Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-23 / 19. szám

2018. JANUÁR 23., KEDD HIRDETÉS 13 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SCHNEIDER MIKLÓS BÉLÁNÉ Érti Ilona kaposvári lakos január 19-én súlyos betegség következtében elhunyt. Hamvasztását követően, utolsó útjára a kaposvári Keleti temető ravatalozójából kísérjük január 26- án 11 órakor. Ezúton mondunk köszönetét mindazknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak, de kérjük a temetésen való részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja „Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szivetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HARMATH LÁSZLÓ tanár a Pécsi Utcai Általános Iskola volt pedagógusa 78 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 26-án, pénteken 12.30 órakor lesz a kapos­vári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei „Ott van a múltunk egy távoli tájon, s az elveszett éveketellehetémiújra. Nem süllyed el semmi, ha nem felejtjük el hogy élnek az emlékek még valahol." Megrendültén tudatjuk, hogy BENCSIK LÁSZLÓ iharosi lakos 59 éves korában elhunyt. A hamvasztás utáni gyászmise január 26-án (pénteken), 13 órakor kerül megtartásra az iharosi katolikus templomban, majd a te­metőben veszünk tőle végső búcsút. Részvétnyilvánítás mellőzését kifejezetten kérjük! Gyermekei A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁST KÍNÁL C kategóriás jogosítvánnyal + 6KI kártyával rendelkező, műszaki beállítottságú gépko­csivezetőt keresünk! Fényképes önéletraj­zokat a hr@nivovas.hu e-mail-címre várjuk.-----------------------------------------------------------------------*341794" FELNŐTTKÉPZŐ cég érettségivel, jó kom­munikációs készséggel és autóvezetési gyakorlattal rendelkező hölgyet keres szépségszakmák területére, szervezői munkakörbe. Fényképes önéletrajzokat a rongatilla@alfakapos.hu e-mail-címre kér­jük.-------------------------------------------­---------------------------*341954* F ONYÓOI temetkezés keres dolgozni aka­ró, józan életű, jó fizikumú munkatársat. Tel.: 06-30/474-7049---------------------- *341858* G ÁBOR ABLAK Nagy teherbírású ablakbeépítő és anyagmozgató kollégákat keresünk. Jelentkezni fényképes önéletrajz­zal a következő e-mail-címre lehet: gaborablaktechnika@gmail.com------------------------------------------------------------------ *341857* H G 98 Kft. építőipari kivitelező cég műszaki előkészítő munkakörbe, teljes munkaidőbe munkatársat keres. A munkavégzés helye Boldogasszonyfa. Amit elvárunk: szakirá­nyú végzettség, Windowsés Office alapszin­tű ismerete. Amit kínálunk: versenyképes fizetés, jó munkakörnyezet. Fényképes ön­életrajzokat a hg98@hg98.hu e-mail-címre szíveskedjenek küldeni. KAPOSFŐI mezőgazdasági cég zöldkönyv­vel rendelkező erőgépvezetőt keres. Ön­életrajzát fizetési igény megjelölésével a kaposfo01@gmail.com címre várjuk január KAPOSVÁR környéki mezőgazdasági kft. növényvédelmi végzettséggel növényter­mesztőt keres, versenyképes fizetéssel, juttatással. Várjuk önéletrajzát január 30- ig: mezgaz407@gmail.hu —------------------------------------------------------------------*341882* K APOSVÁR melletti sertéstelep 1 fő állat- gondozót keres. Szolgálati lakás van. Há­zaspárjöhet. 20/3274443-----------------------------------------------------------------------*341776* KAPOSVÁRI forgácsolócég keres CNC forgácsoló gépkezelőt, technológust, gé­pészmérnököt. www.szigetigroup.com, karrier@szigetigroup.com, 06-30/500- 6616-----------------------------------------------------------------------*341737* KAPOSVÁRI műanyag nyílászáró össze­szerelő üzembe betanított, illetve szakmun­kára egyműszakos, 8 órás munkarendbe munkavállalókat keresünk. Nyílászáró gyártásban tapasztalat óriási előnyt jelent. Versenyképes bérezéssel és cafetéria jut­tatással. Egyszerű bemutatkozást elér­hetőséggel az alábbi e-mail-címre várjuk: etnyallas@gmail.com, mobil: 20/282-3866----------------------------------------------------------------------*341844* K APOSVÁRI tüzéptelepre keresünk teher­gépkocsi-vezetőt és árukiadót. 