Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-16 / 13. szám
14. SPORT 2018. JANUAR 16., KEDD Huszonkét ponttal verték meg a bajnoki címvédő alakulatot Visszavágott a Zrínyi KE a tüskevári együttesnek A vártnál jóval simábban, nagy különbséggel nyert a bajnok Tüskevár ellen a sárga mezes Zrínyi alakulata Fotó: Muzslay Péter Hatan hoztak aranyérmet a szlovén évnyitóról DZSÚDÓ A hagyományos lend- vai Harcművészek Kupája elnevezésű nemzetközi utánpótlás dzsúdótorna jelenti a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola számára az évnyitót. A szlovén „megmozduláson” hat ország 53 egyesületének 415 reménységét szólították tatamira. A somogyi színeket képviselő Kaposvári Sportközpont és Sportiskola csapata alaposan kitett magáért Szlovéniában. A Kasi 19 versenyzője közül 17-en állhatták fel a dobogóra - hatan annak a legtetejére, míg hárman ezüstöt, nyolcán pedig bronzot szereztek - , s ezzel fölényesen nyerték a klubok közötti pontversenyt. Több mint kétszer any- nyi pontot gyűjtöttek, mint a második helyezett egyesület. A hat aranyérem mellett még három ezüst és nyolc bronz volt a Kasi mérlege a szlovén dzsúdóévnyitón A KAPOSVÁRI SPORTKÖZPONT ÉS SPORTISKOLA VERSENYZŐINEK EREDMÉNYEI ARANYÉRMESEK (6): Máj Veronika, Furman Lili, Vajda Lilla, Regenyei Balázs, Kassai Mátyás, Őze Olivér. EZÜSTÉRMESEK (3): Schneider Sára, Schneider Ákos, Schneider Barnabás. BRONZÉRMESEK (8): Szabó Hanna Bella, Szabó Cseperke, Molnár Bianka, Szűcs Ákos, Büki Zétény, Koller Balázs, Regenyei Bálint, Horváth Ákos. Vajda Julianna az ötödik, Hernádi Csongor pedig a hetedik helyen zárta a hagyományos lendvai erőpróbát. Fenyő G. A kilencedik forduló mérkőzéseivel folytatódott a Somogy Megyei Kosárlabda Bajnokság. A pontvadászat rangadóját a Zrínyi együttese nyerte. Kun Zoltán zoltan2.kun@mediaworks.hu KOSÁRLABDA A tavalyi, tüskevári győzelemmel zárult bajnoki döntő óta először találkozott egymással a Tüskevár és a Zrínyi.- A rangadón a korábbi ezüstérmes kezdett sokkal jobban, a hetedik percben már 19-6-ra vezetett - tájékoztatta lapunkat Mihályfal- vi Péter, a Somogy Megyei Kosárlabda Szövetség főtitkára. - A címvédő nem sokkal a félidő előtt Kun Kenéz vezetésével négy pontig zárkózott, de a térfélcserét követően megléptek Kubatovék. Végül a vártnál jóval simábban, huszonkét pontos különbséggel diadalmaskodtak. A Tamási együttese ellen szerezte meg harmadik győzelmét a CIFA alakulata, amely remek kezdést követően Fonai Tamás pontjaival, úgy tűnt, biztosan nyer. A tolnaiak a 34. percben azonban 58-56-ra zárkóztak, de ennél már nem tudtak közelebb kerülni. A forduló legsimább ösz- szecsapásán a két jó középső negyedének köszönhetően magabiztosan, negyvenegy ponttal győzött a Meló-Diák együttese a sereghajtó és továbbra is nyeretlen Monok SE II. csapata ellen. TÜSKEVÁRI SE- ZRÍNYI KE 66-88 (14-25, 23-21,12-14,17-28) Vezette: Söjtöry, Szecsődi. Tüskevári SE: Kun (20/9), Szalai Zs. (20), Király (11), Bodródi D. (8/3), Domonkos (-). Csere: Kiss (6), Lázár (1), Jakó (-). Edző: Bodródi Lajos. Zrínyi KE: Fodor (17/9), Kuba- tov G. (12), Csabai (8), Kubatov P. (6), Ötvös (5/3). Csere: Bakon- di (13/6), Kovács M. (11/9), Mez- riczky (7/3), Begovácz (6), Ro- manek (3/3). Edző: Csabai Máté. Kiállítva: Ötvös (34. perc). MONOK SE II.