Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-18 / 15. szám

2018. JANUÁR 18., CSÜTÖRTÖK Hálásan fogadtak minden ajándékot az otthon lakói Fotó: Lang Róbert Örömet szerzett a nevezési díj is Elsikkasztotta a biciklik árát a kaposvári kerékpáros KAPOSVÁR Elítélték azt a ka­posvári kerékpárboltost, aki elsikkasztotta az ügyfelek rá­bízott bringáit, amelyeket bi­zományi árusítás miatt hagy­tak nála. Öt kárvallott ügyfél tett feljelentést ellene, miután az értékesítés fejében eseten­ként 15 ezer és 35 ezer forint közötti összegeket adtak át ne­ki, amelyről átvételi elismer­vényt is kaptak. A boltban ez­után eladták a kerékpárokat, azonban a vételárat nem adták át a bringák régi tulajdonosai­nak. Ha keresték a kerékpáro­kat, azt a választ kapták, hogy a biciklik a raktárban van­nak, illetve á bolt alkalmazott­jai újabb és újabb határidőket jelöltek meg a fizetésre, azon­ban ez nem történt meg. Az első fokú ítéletben foglal­tak szerint a boltos elismerte, hogy eladta a kerékpárokat, és a pénzt nem adta tovább, azon­ban hozzátette, hogy kárpótol­ni szándékozott a tulajdonoso­kat. A vádlottat a Kaposvári Já­rásbíróságon egy év öt hónap fogházbüntetéssel sújtották, a szabadságvesztést egy év hat hónap próbaidőre felfüggesz­tették. A bíróság adatai sze­rint a férfi jelenleg Németor­szágban van, tartózkodási he­lye ismeretlen. K. G. Gépkocsikat rugdalt, késsel fenyegetőzött BALATONBOGLÁR Lezárta a nyomozást a fonyódi rendőr- kapitányság annak a 33 éves helybeli férfinak az ügyében, aki késsel fenyegetőzött: a vá­rosban parkoló gépkocsik ke­rekeit rugdosta, miközben a késsel hadonászott és kiabált, ezzel félelmet keltve az ott tartózkodókban. Garázdaság gyanúja miatt folytattak eljá­rást ellene, miután a helyszí­nen elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, majd az elkövetéshez használt kést le­foglalták tőle. A fonyódi rend­őrkapitányság az ügyet a na­pokban befejezte és a keletke­zett iratokat vádemelési javas­lattal megküldte a Fonyódi Já­rási Ügyészségnek. K. G. Édességet, csokoládét is osztottak a Háromkirályok túra szervezői a Borostyán­virág Anyaotthon, a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozá­si Központ és a Napsugár La­kóotthon lakóinak. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu KAPOSFÜRED Izgatottan vár­ták a Napsugár Lakóotthon gondozottjai a kaposfüredi „három királyok” érkezését. Nagy Attila kaposfüredi rész­önkormányzati képviselő ve­zényletével ugyanis nem ér­keztek üres kézzel, édessé­geket osztottak szét a lakók között. - Rekordot döntöt­tünk az idei túrán - mondta Nagy Attila. - A nevezési díj egy-egy tábla csokoládé volt, amelynek nagy részét elhoz­tuk ide. Nagy szeretettel hoz­tuk, mint ahogyan a három királyok vitték az ajándéko­kat a kis Jézusnak. A lakók csillogó szemmel vették át az ajándékokat, egy tábla csokoládét, vagy éppen bonbont. Boldogan köszönték meg a finomságokat a túra szervezőinek. - Nagyon örül­tem ennek a meglepetésnek - mondta Gyöngyösi Krisztián. - Kilenc éve élek itt, Buda­pestről jöttem. Korábban egy zárt otthonban éltem, itt vi­szont örülök, hogy jó időben akár ki is lehet menni a sza­badba, lehet napozni. Nagyon jól érzem itt magam, kiváló a társaság is.