Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-30 / 303. szám
g BELFÖLD-KÜLFÖLD 2017, DECEMBER 30., SZOMBAT 1590Ft Bajorországba készül Orbán Viktor MÜNCHEN Orbán Viktor január 4. és 6. között Bajorországba látogat és felszólal a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) egyik rendezvényén. Kevéssel a látogatás után a CSU a CDU-val együtt ül asztalhoz a szociáldemokratákkal, hogy a kormányválság után megállapodjanak a német kormány- koalíció kialakításáról. MW Szilveszteri női zóna Berlinben ÓVATOSSÁG Női zónát alakít ki a vöröskereszt Berlinben a szilveszteri utcai buli helyszínén. Két éve Kölnben nőket zaklattak és raboltak ki az arab térségből származó férfiak. Az idei berlini szilveszterre százezreket várnak, a Brandenburgi kapu közelében az alkoholos italokat és a hátizsákokat is elkobozzák. Azok a nők, akik úgy érzik, hogy zaklatták őket, az Ebertstras- sén kialakított zónában kérhetnek segítséget. Kölnben is létrehoztak egy biztonsági pontot, ahol szociális munkások és pszichológusok teljesítenek majd szolgálatot. MW Kezességvállalás csak a kkv-knak HELYESBÍTÉS Téves információ látott napvilágot a sajtóban, így pénteki lapunkban is a kezességvállalás ügyintézésnek egyszerűsödéséről, ami félreértésekre adhat okot. Januártól az úgynevezett portfolió- garancia bevezetésével kizárólag a kis-és középvállalkozások (kkv-k) kaphatnak egyszerűbben kezest a hiteleikhez. A bankok saját maguk dönthetnek a garanciaintézmény bevonásáról, amelyről csak egy adatszolgáltatást kell küldeniük. Magyarországon az egyedülálló eljárás bevezetését az Európai Beruházási Alappal kötött megállapodás teszi lehetővé. MW HIRDETÉS Kedvező változások jönnek jövőre ADÓ Januártól több termék és szolgáltatás áfakulcsa, valamint bizonyos járulékok is csökkennek: az éttermi szolgáltatások áfája 18 százalékról 5 százalékra, a hal forgal- miadó-kulcsa 27 százalékról 5 százalékra mérséklődik. Minden eddiginél kedvezőbb lesz az internetes szolgáltatás áfája, hiszen idén januárban 27 százalékról már 18 százalékra csökkent, és jövőre 5 százalékra esik vissza. Kiemelt jelentőségű, hogy a bérmegállapodás és a reálbérek emelkedése miatt 2018-tól 22 százalékról 19,5 százalékra csökken a munkáltatókat terhelő szociális hozzájárulási adó. A családi adókedvezmény mértéke is emelkedik: a kétgyermekes családok már havi 35 ezer forintot tudnak megspórolni azáltal, hogy terheik havi ötezer forinttal mérséklődnek. Egyről két évre nő a diplomás gyed időtartama, így akár 1,5 millió forintnyi többlettámogatást is kaphatnak azok, akik az egyetem alatt vagy annak elvégzése után egy éven belül vállalnak gyermeket. A hosszú távú ingatlan-bérbeadók is jobban járnak: már nem kell az ingatlan-bérbeadásból származó egymillió forintot meghaladó jövedelmük után 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) fizetni, mindössze 15 százalék szja-t. December 31-éig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva), illetve az alanyi mentesség az áfában, ehhez csupán nyilatkozatot kell küldeni az adóhivatalnak. Jövőre a napelemekre kivetett termékdíj is csökken a kilogrammonkénti 114 forintról 57 forintra. Ezt az összeget a napelemes rendszert telepítőknek kell fizetniük. MW Czegl édy- ügy: rendelet a kártalanításról BUDAPEST A kormány elfogadta a Czeglédy-ügy kárrendezéséhez szükséges rendeletet - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba azt mondta: a Czeglédy-ügy kárrendezéséről szóló rendelet rövidesen megjelenik a Magyar Közlönyben. Kiemelte: a kárrendezésre azért van szükség, mert Czeglédy Csaba, az MSZP, a DK és az Együtt képviselője rengeteg diákot és idős embert károsított meg egy - a gyanú szerint - bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás során. „A kormány fontosnak tartja, hogy a károsultak mielőbb megkapják azt a pénzt, amiért megdolgoztak” - szögezte le az államtitkár, hozzátéve: az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet ezt a célt szolgálja. Kitért arra is: botrányosnak tartják, hogy a kárrendezésben való közreműködés helyett „a baloldal politikusai mind a mai napig falaznak az előzetesben ülő Czeglédy Csabának”. MTI Az almát, de a körtét és a szűrt leveket is imádják Vona 2012-ben még tiltotta a megalkuvást Játék a demokráciával PÁLFORDULÁS „Én vagyok a magyar demokrácia utolsó bástyája” - nyilatkozta Vona Gábor a Die Presse osztrák lapnak adott interjújában, majd elmondta, szerinte Orbán Viktor aláássa a sajtószabadságot, az állami szervek függetlenségét, a magántulajdont és a vállalkozások szabadságát, támadja az NGO-kat és az egyetemek autonómiáját. Ugyan a Jobbik elnöke most önmagát kiáltotta ki a demokrácia utolsó bástyájának, majdnem hat éve még ezzel kapcsolatban is máshogy nyilatkozott meg. Pártja 2012-es évindító rendezvényén. még így határozta meg politikai közösségét: „Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzetiszocialisták, de