Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-04 / 282. szám
Egy esős, novemberi reggelen Mohayné Farkas Ibolya bepakolt a Mélyben és Reményben Alapítvány kisbuszába. Ugyanúgy, ahogy máskor is szokott, ám most kísérőül szegődtünk mellé. Turbéki Bernadett sonIine@sonline.hu KAPOSVAR-GIGE Egy öttagú családhoz igyekeztünk, akikhez rendszeresen járnak az alapítvány munkatársaival. Mélyszegénységben élő, többgyermekes családokat segítenek úgy, hogy személyesen keresik fel támogatottjaikat, akikkel folyamatosan tartják a kapcsolatot. Az egyébként építész végzettségű Ibolya 2010-ben kilépett a férjével közös építész irodájukból, amely a válság miatt kettejüket nem bírta eltartani.- A Szent Imre plébánián korábban önkéntesként rengeteg program szervezésében vettem részt - emlékezett vissza a kezdetekre Mohayné Farkas Ibolya. - Egy televízióműsor kapcsán kerestek fel bennünket, hogy rászoruló családokat szeretne karácsonykor a helyi televízió támogatni. Mivel a plébánia környékén nem voltak mélyszegénységben élők, kutatni kezdtünk. Személyesen kerestem fel a rászorulókat. Megdöbbentett, hogy manapság a környezetünkben milyen körülmények között élnek családok, gyermekek. Ez indította el az alapítványt. Úgy éreztem, van időm, energiám, széles ismeretségi köröm, akiket meg tudok szólítani. lelenleg huszonkét, mélyszegénységben élő családot látogatnak heti rendszerességgel. A kicsikkel fejlesztő játékokat játszanak, a nagyobbakat pedig igyekeznek korrepetálni.- Ezeknek a gyerekeknek már a fogantatásuk pillanatában kezdődik a lemaradásuk - mondta út közben Mohayné Farkas Ibolya, aki másodmagával dolgozik az alapítványnál, és húsz önkéntes segíti munkájukat különböző rendszerességgel. - Minél előbb kezdjük a fejlesztésüket, annál nagyobbak az eredmények. Csak úgy tudunk segíteni, ha látjuk, mire van szükség. Hónap végén hatezer forint értékű élelmiszercsomagot viszünk a rászorulóknak, mert sokuknak olyankor már nem lenne mit enni. Magánemberek és nagy cégek is támogatják a tevékenységünket. Vannak állandó támogatóink és akad, aki rapszodikusan segít. A folyamatosság, a jelenlét és a bizalom által ezeknek a családoknak sikerül reményt vinni az életükbe azzal, hogy figyelnek rájuk. Vannak helyzetek, amelyeket lelkileg az alapítvány munkatársai is nehezen dolgoznak fel. Ibolya szerint csak úgy lehet bírni, hogy van személyes kapcsolat. Erőforrás a gyerekekkel való foglalkozás és örömet jelent, amikor egy felnőtt nyílik meg, és elmondja az életét.- Sokszor megkérdezem magamtól, én bírnám-e, illetve hol tartanék, ha ezeken mentem volna keresztül, ha ilyen körülmények között kellene élnem?- tette föl a kérdést. - Nem lehet definiálni a sikereket, nem lehet lejátszani, hogy mi lenne, ha mi nem lettünk volna a család életében. Nyolc családot már „el tudtunk engedni", akikről úgy éreztük, megállnak már a saját lábukon is. Ám természetesen újak léptek a helyükbe. Közben a kanyargós úton megérkeztünk Gigébe, ahol már várták Ibolyát. Az öt gyermeket nevelő család egy rossz állapotú épületben lakik, amely nem a sajátjuk. Havonta bérleti díjat fizetnek érte. Ilyenkor, télen sok elmegy a tüzelőre is. A férj ugyan dolgozik, ám gyakran változtatja munkahelyét, mert nem mindig fizetik ki a bérét.- Nincs senkink, akire napközben rábízzam a kicsiket, hogy én is dolgozni mehessek- mondta a feleség. - Pedig szeretnénk egy saját házat, hogy legalább albérletre ne kelljen Szépség(ek). Akik megérdemlik a törődést Fotók: Lang Róbert anya elmondta: sajnos esélyük sincs arra, hogy félretegyenek akár kisebb beruházásra, főleg a téli szezonban, amikor fát kell venni a fűtéshez. Ezért hálás a mosógépért, ami várhatóan megkönnyíti majd hétköznapjait. Ám az alapítványnak sem megy mindig egyformán. Egyre kevesebb olyan pályázatot találnak, amely nekik szól. Pedig nincsenek nagy igényeik: évi hatmillió forint magánadományból végzik ezt a feladatot. Ezért december 8-án, pénteken 18 órakor az evangélikus templomban jótékonysági koncertre várják az adakozni vágyókat. Öröm és meglepetés, amikor kiderül, mosógépet kapnak ajándékba Az öröm tárgya. A segítő kéz mindig jól jön az alapítványnak Családi körben, talán mostantól már egy kicsit könnyebben költenünk. Nyáron már a szoc- pol is szóba jött, de nem tudtuk teljesíteni a feltételeket. Pedig ahol tud, spórol: havonta előre kifizeti a mozgóárusnál a kenyeret, így az étel biztosított a hónap végén is. De nem érik utol magukat, mert nincs egy állandó összeg, amit félretehetnének. A Somogyi Hírlap korábban már foglalkozott olyan mélyszegénységben élőkkel, akik gyakran az ételt is mellőzni kényszerülnek. írásunkon fellelkesülve egyik olvasónk használt mosógépét ajánlotta fel egy sokgyermekes családnak, akik még aznap megkapták az adományt. Az édes4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. DECEMBER 4., HÉTFŐ Huszonkét családnak segít csendben egy kis kaposvári alapítvány a környéken Rögös az ut a melyből, de van hozzá remény Szabálytalan előzés miatt bírságoltak Közös horvát napöt tartott a nemzetiségi önkormányzat és a baráti társaság A baráti kapcsolatok hidat építenek SOMOGY A kamionokat ellenőrizték a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai az M7-es autópálya somogyi szakaszán. A rendőrök szabálytalan előzés miatt nyolc járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, valamint a gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatása céljából két külföldi gépkocsivezetőt állítottak elő. A rendőrség ezzel az akcióval is felhívja a figyelmet, hogy tilos előzni autópályán és autóúton 6 és 22 óra között tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel. K. G. :: Horvát napot tartottak szombaton: a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat és a Horvát Baráti Társaság szervezte a találkozót. - A kulturális programok és a kirándulások fontos összetartó kapcsot jelentenek napjainkban is - mondta el érdeklődésünkre Kovács Márk, a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat kaposvári elnöke. - Évente öt-nyolc összejövetelre hívjuk tagjainkat: farsangi bált, horvátországi utat éppúgy szervezünk, mint kulturális seregszemlét, csapatunk az idén Karlovacban és Ozalj- ban járt. A 2001-es népszámláláskor 170-en vallották magukat horvátnak Kaposváron, 2011- ben 90-en, míg a 2014-es felméréskor 56 személy jelezte ezt. Az elnök szerint legyen szó akár nemzetiségi önkormányzatról vagy civil szervezetről, lényeges a fiatalítás, az utánpótlás biztosítása. Ebben kiemelt szerepe lehet a színes, közérdeklődésre számot tartó összejöveteleknek, s továbbra is szoros együttműködést kívánnak ápolni a horvátországi csoportokkal. Kovács Márk rámutatott: az élő, baráti kapcsolatok hidat építenek a népek között. S döntő jeNagy sikert arattak a zenés produkciók Fotó: Muzslay Péter lentősége van annak, hogy az együttműködést időről időre megújítsák. A jubileumi találkozón vetített képes előadáson elevenítették fel az elmúlt időszak főbb történéseit, s a nemzetiségi önkormányzat több díjat adott át. Az elmúlt időszakban végzett kiemelkedő tevékenységért elismerésben részesült Molik Mária, Puskásné Bala- tinacz Ágnes, Hajnali József, Balazsin Éva, Csúcs Tibor, Gordan Filipovic és a horvátországi Dragutin Fez. A horvát napra meghívták a Szivár- vány-híd énekkart és a Hajnalig Band-et. Harsányi Miklós