- Nagyon örülök annak, amit ma kaptam - ezt már Farkas Gergely osztotta meg velünk. - Kilenc éve költöz­tem be a Napsugár Otthonba. Sokat számítógépezek, so­sem unatkozom. Szeretek itt lenni.- Minden évben megtisz­telnek minket ezzel a felaján­lással - mondta el érdeklődé­sünkre Lázár Attiláné, intéz­ményvezető. - Ez azt is jelen­ti, hogy elfogadtak minket. Mindent megpróbálunk meg­tenni azért, hogy a közösség szerves részévé váljunk. A Napsugár Integrált Szoci­ális Intézmény 2009-ben nyi­totta meg kapuit. Jelenleg 14- en laknak az otthonban és 19- en várnak bejutásra. Az át­meneti egységben is telt ház van, ott tíz főt - időseket és fo­gyatékkal élőket - látnak el. Részvételi csúcs Idén tizenkettedik alkalom­mal hirdették meg a Háromki­rályok túrát, amelyre rekord­számú nevező ment el. Csak­nem kilencszázan neveztek egy-egy tábla csokoládéval, hogy megmásszák a kapos­füredi szőlőhegyet, s teljesít­sék az öt kilométeres távot. A túra egyébként a napkele­ti bölcsekről emlékezik meg, aki meglátogatták az újszü­lött Jézust. S hagyományosan vízkereszt környékén hirdetik meg Persze, ahogyan minden évben, a túrázók idén is élvez­hették a szőlősgazdák ven­dégszeretetét, hiszen forralt borral, forró teával és zsíros kenyérrel kínálták a jótékony résztvevőket. Sőt, idén könnyí­tés is volt a túrán, hiszen aki elfáradt, az felülhetett egy lo­vas kocsira és úgy élvezhette a természet szépségeit. Az összegyűlt közel ezer da­rab édességet nagyjából egyenlő arányba osztották szét a kedvezményezett intéz­mények között, így a gyere­kek és a hajléktalanok is kap­tak belőle. Az őszi forgalom elmaradt a tavalyitól a somogyi szálláshelyeken Több volt a turista a Balatonnál SOMOGY-BALATON Több külföl­di üdült hazánkban az előző év tizenegyedik hónapjában - de­rült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss kimutatá­sából. Novemberben a külföldi turisták száma 8,2 százalék­kal, eltöltött vendégéjszakáik száma 8,7 százalékkal emelke­dett és meghaladta a 970 ezret. S habár a turisták jelentős há­nyada a fővárosi kereskedelmi szálláshelyeken pihent, a Ba­laton régió szállodáiban is nö­vekedést regisztráltak a szak­emberek. Tavaly novemberben 82.119 turista fordult meg a balatoni hotelekben, egy évvel korábban azonban csak 78.291 A balatoni kompra is sokan váltottak jegyet Fotó: Németh András vendég volt. A magyar tenger­hez érkezők több időt töltöttek a tónál, hiszen a vendégéjsza­kák száma novemberben közel 237 ezer volt, míg egy évvel ko­rábban csak 225 ezer. Megyei viszonylatban gyen­gébben teljesített a turizmus idén novemberben, mint ta­valy, hiszen a statisztika sze­rint 21.828-an szálltak meg somogyi hotelekben, s ők kö­zel 40 ezer vendégéjszakát töltöttek itt. Egy évvel koráb­ban azonban 24 ezer 443 ven­dég foglalt szobát somogyi ke­reskedelmi szálláshelyeken, s ők 46 ezer 200 vendégéjszakát töltöttek. Koszorús R. MEGYEI KÖRKJÉP g Lagzi megkurtítva? Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu P ár éve még gyakran azt hallottam több megyei isme­rősömtől is, hogy a házasság ma már kevésbé divat, a fiatalok már nem úgy gondolkodnak, ahogy koráb­ban. Ehhez képest az elmúlt években nőtt a házasságköté­sek száma, legalábbis erre mutat egy-egy országos statiszti­ka. Az utóbbi időben örömmel tapasztalom magam is az is­merősi köreimben, hogy mégsem halt ki teljesen a családala­pítás mögötti legalapvetőbb elköteleződés. Sőt! Ugyanakkor úgy látom, sokaknál inkább gazdasági kérdéssé válik a há­zasság intézménye, mert már az esküvő és az azzal járó la­kodalom is súlyos anyagi kételyeket vet fel. Bonyolult mate­matikai számításokkal igye­Sokaknál gazdasá­gi kérdéssé válik az esküvő keznek alátámasztani a maj­dani esküvőt: hol megkurtít­ják a násznépet, hol a költsé­geket farigcsálják, hol pedig a lakodalomról is lemonda­nak emiatt. Ám, ami fontos: megesküdnek! A dilemmára még az internet is rádob egy lapáttal és saját divatot generál: többször úgy látszik, hogy már egyfajta ver­sengést szül számos fiatalban, hogy ki mikor és milyen ke­retek, anyagi lehetőségek között esküszik, mintha csak egy bakancslistás tétel lenne az egész... Ugyan öröm, ha futja a családi büdzséből a teljes rokonságot táncra perdítő álomlag- zira, de szerencsére sokkal inkább azt látom fiatal társaim köreiben, hogy lakás- vagy házszerzés az elsődleges, és az­tán csak a frigy. Jó érzéssel hallgattam a minap egy kaposvá­ri közgazdászt, aki szerint egyre többen szem előtt tartják a megtakarítási lehetőségeket, mely akár saját lakáshoz segít­heti a spórolót. Mert lehet esküdni sok pénzből a szabad ég alatt, de nem árt azért, ha van tető az ember feje fölött, hisz előfordul, hogy később beborul... Migránsnak hívták az enyingi romákat, meg akarták torolni Javult a közbiztonság az elhíresült siófoki sétányon is Fotó: MW SIÓFOK Jogerősen pontot tet­tek annak a bírósági ügynek a végére, amely egy Petőfi sé­tányon kirobbant verekedés miatt indult. Még tavalyelőtt nyáron esett egymásnak két csapat egy siófoki diszkóban. Azért tört ki a tömegvereke­dés, mert migránsnak nézték az enyingi romákat A bíróságon elhangzott: a szemtanúk úgy írták le a két el­lenérdekű felet, hogy a testépí­tők és a jól öltözött romák között tört ki a csetepaté. A konf­liktus úgy alakult ki, hogy a testépí­tők egyike ittasan beszólogatött a fia­tal enyingi romák­nak: lecigányozta, sőt migránsnak ne­vezte őket. Az incidens lökdö­sődésbe és kölcsönös ütésvál­tásba torkollt. Tömegvereke­dés alakult ki, amelynek csak a biztonsági szolgálat tudott vé­get vetni. Az eset miatt garáz­daságért három enyingi férfit ítéltek el első fokon a Siófoki Já­rásbíróságon. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlot­tak és védőjük felmentésért fel­lebbezett. Az ügyvéd szerint jogos védelem történt, hiszen a testépítők egyike kezdte a vere­kedést, a vádlottak kezdetben inkább csitították egymást. Egyébként az enyingiek koráb­ban többször járták már az éj­szakai szórakozóhelyen, és so­ha nem volt velük gond. A Kaposvári Törvényszék ta­nácsa, mint másod­fokú bíróság nem fogadta el a védeke­zést, és kimondta: a jogos védelem csak a támadás időtar­tamáig tarthat, to­vább nem. Helyben­hagyták az első fo­kú bíróság ítéletét, miszerint két vádlott egy-egy év végrehajtandó börtönbün­tetést kapott, míg a harmadik társukkal szemben ugyancsak egy év börtönbüntetést szab­tak ki, melynek végrehajtását három évi próbaidőre felfüg­gesztették. K. G. Megsértőd­tek az enyin­gi romák, emiatt tört ki a verekedés i

Next

/
Oldalképek
Tartalom