Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-01 / 280. szám
2017. DECEMBER 1., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP g Segíteni kell, hogy a tehetség mindig utat találhasson magának Oda kell figyelni a tehetségekre, segíteni kell őket Fotó: Lang Róbert Megváltozott menetrend miatt késnek a munkából KUTAS-KAPOSVÁR Szerkesztőségünktől kért segítséget egy kutasi férfi. Rúzsa János ingázik, a lakóhelyéről naponta utazik be Kaposvárra dolgozni. Azt mondja, minden év decemberében megváltozik a vasúti menetrend, és emiatt nem ér oda a munkahelyére. Rúzsa János szerint nem csak róla van szó, a probléma 30-40 kutasit érint. Elmondása szerint a kaposvári üzemekben a műszakok 6, 14 és 20 órakor kezdődnek. Eddig a Kutasról induló vonattal (a Gyékényes- Kaposvár járattal) 13 órára érkezett Kaposvárra, így mindig időben odaért a munkahelyére. Azonban decemberben már 13 óra 15 percre ér Kaposvárra a vonat, emiatt rendszeresen késik a munkahelyéről. Érdeklődött már a MÁV ügyfélszolgálatán, ott azt mondták neki, hogy sorstársaival gyűjtsenek aláírásokat a menetrend megváltoztatásáért. A decemberi menetrendváltás régóta bevett szokás az európai vasúttársaságoknál, közölte kérdésünkre a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. A menetrendi struktúrát a tulajdonossal, a közlekedésszakmai szervezetekkel és a KTI Személyközlekedési Igazgatósággal közösen a lehetőségek, utasészrevételek, utasszámlálások és a pályakapacitások megvitatása alapján dolgozta ki a vasúttársaság. A Dombóvár-Kaposvár vonalszakasz átépítése következtében rövidülő menetidő hosz- szabb tartózkodási időt eredményezett Kaposváron. A tartózkodási idők, valamint a Kaposvár környéki települések és a főváros közötti eljutá- si idők csökkentése érdekében a menetrendszerkezet megváltozott, Kaposvárról Gyékényes irányába korábban indulnak, Gyékényes felől Kaposvárra később érkeznek a vonatok. A levélben jelzett 8215 számú vonat 2017. december 10- től 13:14-kor fog Kaposvárra érkezni, hogy csatlakozást biztosítson a Kaposvárról 13:24-kor Budapestre induló új Zselic In- terCity-hez. Hozzátették: a december 10- től életbe lépő menetrendet a MÁV-csoport honlapján már olvashatják az utasok. K. G. Tehetséggondozó programokról és a tehetségek segítésének jó gyakorlatairól tanácskoztak pedagógusok és mentorok a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ negyedik tehetségkonferenciáján a kaposvári városházán. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu KAPOSVÁR - Azért „A siker kulcsa te vagy!” címet adtuk a konferenciának, mert a sajátos nevelési igényű gyerekek is képesek arra, hogy sikereket érjenek el - mondta lapunknak Benczéné Csorba Margit, a minősített tehetséggondozó műhellyé vált Bárczi Gusztáv Módszertani Központ főigazgatója. - Olyan előadókat kértünk fel, akik otthon vannak a tehetséggondozásban, így próbáltuk felölelni a tehetségsegítés minden területét és korosztályát. Büszkék vagyunk gyermekeink sporteredményeire. De nem feltétlenül csak a speciális nevelési igényű gyerekek között érjük el eredményeinket az egyes művészeti ágakban, hanem integrációs versenyeken is részt veszünk. Benczéné Csorba Margit aláhúzta: a sajátos nevelésű igényű gyerekek és fogyatékkal élők között is vannak különlegesen tehetségesek. Ez az adottság megjelenhet a sportban, ének-zenében, művészetekben, akár a fotózásban. - Sokaknak az életét oldja ez meg, megerősíti az önbizalmukat és az önértékelésüket - mondta. - Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a gyerekek tehetség- gondozását folyamatosan ápoljuk, s hogy a későbbiekben utókövetéssel is figyeljünk rájuk. A módszertani központ vezetője elmondta: az intézményben végzett egyéni fejlesztések, a családok bevonása, s támogatók keresése révén alakult ki a tehetségkoordinátori rendszerük. Egy tehetségkoordinátor irányításával a mentorok és segítő tanárok bevonásával fejlesztik a gyerekeket.