvan munkaképes la­kosból ketten nem dolgoznak. Veszprémben hét települé­sen teljes a foglalkoztatottság, ezek közül a legtöbb munka- vállalónak, 150 embernek Pu- lán van a lakóhelye. Megye- ren a legnagyobb, 12 százaié: kos a munkanélküliségi ráta, Veszprémben 1,6, a megyében 2,3 százalékos. A Fejér megyei Bakonykútiban is mind a 97 Zala megye az országos csúcstartó munkaképes korú ember dol­gozik. Székesfehérváron több mint 1200 fő keres munkát, ez 1,9 százalékos ráta. Baranyá­ban is akad egy település, Al- máskeresztúr, ahol aki képes, dolgozik, ez 62 embert jelent. Van példa teljes foglalkoz­tatottságra az el­maradott régi­ókban is. A Bor- sod-Abaúj-Zemp- lén megyében ta­lálható Tornabara- konyon is teljes a foglalkozta­tottság. Miskolcon a munka- nélküliek számaránya 4,3 szá­zalék. Nógrádból Garáb csatla­kozik a teljes foglalkoztatottsá­got elérő településekhez. A Tol­na megyei Nagyvejkén is aki tud, munkálkodik. Csongrád megyében Klárafalvának van a legjobb mutatója, 400 mun­kaképes korúból csak hárman nem dolgoznak. Szegeden 2,4 százalékos a munkanélküli­ségi ráta. Hajdú-Bihar megyé­ben Ártándon 3,2, Hajdúszo- váton 18, Debrecenben 4,6 szá­zalékos az állástalanok aránya. Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ben Jászberény 2,2, Jászfény- szaru 2,6 százalékos rátát mu­tat. Heves megyében Parád- sasváron és Szarvaskőn csak­nem megvalósult a teljes fog­lalkoztatottság. Szabolcs-Szat- már-Beregben Tiszabereken a munkaképes korúak 26,3 szá­zalékának nincs állása, míg Nyíregyházán a mutatószám 3,5 százalék. Somogybán 6,4, Békésben 4,1, Bács-Kiskunban 3,6, Pest megyében 2,3, Ko- márom-Esztergom megyében 2,1 százalékos a nyilvántartott állástalanok számaránya. Rekordforgalom a szállodaláncnál Fizetésemeléssel az elvándorlás ellen TURIZMUS Másfél milliárd fo­rinttal növelte árbevételét 2017-ben a Hunguest Hotels szállodalánc az előző évhez képest, a hálózat egységeiben értékesített vendégéjszakák száma közel 90 ezerrel emel­kedett. A szállodalánc vezérigazga­tója, Hülvely István elmondta: az általuk üzemeltetett szálló- . dák teljes árbevétele tavaly­előtt nettó 15 milliárd forintot ért el, tavaly - megváltozott portfolió mellett - már nettó 16,5 milliárd volt a forgalom.- A szállodáinkban értéke­sített vendégéjszakák száma a 2016-os 1,312 millióról 1,4 millióra nőtt 2017-ben, miköz­ben a vendégek száma is közel 17 ezerrel emelkedett - mond­ta el a vezérigazgató.- A hazai szállodaiparra egyébként is nagyon ráfér az az emelkedő trend, ami az el­múlt időszakot jellemzi a tu­rizmusban, mivel mély nyo­mot hagytak az iparágban a korábbi rossz évek mind a humán, mind a műsza­ki állapotokon, ezeket pótol­ni kell. Fontos, hogy ez a bő­vülés folytatódjon az idén és az elkövetkező években, hi­szen többek között a munka­erőhelyzet, a béremelések mi­att is a magyarországi szál­lodák jövedelmezősége egy­előre csak kismértékben ja­vul a bevételnövekedéshez képest. Az irány mindeneset­re nagyon örvendetes, amit az ágazatban véghez vitt pa­radigmaváltás, illetve a la­kossági jövedelmek bővülése miatt; szárnyra kapott belföl­di turizmus és a nemzetközi utazási piacon egyre erősebb pozíciónk serkent - jegyezte meg a szakember. Kitért rá, ahogy az egész év során, decemberben is ki­emelkedő teljesítményt nyúj­tott a legnagyobb belföldi for­galmat jegyző nemzeti szál­lodalánc. Árbevételeik körül­belül tíz százalékkal nőttek az ünnepek alatt az előző év decemberéhez képest, kará­csony és szilveszter között pe­dig az egységek kihasználtsá­ga 85 és 100 százalék között volt. MW ÁLLÁSHIRDETÉS Tovább emel­kedhetnek a hazai bérek, de bizonytalan, hogy ez milyen hatással lesz az évek óta tartó elvándorlási kedvre. Az állás- hirdetések száma több mint 17 százalékkal ugrott meg ta­valy év végén. Bruttó 245 ezer forintot keresnek átlagosan a 18-25 év közötti magyar fia­talok - mondta la­punknak a Fizete- sek.hu PR-mene- dzsere, Ficza Já­nos. A vendéglátó- iparon belül brut­tó 200, a szociális ágazatban 216, az iskolákban 245 ezer forint az átlagbér. A Professi­on álláskereső portálra csak a tavalyi év utolsó hónapjaiban több mint tízezer új hirdetést adtak fel, ez 17,4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, a kereslet és a kínálat mégis nehezen ta­lálja meg egymást. A legnagyobb igény tovább­ra is a betanított és a szak­munkásokra, a programozás­fejlesztés, a gyártás és terme­lés, értékesítés és kereskede­lem, valamint a mérnöki kate­góriákban mutatkozik. A bol­ti eladó, pénztáros, valamint