- MELÓ-DIÁK KK 41-82 (14-17, 8-28, 3-20,16-17) Vezette: Szecsődi, Szántó. Monok SE II.: Dömötörfi (12/6), Virág (12), Bán (7), Farkas (5/3), Komor (-). Csere: Both (2), Szkulszki (2), Orbán (1), Krupp (-), Láris (-), Vison- tai (-). Edző: Ilia Attila. Meló-Diák KK: Tóth K. (17/6), Bogárdi (10/3), Fábián (6), Kosaras (4), Nagy A. (4/3). Csere: Tóth M. (25/3), Tóth Cs. (14/6), Meggyes (2). Edző: Vida Péter. CIFA KSETAMÁSI DÁMOK 71-65 (20-14, 20-12, 13-17,18-22) Vezette: Söjtöry, Szántó. CIFA KSE: Fonai T. (31/18), Fonai M. (19/9), Csima (10), Kovács Cs. (-), Rózsa (-). Csere: Kadaravek (8), Visnyei (3/3), Marschal (-), Szalai P. (-). Edző: Fonai László. Tamási Dámok: Csizmadia R. (9), Madarász (9), Breuer-Or- bán (4), Pruck (-), Ribányi (-). Csere: Kukucska (19/12), Tóth G. (15/3), Csordás (8/6), Zámbó (1). Edző: Cseresznyés Balázs. A Somogy Megyei Kosárlabda Bajnokság állása a nyolcadik forduló után: 1. Zrínyi KE (0,94), 2. Tüskevári SE (0,88), 3. Monok SE I. (0,88), 4. Henger KK (0,86), 5. CIFA KSE (0,71), 6. Meló-Diák KK (0,71), 7. Táncsics TKK (0,70), 8. Tamási Dámok (0,56), 9. Monok SE II. (0,50). A 10. forduló programja, január 20, szombat (Táncsics ), 9 óra: Monok SE II.-Monok SE. 10.30 óra: CIFA-Táncsics (I. ford.). 12 óra: Zrínyi-Meló-Diák. 13.30 óra: Tüskevár-Henger KK. Lukács Balázs öt góljával segítette csapatát a diadalhoz Rangadót nyert a Zsíroskönyér Három pont az Őrei SC előnye TEREMLABDARÚGÁS Két hét szünet után folytatódott az Irodagép kupa kaposvári városi terembajnokság, az ötödik forduló sok gólt hozott. - Kilencet rúgott a Zsíroskönyér és a Két Testvér, nyolcszor talált a kapuba a Fapuma gárdája - nyilatkozta Böröczi Zoltán főszervező. - Négygólos különbséggel nyert az Ebola, háromgólossal a Kuvaszok alakulata. A SIM-Team is öt gólt ért el, de ez sem eredményezett pontot. Három csapat áll még a táblázaton pontveszteség nélkül, a következő fordulóban Zsíroskö- nyér-Fapuma rangadót játszanak. Az újév első találkozójának nyitó játékrésze kiegyenlített küzdelmet hozott. A félidőben még 0-0-ra álltak a csapatok, aztán a Kuvaszok gárdája jobban használta ki helyzeteit, és háromgólos győzelmet aratott. Hamar elhúzott a Két Testvér alakulata, már 4-1-re is vezetett, de a második félidő elejére leadták előnyüket, végül azonban sikeres kontratámadásokra építve a maguk javára fordították az összecsapást. A csere nélkül felálló csapat Lukács Balázs öt góljának köszönhetően