demokraták sem vagyunk.” Hangoztatta: nem tagjai annak a demokrata eszmeiségnek, amely- lyé „az mára züllött”. A 2017- re a baloldali pártokat szövetségi ajánlatokkal bombázó Vona Gábor akkor azt is elmondta, hogy a nyugati világot és Ifj. Hegedűs Lóránt és Vona Gábor gárdamellényben Fotó: MTI Magyarország többi politikai erejét is átható „materialista, ultraliberális” eszmeiséggel szemben „tűzzel-vassal” tiltani fogja az elhajlást és az „ellenségeinkkel való megalkuvást”. „A saját sorainkat is tisztítani és rendezni kell (...), a politikusainknak is meg kell érteniük, hogy nem kompromisz- szumok keresése a dolguk, hanem harc, harc és harc, és ezzel a nemzet-, ember- és istenellenes rendszerrel kompromisszumot nem fogunk kötni” - mondta még 2012-ben. Közben kilépett a Jobbikból Ágoston Tibor debreceni ön- kormányzati képviselő, aki ellenezte, hogy tanulmányi ösztöndíjat kapjon egy roma fiatal. Ágoston korábban holokauszttagadó kijelentést is tett. A politikus ellen a Jobbik belső vizsgálatot indított, ám ő egy nappal meghallgatása előtt kilépett a pártból is. Mandátumát azonban nem adta vissza. MW Hét év alatt duplájára emelkedett az iskolagyü- mölcs-programban részt vevő gyerekek száma. A kormány elkötelezett a program mellett, ezért jövőre tovább finanszírozza az egészségmegőrzést szolgáló tervet. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu EGÉSZSÉG Az idei tanévben 2242 iskola 557 600 tanulója kap valamilyen zöldséget vagy gyümölcsöt az isko- lagyümölcs-programnak köszönhetően - írta meg a Magyar Idők Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter beszámolója alapján. Az iskolagyü- mölcs-program 2010 januárjában indult, és minden tanévben 26 héten keresztül fut. Az egészséges életmódra tanító program célja, hogy a legfiatalabb korosztállyal, a jövő fogyasztóival megismertessék a hazai termelésből származó zöldségeket és gyümölcsöket. Az induláskor már az általános iskolák 70 százaléka csatlakozott a programhoz, így közel 278 ezer alsó tagozatos gyermek kaphatott mindennap egy almát. Az uniós és a nemzeti költségvetésből finanszírozott fejlesztéseknek köszönhetően a program népszerűsége és a résztvevők száma tovább nőtt. A miniszter beszámolója szerint jelenleg hétféle friss gyümölcsöt, négyféle friss zöldséget és 100 százalékos gyümölcs- és zöldséglevet oszthatnak szét a diákok köFordulat az iskolában - az egészség mindenekelőtt Fotó: MTI Jól vizsgáztak a gyerekpezsgők Az alkoholmentes italok, a gyerekpezsgők és a habzóitalok minden tekintetben megfeleltek a jogszabályoknak - derült ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által végzett év végi gyerekpezsgő- tesztből. A Szupermenta termékteszten 9 almaié alapú alkoholmentes szénsavas italt, 2 szőlőlé alapú terméket, valamint 2 alkoholmentes, borból készült habzó italt vizsgáltak. A laboratóriumban a színezék-, cukor- és édesítőszer-tartalmat, a habzó italoknál pedig a tényleges alkohol- tartalmat figyelték, de ellenőrizték a termékmegjelölést is. Az italokat laikus és szakértő kóstolók egy csoportja rangsorolta. Első helyen az FC Barcelona Party Drink végzett, második lett az Aldi Pezsgőital, míg harmadik a Zoo Party Alma. A kisebb hibák miatt 6 termék esetében hatósági eljárást indítottak. zött. A legnépszerűbb továbbra is az alma, ezt követi a gyümölcslé és a körte. Ezeken kívül őszibarack, nektarin, szilva, földieper, cseresznye, paradicsom, sárgarépa, paprika és karalábé is szerepel a programban. A kiosztott termékek háromnegyede friss termék, egynegyede pedig feldolgozott, azaz 100 százalékos gyümölcslé. A kormányzat a 2013/14-es tanévben kibővítette a célcsoportot, az alsó tagozatosokon kívül már az 5. és 6. osztályosok is részt vehetnek a programban. A 2016/17-es tanévtől lehetőséget kaptak az iskolák arra is, hogy az 1-6. osztályosok száma alapján igényelt zöldségből és gyümölcsből a 7-8. osztályosok is kaphassanak. A gyümölcsosztás mellett számos oktatási programot is tartanak, ilyen többek mellett például a kóstoltatás. Az idei tanévtől már az egészséges táplálkozásra és zöldség-, gyümölcsfogyasztásra nevelő munkafüzetre is igényelhettek támogatást az intézmények. A program folytatása mellett továbbra is elkötelezett a kormány. Míg az Európai Unió által előírt kötelező társfinanszírozási arány 14 százalék volt az elmúlt években, hazánk a maximálisan lehívható uniós forrás mellett 47-55 százalékra emelte a hazai finanszírozás arányát. Az elmúlt évek alatt több alkalommal is megemelték a nemzeti hozzájárulás ösz- szegét, idén a program költség- vetésében a hazai forrásból finanszírozott hányad több mint háromszorosára nőtt. Megtakarítási iránytű Hasznos ol vasmány a megtakarítási, befektetési piacról, az öngondoskodás formáiról, lehetőségeiről. Keresse a nagyobb újságárusoknál vagy rendelje meg a lapcentrum.hu oida HÍREK Befutott az iskolai gyümölcsprogram