a szakmai asszisztensi munka­kör továbbra is a negyedik és ötödik helyen áll 2016 utolsó negyedévéhez képest. Mindeközben tovább emel­kedhetnek a hazai bérek. A GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elem­zése szerint 2018- ban a reálkerese­tek négy százalék­kal bővülnek, de az átlagnál jobban nőhet a szakmunkások és a szellemi foglalkozásúak fize­tése. Több felmérés szerint eb­ben bizakodhatnak a magyar fiatalok is, és valamennyire a kormányzati szereplők is, akik a bérnöveléssel kívánják elejét venni a fiatalok külföld­re vándorlásának. A bizakodásnak van alapja: a KSH legutóbbi, 2017. szep­tember-novemberi adatai sze­rint tizenegyezer fővel csök­kent a külföldön dolgozók szá­ma az egy évvel korábbi ada­tokhoz képest. MW Egy év alatt 11 ezren jöttek haza Három nap alatt elkergették a betolakodókat Balassagyarmat, januar 29. Pilhál György jegyzet@mediaworks.hu A z írott szó akkor már semmit sem ért. Hiába „garantálta” az antant a fegyverszüneti vonalak sérthetetlenségét, a román és csehszlovák csapatok fütyültek rá, nyomultak egyre Magyarország belseje felé. 1919-et írtunk. Károlyi Mihály kormánya került min­den konfliktust (az Erdély el- csatolását követelő románok­nak még készségesen vagono­kat is biztosított Gyulafehér­várra) - meg aztán nem is lett volna kikkel megállítani az ide­gen katonákat. Linder Béla hadügyminiszter akkorra már ki­mondta: „Soha többé katonát nem akarok látni!” Ha azon a ja­nuáron Balassagyarmat lakói is ugyanabba a letargiába sül­lyednek, mint a történelmi Magyarország többi városa, akkor a település ma Balázové Darmoty néven szerepel a térképen... De nem így történt. A Csehszlovákiához „önként” csatlakozni kívánó palóc fő­városba január közepén vonultak be a hódítók. Elfoglalták a hivatalokat, átvették a közigazgatást, a magyar feliratokat leszerelték, sőt azonnal elrendelték a szlovák nyelv kötele­ző használatát. A zömében magyarok lakta város népe azon­ban másképp gondolkodott. Előkerültek az elrejtett fegyve­rek. Vasutasok, postások, tanárok, diákok, frontról hazatért katonák szálltak szembe az idegenekkel. Három nap alatt el­kergették a betolakodókat. Január 29-ének estéjére Balassa­gyarmat összes középületén újra magyar zászló lengett. Ma rájuk, a Legbátrabb Város hőseire emlékezünk. Vajha minden elszakított magyar vidéken sarkára állt vol­na a nép... Milos Zeman marad a cseh államelnök PRÁGA Milos Zeman jelenlegi államfő szombaton megvéd­te bársonyszékét és a követ­kező öt évben is ő lesz a Cseh Köztársaság elnöke. A válasz­tások második, döntő fordu­lójában leadott voksok össze- számlálása alapján Milos Ze­man támogatottsága 51,5 szá­zalékos, Jifí Drahosé pedig 48,5 százalékos volt. A szo­ros versenyben Zemanra több mint 2,8 millió, Drahosra pe­dig több mint 2,6 millió ember szavazott. Milos Zeman köszö­netét mondott a választóknak a támogatásukért, és kijelen­tette: a következő megbízatá­si időszakában szeretne „alá­zatosabb, kevésbé magabiztos és arrogáns lenni és nagyobb tiszteletet tanúsítani mások véleménye iránt”. A régi-új el­Szorosan, de győzött Fotó: MTI nők mandátuma március 8-án jár le, újabb hivatali beiktatá­sát várhatóan március 9-én tartják. MW Merkel: Szégyen a rendőri védelem EMLÉKNAP Szégyenteljesnek nevezte a holokauszt áldozata­inak nemzetközi emléknapja alkalmából Angela Merkel né­met kancellár, hogy országá­ban egyetlen zsidó intézmény sem működhet rendőri véde­lem nélkül. „Felfoghatatlan és szégyenteljes, hogy egyetlen zsidó intézmény sem létezhet rendőri védelem nélkül, le­gyen szó iskoláról, óvodáról vagy zsinagógáról” - mondta a kancellár utalva arra, hogy az antiszemitizmus az utóbbi időben erőteljesen fokozódott Németországban. „Az antisze­mitizmusnak nincs helye a német társadalomban, amely­nek alapértékeit a nyitottság és a tolerancia alkotja” - tette hozzá a politikus. Sebastien Kurz osztrák kancellár Ausztria felelős­ségét hangsúlyozta a népir­tásban szombaton közzétett Twitter-üzenetében az emlék­napon. „Az osztrákoknak is közük volt hozzá és szerepük volt a népirtás szörnyűséges bűnei­ben. Különleges történelmi fe­lelősség terhel minket, amit Ausztria új kormánya egyér­telműen elismer” - írta a kon­zervatív, néppárti Kurz. A rossznak soha nem sza­bad engedni, nem szabad kö­zömbösnek maradni vele szemben - hangsúlyozta Rex Tillerson amerikai külügymi­niszter Varsóban, ahol lerót­ta tiszteletét a gettó hőseinek emlékműve előtt. MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom