Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-30 / 303. szám
2017. DECEMBER 30., SZOMBAT SPORT 15 Nem fenékig tejfel az olimpiai bajnok Hunyady Emese élete Maradt benne hiányérzet Hunyady Emese mellett nem lehet unatkozni. Még úgy sem, hogy az ember ezer kilométer távolságból telefonon készíti az egyetlen magyar téli olimpiai bajnokkal - akinek az életművébe világ- és Európa-bajnoki címek, s egy világcsúcs is belefért - az interjút. No persze ehhez Jasper, a legendás gyorskorcsolyázó tizenhárom éves fia is jelentősen hozzájárul, hiszen éppen félkilónyi nyalókát rakott a Zürich környéki édességbolt mérlegére, és Svájcban semmi sem - főleg nem a nyalóka - két fillér. Szóval, zajlik az élet Járvinenéknél, de szerencsére a legnagyobb pezsgés közepette is tudunk időt szakítani egy kis múltidézésre a magyar szövetség életműdíjas legendájával. Ch. Gáli András szerkesztoseg@mediaworks.hu- Jasper jól korcsolyázik?- Elég jól, de jelenleg vízilabdázik. Direkt választottuk ezt a sportágat, mert ehhez a magyarok értenek a legjobban a világon, és Jaspernek magyar edzője van az egykori BVSC-s Fülöp Gergely személyében. Jasper öt nyelven beszél perfektül - magyarul, finnül, németül, angolul, franciául -, és hatodikként még a schwytzerdütschöt is idesorolhatnám, a németnek a Svájcban használatos, számomra olykor érthetetlen dialektusát.- Hol van ez a bizonyos pólóklub?- Zürich közelében. Ennyi legyen elég, kicsit bizalmatlan vagyok, mert amikor Baden- ben laktam, kirabolták a lakásomat. A férjem, Timo Järvinen a svájci ifjúsági gyorskorcsolya-válogatott edzője, néha seSajnálja, hogy nem Magyarországnak nyerte az aranyérmet gítek neki, amikor van időm, mert amúgy elég sokat dolgozom, sokfelé. Egy darabig a bátyám fogorvosi rendelőjében voltam recepciós, mostanában a szomszédos Zug kantonban oktatok gyorskorcsolyát öt-hat éves gyerekeknek, s a fiam iskolájában is dolgozom, hogy is mondjam - napközis tanárként.- Ahogy kiveszem szavaiból, Svájcban nem fenékig tejfel egy olimpiai bajnok élete.- Már csak azért sem, mert nem Svájcnak nyertem meg 1994-ben, Lillehammerben az 1500 méter aranyérmét, hanem Ausztriának - bárcsak Magyar- országnak nyertem volna!- Miért, Ausztriában nem honorálták a sikerét?- De igen, 120 ezer schilling volt akkoriban a jutalmam, ami nagyjából tízezer euró- nak, bő hárommillió forintnak felel meg. Ausztriában viszont nincs olimpiai járadék, pedig nekem a lillehammeri aranyam mellett van ugyanonnan egy ezüstöm és Albertville-ből egy bronzom, mindkettő 3000 méteren. Szóval, nem vagyunk milliomosok - nem nyomor- gunk, de nem is dúskálunk. Itthon biztosan jobban élnék olimpiai bajnokként. Hát még ha elmondanám, hogy akár három is lehetett volna az az egy arany!- Hát ha elmondaná, akkor mondja ell- Nekem már 1992-ben, Albertville-ben nyernem kellett volna legalább egy távon, de akkor még ott voltak az NDK-sok...- Milyen NDK-sok? Hiszen akkor már egy Németország voltl- Oké, de két évvel korábban Gunda Kleemann, a későbbi Niemann, továbbá az 1500 méter győztese, Jacqueline Börner még javában NDK-s volt. És érdekes eredmények születnének, ha negyed századdal ezelőtt lefagyasztották volna és most újraelemeznék a vizeletFotó: AFP mintákat Az 1500-on egyébként Börner volt az első, Kleemann a második. És még egy apróság: Albertville-ben rendezték utoljára szabadtéren a gyorskorcsolya olimpiai versenyeit, plusz tizenöt fok volt, és amikor én futottam, szinte bokáig ért a víz. Pont utánam jött a pályafelújítás, Börner tükörjégen versenyzett, meg is lett az eredménye. Balszerencse...- Rendben, ez volt Albertville- ben. És 1988-ban Calgaryben, majd 1998-ban Naganóban?- Calgaryben még Kutas Bálint volt az edzőm. Nem akarom megbántani, de ha akkor már Marek a mesterem - a lengyel Marek Stanuch, akivel a sikereimet elértem -, akkor 1988-ban is összejöhetett volna az arany. Nagano más történet, ott túledzettem magam, még egy nappal a verseny előtt is teljes gázzal toltam, annyira akartam az újabb sikert, aztán leblokkoltam. Ma már másképp csinálnám, pedig nem mondhatnám, hogy futintalan voltam 31 évesen... Szóval, úgy érzem, három arany bennem volt. Összesen hat olimpián indultam, kevesen mondhatjuk ezt el magunkról a sportágban.- Végtére is profi volt Ausztriában vagy amatőr?- Ahogy vesszük. 1992- ben, Albertville idején a Bank Austriában dolgoztam napi négy órában, munka után jártam edzésre. Az olimpiai bronzérmem hatására váltott át a bankom munkaadóból szponzorrá, Lillehammerben már profi voltam, nem kellett bejárnom dolgozni.- Manapság van valamiféle kapcsolata a gyorskorcsolyázással azon túlmenően, hogy besegít a férjének?- Most jöttem vissza Zakopanéból, ahol egy ISU-projektben dolgozunk együtt éppen Marékkel, az egykori edzőmmel, nyolc napig oktattunk, a nemzetközi szövetségben nem felejtettek el. Ezenkívül tanácsadóként segédkeztem Kosa Lajosnak, a szövetségünk elnökének a hazai 400 méter kerületű fedett jégpálya tervezésében. S közben diplomáztam a Testnevelési Egyetemen rekreáció és menedzsment szakon.- Hazajár Budapestre?- Rendszeresen látogatom a 81 éves édesanyámat.- Talán nem illetlen a kérdés: hol van önnek az otthon? Hiszen a Fehérvári úton gyere- keskedett, volt egy osztrák férje, a gyermeke édesapja és jelenlegi hitvese finn, de Jasper- hallom a telefonban - perfekt magyar, az edzője lengyel volt, Bécs mellett élt sokáig, most meg Zürich kantonban...- Hogy mi az én otthonom? Európa... Megjósolhatatlan következményekkel járna a szakításuk Mi lesz majd a Hosszú-Tusup párral? Katinka tegnap megszólalt: A hír igaz, kapcsolatunk megpróbáltatásokon megy keresztül Fotó: EPA IRON LADY Még csak néhány hete érkezett az új lány a csoportba, s bár Magyarországon megtanult angolul, az Egyesült Államokban töltött napok alatt kiderült: nem olyan biztos az a tudás - vagy legalábbis ahhoz egyelőre nem elegendő, hogy bátran és minden szituációban magabiztosan kommunikáljon. így aztán, nem meglepő módon, akkor, amikor elhangzott a kérdés: „Randizol velem?”, csak mosolyra tellett a fiatal lánytól. És mivel a jelenet többször is megismétlődött, a lányt egyre inkább foglalkoztatta, vajon mit is kérdezett tőle az amerikai fiú. A fiú azok után, hogy a kérdésére minden alkalommal csak mosolyt kapott válaszul, kezdte azt hinni, hogy a magyar lányt nem érdekli - a lányt viszont olyannyira érdekelte, hogy a szobatársától csak megtudakolta, mit is akar tőle a fiú, és amikor megtudta, repesett a szíve a boldogságtól! így kezdődött el az a tündérmese, amelynek lapjait a magyar lány és az amerikai fiú, vagyis Hosszú Katinka és Shane Tusup 2008 ősze óta szerelmespárként, 2013 augusztusa óta pedig házastársként írja. Úgy igazán a balul sikerült 2012-es olimpia óta íródik a sikersztori, már ha egy olimpiai negyedik helyet kudarcnak kell, lehet minősíteni... Hosszú mindenesetre ekként élte meg, hogy Londonban 400 vegyesen lemaradt a dobogóról - ugyanis ezek után nem akart többé úszni, ami még érthető is. Akkor lépett előtérbe Tusup, ő volt ugyanis, aki meggyőzte Hosszút, hogy butaság lenne mindent sutba dobni, és érvelése olyannyira sikeres volt, hogy Katinka nemhogy nem fejezte be a pályafutását, hanem akkor kezdte csak el igazán! A pár első, igazi nagy bemutatkozása a 2013-as világbajnokság volt Barcelonában - a 200 és 400 vegyesen megszerzett aranyéremmel. Hosszú Katinka (és Shane Tusup) számolatlanul nyerték meg az aranyérmeket: jöhetett olimpia, világ- és Európa-baj- nokság, rendezhették a versenyt ötvenes vagy huszon- ötös medencében, taroltak. Néhány napja tényleg csak múltbélinek tűnik a történet. A főszereplőket megszólaltatni ugyan nem tudtuk, de több forrásból is azt a megerősítést kaptuk, hogy Hosz- szú Katinka és Shane Tusup jelenleg nem alkot egy párt - az előbbi külföldön tartózkodik, utóbbi az Iron Aquatics fiataljainak csütörtök délelőtt is edzést tartott Budapesten. Hogy a mosolyszünet csak átmeneti-e vagy végleg lezárja az érzelmi kapcsolatot Katinka és Shane, az a jövő zenéje. És nem is ránk tartozik. Az úszást, a magyar sportot szeretők aggodalma érthető, hiszen egyelőre megjósolhatatlan, milyen következményei lesznek-lehetnek annak, hogy kettejük között elpattant a húr. Tekintve, hogy a jelenkor legeredményesebb magyar sportolóját tisztelhetjük Katinkában, a féltés, az aggódás jogosnak tűnik... Hiszen a sikertörténetet tényleg együtt írták ők, s arra nincs recept, a múltból legalábbis biztosan nincs, mire mehetnek külön- külön, ahogyan arra sincs, képesek-e fenntartani az edzőtanítvány viszonyt, ha a házastársinak véget is vetnek. Kérdés az is, mi lesz a közös sportklubbal, a tervezett úszóakadémiával, az együtt vitt üzleti ügyekkel, akárcsak az, vajon ott íesznek-e az Év spor- tolója-gálán... A 2012-es olimpia után Hosz- szú Katinka és Shane Tusup nagyot és váratlant húzott, elindult egy addig ismeretlen és sikeres úton. Talán visszatalálnak rá. Kovács Erika/NS JEGYZET Sok vagy kevés Pajor-Gyulai László jegyzet@mediaworks.hu Az MLSZ illetékeseinél elszakadt a cérna. Valamiért ismét téma lett a szövetségi kapitányok fizetése, repkedtek havi szinten a több tízmilliós összegek, és a szövetség ezt megelégelve a két ünnep közötti szabadságok ellenére vette a fáradságot egy közlemény megjelentetésére. Ebből ez a lényeg: „Ismételten szeretnénk egyértelművé tenni, hogy a szövetségi kapitányok a sajtóban közkézen forgó összegeknek negyedét-ötödét sem keresték. A jelenlegi elnökség működése alatt, 2010 óta nem volt olyan szövetségi kapitánya a magyar válogatottnak, akinek a havi fizetése elérte volna a 10 millió forintot. A további valótlan állítások miatt fontos azt is ismételten egyértelműsí- teni, hogy - az álhírekkel ellentétben - az egyes kapitányok fizetése között nem volt érdemi különbség, és az MLSZ minden kapitány munkáját a megbízatása kezdetétől annak befejezéséig folyamatosan honorálta anyagilag. Az MLSZ nem várja el senkitől, és nem engedi meg, hogy szerződés és fizetés nélkül végezze a munkáját.” Egy mondat igényel magyarázatot: annak idején elterjedt, és még ma is hallani, hogy Dárdai Pál ingyen dolgozott a válogatott mellett - az MLSZ ezt is cáfolta most. A többi világos: egyetlen kapitány sem keresett tízmilliónál többet havonta, sőt, annyit sem, amiről nem tudom, kinek a számára megnyugtató hír. Aki a magyar átlagos kétszázezer forint körüli jövedelemből él, valamint belegondol a magyar labdarúgás eredményeibe és állapotába, az alighanem nyel egy nagyot, hiszen elképzelni sem tud ekkora ösz- szeget. Aki viszont ismeri a futball világát, az pontosan tudja, ennyiért komolyabb szakember tárgyalni sem ül le, az európai piacon ez bizony aprópénznek számít a szakmában. Nehéz megmondani, nálunk mi a sok, és mi a kevés. A magyar állam a becslések szerint évente 60-70 milliárdot költ közvetlenül a sportágra az egész országban - ehhez képest csak a Barcelona éves költségvetése eléri a 150 milliárd forintot. Ha innen nézzük, nevetséges tétel - de nézhetjük onnan is, hogy a futbal- lunk hét-nyolc éve még csak álmodni sem mert ennyi pénzről, ám ennek ellenére nyoma sincs sikeres kluboknak, eredményes válogatottnak, piacképes tehetségeknek, pezsgő profi és amatőr futballkultúrának. A pénz ugyanis nem megoldás, csupán eszköz: ha nem társul tudással, szürkeállománnyal, hozzáértő munkával, önmagában nem sokat ér. Ez az adósság a fontos, a kapitány fizetése emellett eltörpülő, mellékes kérdés.