diadalmaskodott. Haj- tós, küzdelmes mérkőzésén megérdemelten nyert az Ebola. Végig uralták a mérkőzést, határozottabb, gólra törőbb játékukkal arattak négygólos győzelmet. Ismét magabiztos diadalt aratott a Zsíroskönyér a szellősen védekező WIN-Team felett. Öt találkozón már 28 gólt termeltek a csapat gólgyárosai, és így több lőtt góllal átvették a tabella első helyét. A csere nélkül kiálló Interspájz nem tudta megnehezíteni a tavalyi bajnok dolgát, a második félidőre elfáradtak és az ellenfél újabb és Fölényes győzelemmel folytatta a bajnokságot a rózsaszín mezes újabb találatot szerzett. Kun Z. Zsíroskönyér alakulata Fotóillusztráció: sportpalya2004.hu TEREMLABDARÚGÁS Az ötödik fordulót rendezték a kaposvári amatőr téli teremlabdarúgóbajnokságban.- Nem született meglepetés, csak a Haverok gárdájának sikerült megszorítania esélyesebb ellenfelét - tájékoztatott Böröczi Zoltán főszervező. - A Somodor gárdája esélyeshez méltóan magabiztosan verte a lelkes Nyár FC együttesét. Jól küzdött a Beugró FC alakulata az éllovas Őrei SC együtte- ' se ellen, de igazából nem volt reális esélyük a pontszerzésre. A csere nélkül felálló Haverok alakulata az első félidőben meglepte ellenfelét és a vezetést is magához ragadta. A fiatalok nagyon hajtottak ezen az összecsapáson. A fordulás után rendezte sorait a Ferro FC csapata, ekkor pedig már felváltva potyogtak a gólok. A végjátékban jobban összpontosított az esélyesebb Ferro FC gárdája és végül megszerezte a győzelmet. Ez azt is jelentette, hogy a tizenkét ponttal az Őrei nyomában maradt a győztes alakulat. Kun Z. Győzelmével látótávolságban maradt a Ferro FC együttese Győzött az éllovast üldöző Fapuma és a Két Testvér Pizzéria Az Irodagép kupa eredményei: Kuvaszok-Alibi FC 3-0, SIM-Team-Két Testvér Pizzéria 5-9, Fekete-Sarki Kocs- ma-Ebola 1-5, WIN-Team 2010-Zsíroskönyér FC 1-9, In- terspájz-Fapuma FC 2-8. A bajnokság állása: 1. Zsíroskönyér FC (15 pont), 2. Fapuma FC (15), 3. Két Testvér Pizzéria (12), 4. Kuvaszok (6), 5. M-Car Bérautó (4), 6. Alibi FC (4), 7. Ebola (4), 8. WIN-Team 2010 (4), 9. SIM-Team (3), 10. Fekete-Sarki Kocsma (3), 11. Inter- spájz (3). A következő forduló párosítása (január 18., csütörtök) 19.55 óra: Két Testvér Piz- zéria-M-Car Bérautó, 20.35 óra: Alibi FC-SIM-Team. Január 19., péntek 19.15 óra: Ebo- la-WIN-Team 2010,19.55 óra: Zsíroskönyér FC-Fapuma FC, 20.35 óra: Kuvaszok-lnterspájz. Kiütötte a Somodor a Nyár FC-t A Fürge Nyuszi Focivilág Kupa amatőr terembajnokság 5. fordulójának eredményei: Somodor-Nyár FC 11-2, Orci-Be- ugró FC 8-4, Haverok-Fer- ró FC 5-6, A bajnokság állása: 1. Őrei SC (15 pont), 2. Ferro FC (12 pont), 3. Somodor SE (9 pont), 4. Haverok (4 pont), 5. Nyár FC (4 pont), 6. Beugró FC (0 pont). A következő forduló (január 17., szerda) párosítása - 18 óra: Haverok-Somodor, 18.40 óra: Nyár FC-Beugró FC, 19.20 óra: Őrei SC-Ferro FC.