- A pedagógustársadalom és a család összefogása rendkívül fontos a tehetségsegítésben - húzta alá Kisgyőri Roland, a Család- és ifjúságügyért Felelős Államtitkárság Esélyteremtési Főosztályának vezetője. - A tehetségek támogatása, felkarolása közös nemzeti ügyünk. Kisgyőri Roland elmondta: a 2008-ban létrejött Nemzeti Tehetség Program 2017-2018-as cselekvési tervét hajtják végre jelenleg, melynek során pályázati felhívásokat jelentetnek meg. Stratégiai cél többek között a társadalmi összefogás ösztönzése is. Míg 2008-ban 54 ezren ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát a Nemzeti Tehetség Program javára, addig tavaly már 352 ezer volt ez a szám. Hozzátette: programjaik évről évre 300-350 ezer diákhoz jutnak el, így azt is mondhatjuk, hogy minden egyes adófelajánló egy-egy tehetséget támogat. Az aktualitásokról szólva elmondta: 2017-től az innovatív tanulási környezet kialakítását segítő programokat is támogatják, melynek során eszközfejlesztésre pályázhatnak az oktatási intézmények. Bevezették a tematikus tehetségterületekhez kapcsolódó táborokat, melyre több mint tízszeres volt a túlpályázás. Létrehozzák a tehetségbarát önkormányzat díjat, mely szerinte Kaposvárnak is egy kiváló lehetőséget jelenthet majd. Támogatják a kettős vagy többszörös külön- legességű tehetségeket, vagyis a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, roma vagy fogyatékossággal élő tehetséges fiatalokat. Az idén 42 pályázati felhívás jelent meg, a jövő évi felhívásokat pedig már korán szeretnék közzétenni.- Kaposvár közössége minden emberre úgy tekint, mint a közösség értékes tagjára, és igyekszünk megadni azt a lehetőséget, hogy ezek a tehetségek kibontakozhassanak - jegyezte meg Oláh Lajosné alpolgármester. Szászné Hajdú Katalin, Szász Endre hagyatékának gondozója, a módszertani központ rendszeres támogatója hozzátette: sok tehetséges fiatalt ismert meg az intézményben. Sárdi Péter, Ka- posvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács elnöke arról is szólt, hogy a tehetségsegítés hosszú távú feladat. Hajrá Somogy! Fotó: MW Somogyért szurkolhatunk a hétvégén a képernyő előtt BUDAPEST-SOMOGY A hétvégén Somogy megye méri össze tudását Hevessel a Magyarország, szeretlek! című műveltségi vetélkedőben. Három játékos, egy tapasztalt csapatkapitány és egy sereg szurkoló játszik Somogy megye színeiben, s mutatja meg újra vállalkozó kedvét és tudását, ügyességét és találékonyságát, most már a középdöntőben. Szokás szerint a szerencse is fontos szerepet kap majd a játékban. A műsor december 3-án vasárnap este 19 óra 30 perckor a Duna Televízióban kezdődik, akkor érdemes tehát szurkolni megyénk csapatának. A műsorról további információkat olvashatnak a www.mediak- likk.hu/magyarorszagszeret- lek oldalon, illetve a műsor Fa- cebook-oldalán. Márkus K. Halálos volt a Vásártéri úti reggeli gázolás KAPOSVÁR A gyalogátkelőhely közelében ütöttek el egy járókelőt csütörtökön reggel Kaposváron. Egy személyautó, amit a rendőrség tájékoztatása