70/427- 1019----------------------------------------------------------------------*341838* KIEMELKEDŐ bérezéssel vidéki hetelős munkára szakmunkás női és férfi munka­erőket keresünk. Érdeklődni: 06-20/512- 7640 Fájdalommal tudatjuk, hogy SZEKÉR LAJOSNÉ Kocsis Mária (boltos Mariska néni) volt teleki, majd balatonboglárl la­kos, életének 90. évében, január 16- án váratlanul elhunyt. Hamvasztás után Telekiben későbbi időpontban helyezzük örök nyugalomba. Leánya és családja Fájó szívvel tudatjuk, hogy CSATÁRI ISTVÁN boronkai lakos életének 80. évében elhunyt. Temetése január 24-én, szerdán a 14 órai mise után 14.45 órakor lesz a boronkai temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BERGOVECZJÓZSEF volt vései lakos 88 éves korában csendesen elhunyt. Január 25-én, a 11 órai gyászmisét követően helyez­zük örök nyugalomra a vései temető­ben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy KALMÁR IMRE várdai lakos életének 78. évében vá­ratlanul elhunyt. Szereltünket január 24-én, szerdán 13 órakor kísérjük utolsó útjára a várdai temetőben. Gyászolják: felesége, fiai, menyei, unokái, dédunokája és testvérei LAKATOS és asztalos szakmunkásokat keresünk! Fényképes önéletrajzokat a hr@nivovas.hu e-mail-címre kérjük.-----------------------------------------------------------------------*341794* PECSENYESÜTŐBE önállóan dolgozni tu­dó női szakácsot vagy konyhai dolgozót ke­resünk éves állásra Kaposvárra. Heti 5 nap, versenyképes jövedelem. 70/386-2555-----------------------------------------------------------------.—*341807* RAKTÁROST keresünk Kaposváron, tar­goncavizsga előny. 30/740-3177----------------------------------------------------------------------*341812* L AKOSSÁGI FÓRUM Balatonfenyves Község Önkormányzata szeretettel meghívja kaposvári nyaraló polgárait a 2018.01.30-án (kedden) 15 órai kezdettel tartandó lakossági fórumra. Helyszín: Városháza díszterme (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.) A lakossági fórumon Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere prezentáció keretében bemutatja: a település életében történt változásokat, beruházásokat, fejlesztéseket, a 2018. évi programokat. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk! Tisztelettel: Lombár Gábor polgármester NÉMET IMPORT HASZNÁLT CIPŐ VÁSÁR! Női, férfi és gyermekcipők. Helyőrségi Klub Kaposvár, Németh István fasor 7. január 24-én szerdán 8-13 óráig! Mindenkit szeretettel várunk! DOBOSSY CIPÓ ZSELICKISLAK Községi Önkormányzat pályázati ügyintéző, koordinátor álláshely betöltésére munkatársat keres. Bőveb­ben: www.simonfaihivatal.hu címen vagy a 20/806-8946-os telefonszámon. —*----------;------------------------------------------------------*341912* H ÁZI, hízott kacsa konyhakészen ren­delhető, 6,5-7 kg-os, 5.000 Ft/db. 06- 20/800-0261----------------------------------------------------------------------*341950* H ÍZÓK eladók. 06-30/581-3131-------------------—------------------------------------------------*341766* H ÍZÓK, süldők eladók. 30/417-1777--------------------------------------------------------1-------------*341927* M ALACOK, süldők eladók. 20/952-0227----------------------------------------------------------------------*341828* N APOSKAKAS akció és vegyes napos csirkék a bogiári keltetőnél rendelhetők február 9-re. Előnevelt csirke, vörös, fehér, kendermagos, kopasz, kapirgáló nagytes­tű folyamatosan a tavaszi hónapokra. 06-, 85/353-200,06-30/831-7254-----------------------------------------------------------------------*341928* VÖRÖS kettős hasznú és tojóhibrid jér- cék-tojótyúkok rendelhetők. 06-30/449- 1932----------------------------------------------------------------------*341955* V ÖRÖS tojójércék 490 Ft/db, tyúkok 990 Ft/db szállítással. 06-30/643-2395----------------------------------------------------------------------*341956* M EZŐGAZDASÁG 15 db NB kereten méhcsalád eladó. 20/327-4443----------------------------------------------------------------------*341778* A DÁSVÉTEL AKÁC és tölgy tűzifa 17.000 Ft/erdei m3-től (lxlxl,7) ingyen szállítva. 20/386-3939----------------------------------------------------------------------*341573* r É jjeli fagyokra készülhetünk Időjárás1 Siófoko Fonyód o Tab oKaposvár CsurSó Magyal oBarcs Somogy megyében ma erősen felhős időre számíthatunk. Kisebb eső, havas eső, hószálingózás lehet a délelőtti órákban. Délután már alig lehet csapadék. Reggel -6 és 0, délután -1 és +4 fok valószínű. A legvalószínűbb folytatás: változóan felhős, párás, né­hol tartósabban ködös idő lesz. Reggelente gyenge fagy várható, a borongósabb tájakon +1, +3 fok ígérkezik csak. Forrás: RR szerda 6 “C csütörtök t, 7 °C péntek á 7. Hójelentés Brassó-Poiana 40 cm Madarast Hargita 60 cm Mölltal gleccser 310 cm Nassfeld 105 cm Semmering 100 cm Chopok-Jasná 50 cm Csorba-tó 55 cm Bohinj-Vogel 175 cm Bovec-Kanin 290 cm Rogla 95 cm A fémmegmunkálással, fogaskerékgyártással, hőkezeléssel foglalko­zó Szabó Fogaskerékgyártó Kft. kaposvári üzemébe keres több mű­szakos munkarendben kollégákat a következő munkakörre: CNC esztergályos gépkezelő Pozíció leírása: fémek és nem fémes anyagok megmunkálása, sorozatgyártása számjegyvezérlésű modern esztergagépeken. Az álláshoz tartozó elvárások: • CNC-esztergályos szakmai ismeretek, • önálló, precíz, felelősségteljes, kreatív munkavégzés, • mérőműszerek szakszerű használata, • műszakirajz-olvasás magas fokú ismerete. Az állás betöltéséhez előnyt jelent: • többéves munkatapasztalat egyedi gyártásban, • önálló CNC-programkészítés, • gépbeállítás önálló elvégzése, • targonca- és emelőgép-kezelői jogosítvány. Amit kínálunk: • nemzetközi színvonalú munkakörnyezet, • korrekt és megbízható bérezés, • szakmai fejlődési lehetőség, képzések, • modern termelőeszközökön történő munkavégzés, • hosszú távú munkalehetőség, • bejárás támogatása. Munkavégzés helye: Kaposvár. Amennyiben felkeltette érdeklődését állásajánlatunk, kérem, fényképes önéletrajzát cégünk kaposvári telephelyére, a 7400 Kaposvár, Dombóvári út 3. címre vagy elektronikus úton a karrier@szabofogaskerek.hu e-mail-címre szíveskedjék eljuttatni. AKCIÓS erdészeti aprított tölgy tűzifa 10 E Ft/m-től (lxlxl) + szállítás. 30/668-1375----------------------------------------f-----------------------------*341472* B ONTOTT tégla, hullámpala eladó. 20/800-0303------------------------------------------------------------------- *341933* BÜKK hasított tűzifa 18 E Ft/m3. 70/255- 3166-*341763* Hívja a következő számot: TÁRSKERESÉS JÓL szituált, idősebb kaposvári úr keres telt keblű barátnőt 45 éves korig. 30/489- 9866-----------------------------------------------------------------------*341610* NIKI, 28 éves, társat keres. 30/701-1148-----------------------------------------------------------------------*341925* SZOLGÁLTATÁS MŰANYAG nyílászárók, redőnyök, szúnyog­hálók 50% kedvezménnyel, garanciával rendelhetők. Tel.: 06-20/271-1116-----------------------------------------------------------------------*341622* EGÉSZSÉG SZÍVINFARKTUSSZŰRÉS székletvér-vizs- gálattal 2018. 01. 29-30-31-én Kaposvá­ron! Bejelentkezés: 06-30/288-1111-----------------------------------------------------------------------*341783* AGANCSVÁSÁR 7.000-18.500 Ft/kg, tró­feákat akár 200.000 Ft/db áron veszem. 30/611-3866----------------------------------------------------------------------*341884* A KÁC, tölgy akció! 30/824-4735----------------------------------------------------------------------*341502* A KCIÓS tűzifa - kisker. 70/637-7143-------------------I--------------------------------------------------*341613* K EMÉNY, száraz tűzifa akció! 30/607- 8474---------------------------------------------------- *341604* SZÁRAZ tűzifa akció! 30/637-1054-----------------------------------------------------------------------*341636* VÁSÁROLOK ezüstöt, gyalupadot, bontó­asztalt, fateknőt, dunyhát, porcelánt, ha­gyatékot, szarvasagancsot. Értesítéshez házhoz megyek. Ramosné 30/979-8398, 74/465-699----------------------------------------------------------------------*341650* S omogyi Hírlap A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja Felelős kiadó: LISZKAY GÁBOR elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: LENGYEL JÁNOS Szerkesztő: MÁRKUS KATALIN, NAGY LÁSZLÓ Megyei üzletszervezési vezető: HARJÁN SÁNDOR Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Szerkesztőség és kiadó: 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Kaposvár, Pf. 31 Szerkesztőségi telefon: 06-82/528-119. Kiadói telefon: 06-82/528-110 Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-46/998-800, elofizetes@mediaworks.hu Előfizetési dij egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9570 Ft, fél évre 19 140 Ft, egy évre 38 280 Ft. A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06-82/528-113 Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungary Zrt. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Zrt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002-20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. Az újság a MATESZ által auditált. 0 fTTediaWOfkS ISSN 0865-9125 Content first itt az Ön hirdetésének a helye! Info: 82/528-113 CS1KY GERGELY SZÍNHÁZ 19.00 Nagybőgő Stúdió-előadás ■*341875* '341887*

Next

/
Oldalképek
Tartalom