szerint egy somogyjádi férfi vezetett, gázolta el a gyalogost a korai csúcsforgalomban a Vásártéri úton. A 69 éves asszonyt a közeli kerékpáros üzlet előtt lévő átkelőhelynél ütötték el. A nő nem élte túl a balesetet, kórházba szállítását követően életét vesztette. A gázolás körülményeit a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja. Sz. T. Mikulás Kupán bizonyíthatnak most a pergőtök Süllővel várják Télapót KAPOSVÁR A Desedán vasárnap rendezik meg a Mikulás Kupát: az év utolsó pergető versenye iránt egyre nagyobb az érdeklődés.- Az értékeléskor csak a süllő számít, s a két legnagyobb példányért jár a pont - mondta csütörtökön Kovács Gábor, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület munkatársa. - Vasárnap reggel nyolctól 13 óráig tart a megméretés, s az első három helyezetten kívül a leghosszabb halat kifogó indulót díjazzuk. A Desedán egyre népszerűbb a per- getés, kialakult egy jó csápat, s örömmel tapasztaljuk, hogy újabb jelentkezők próbálkoznak ezzel a sportszerű módszerrel. A horgászok persze kedvelik a megmérettetéseket, így nagyon várják a Mikulás Kupát, ami egy igazi közösségépítő rendezvény. Kiemelkedően sok versenynek adott helyszínt 2017-ben a Deseda, a szakember szerint minden kétséget kizáróan a 19. Pontyfogó Világbajnokság koronázta meg a rendezvény- sorozatot. Kovács Gábor hangsúlyozta: a Desedát nemzetközi szinten is jegyzik, rendkívül sok pozitív visszajelzést kaptak. Az egyesület kiemelt célja, hogy 2018-ban tovább folytassák a sikeres programokat. Harsányi Miklós AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST TÁMOGATTA: HIRDETÉS SEFAGZrt. SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 21. E-mail: titkarsag@sefag.hu Web: www.sefag.hu Tel.: 82/505-100 DECEMBER 1. NAGYPIAC 07:00-1200 Bolhapiac TAKÁTS Gyula Megyei és Városi Könyvtár 13.-00-18:00111. Kaposvári Lemezbörze. SOMOGY Megyei TIT 17:00 Zrínyi és Szulejmán nyomában a Dráva mentén. KAPOSVÁRI Evangélikus templom 18.-0Ö Jótékonysági hangverseny. SZIVÁRVÁNY Kultúrpalota 17:00 anyám! /mother!/ (16) CS1KY Gergely Színház előadása az Agórában 19:00 A vágy villamosa - Katona bérlet 19:00 Deja vu - Stúdió-előadás - A Tranzdanz vendégjátéka CINEMA City THOR Ragnarök (12)3D szinkr. amerikai kalandfilm 13:10 Gyilkosság az Orient expresszen (12) PROGRAMSOROLÓ magyarul beszélő, amerikai krimi 18:00 Rossz anyák karácsonya (16) magyarul beszélő, amerikai-kínai vígjáték (16) 15:40, 18:20, 19:50, 22:30. Az igazság ligája (12) 3D szinkr. amerikai kalandfilm 15:00, 22:00. Boldog halálnapot! szinkr. amerikai thriller 13:00, 20:15, 22:30. A Visz- kis (16) magyar akciófilm 17:30, 20:00, 22.15. Coco 3D (6) magyarul beszélő amerikai családi animációs film 15:30. Coco (6) magyarul beszélő, amerikai családi animációs film 13:00. Harmadnaposok 2 (16) szinkr. amerikai-ausztrál vígjáték 20:30. Paddington 2 14:00,16:10,17:45. SIÓFOK Fő tér Adventi Vásár 15:00-18:00 Karácsonyi készülődés a KulturKuckóban (régi könyvtár) 18:90 The FreakEnd DECEMBER 2. NAGYPIAC 07:00-1200 Bolhapiac 11:00 Joulupukki Lappföldről Kaposvárra érkezik. MiKULÁStúra A Meteor Természetbarát Turista Egyesület Mikulás túrája. ' Gergely Színház előadása az Agórában . A vágy villamosa - Uray bérlet 19:00 Könnyek nélkül - Stúdió-előadás Kultúrpalota 19:00Szekeres Adrien - Zongorára hangolva PATCA 07:30-18:30Szent Miklós napja a Katica Tanyán SIÓFOK Fő tér 17:00 Takáts Eszter akusztik 18 30 Pesti Zenés Színpad: Varázslatos karácsony