Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-22 / 298. szám

2017. DECEMBER 22., PÉNTEK BALATONBOGLÁRI TÜKÖR Kormányablak nyílik jovo tavasszal 61 millió forintból BALATONBOGLAR Kormány­ablakot alakítanak ki az ok­mányiroda épületéből Bala- tonbogláron, amit a tervek szerint márciusban adnak át. A fejlesztés közel 61 millió fo­rintba kerül, mely a helyiek­nek, a városba látogató turis­táknak és a nyaralótulajdono­soknak is egy jóval magasabb szintű szolgáltatást nyújt majd - tudtuk meg Mészáros Mik­lós polgármestertől. Egyúttal komfortosabbá válik az ügyin­tézés is, hiszen teljes körű fel­újítást kap az épület. Gy. Zs. Teljesítették a gyermekek kívánságait BALATONBOGLAR Több jótékony- sági akciót is szerveztek a tele­pülésen az ünnep előtt a város­ban. Ilyen volt többek között a Petrus Márta ötlete alapján megvalósult Jézuska Járat is. A rászoruló gyerekek a szoci­ális intézményen keresztül kí­vánhattak valamit, melyekről a szervezők is értesültek. Az idén megközelítőleg 120 bogiári, kis- berényi és fonyódi gyermek kaphatott ajándékot a program­nak köszönhetően. Gy. Zs. Összeállításunk Balatonboglár Város Önkormányzatának támogatásával készült. Közel egymilliárd forintot fordíthatnak fejlesztésre a sikeres pályázatokból 2016-hoz képest az idén 23 százalékkal nőtt a be­szedett idegenforgalmi adó (IFA) összege balatonboglá- ron. A vendégéjszakák szá­mának további növekedését segíthetik azok a fejleszté­sek is, melyekre a város kö­zel egymilliárd forintot for­díthat. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu- Az elnyert TOP-os forrásoknak köszönhe­tően közel egymilliárd forintot használhat fel a város a fejlesz­tési céljaira - mondta Mészá­ros Miklós polgármester. Mint­egy 615 millió forintot nyertek el a zöldváros pályázat kerete­in belül, melynek pozitív elbí­rálásáról nemrégiben kaptak értesítést. Ebből közel 300 mil­liót majd a kultúrház felújítá­sára költenek, mely régi törek­vése volt a városnak. Az épü­let sokat jelent a helyieknek, s nagyon ráfér már a felújítás. Ugyanakkor az elnyert összeg egy jelentős részét fordítják a Platán strand egy újabb fejlesz­tési ütemére. Két másik turisz­tikai pályázatból ennek már van egy 260 millió forintos és egy 40 millió forintos kerete is. Mindez azt jelenti, hogy össze­sen közel 600 millió forintból fejleszthetik a Platán strandot. Sétányokat, sétautakat építe­nek, utcabútorokat helyeznek el, díszkivilágítást, egységes pavilonokat és parkolókat ala­kítanak ki, melyekre nagy volt az igény. Emellett sportpálya épül, játszóteret bővítenék. Ta­lajcsövezéssel oldják meg az esővíz elvezetésének problé­máját, melynek révén bizton­ságosabbá és komfortosabbá válnak a területen tartott ren­dezvények is. Mészáros Miklós szerint a fejlesztések ellenére sem gon­dolkodnak azon, hogy fizetős­sé tegyék a strandot. Egyelőre Fotók: Tompos Gábor Jecski Gyula Botondot és családját is személyesen köszöntötte fel Mészáros Miklós polgármester Támogatják az újszülötteket Régi hagyomány már Bogláron, hogy köszöntik az újszülötte­ket. Az idén megemelték a szü­lőknek járó támogatási össze­get. így első gyermek esetén 40 ezer, másodiknál 60 ezer, több gyermek esetén 80 ezer forintot ad az önkormányzat. Minden új baba érkezésénél fel­a parkolás is ingyenes marad. Egyébként is nőtt a városban töltött vendégéjszakák száma az idén, a beszedett ifa össze­ge 23 százalékkal nőtt. Ezzel együtt a zöldváros pro­jektnek további eleme lesz a Vörösmarty tér rehabilitáció­ja, az országzászló és környe-- zetének rendezése is. Parko­sítanak és parkolókat alakíta­nak ki, a Kinizsi udvar előt­ti rendezetlen területet is fel­ajánlja a város a támogatást. A polgármester személyesen vi­szi ki az ajándékokat azokhoz a szülőkhöz, akik szívesen meg­osztanák a baba megérkezé­sének jó hírét másokkal is. Ek­kor fotó készül a helyi lapba. Az idén 23 családot látogatott meg így Mészáros Miklós. javítják. Az egymilliárdos ke­ret részét képezi még két má­sik TOP-os forrás is. Az egyik 60 millió forintot biztosít a Pla­tán Szociális Alapszolgáltatási Központ felújítására. Emellett 15 millió forintból cserélhetik le az óvoda udvari játszóeszkö­zeit. Mindezzel párhuzamosan zajlanak a város önerős mun­kálatai is, mint például a helyi utak és járdák felújítása, vala­mint egy új ravatalozó építése. Nagyon örültek a gyerekek az ajándékokkal teli dobozoknak Többek összefogásával gyűjtöt­ték az ajándékokkal teli cipős- dobozokat Bogláron - tudtuk meg Kőszeghyné Raczkó Zsu­zsanna evangélikus lelkész, es­perestől. Az idén becsatlako­zott a Tesco-dolgozók közössé­ge, Ordacsehi, a bogiári város­háza dolgozói s az egyházköz­ség is. Közel 130 doboz gyűlt össze. Ecseny, Felsőmocsolád, Somogyvámos és Polány is szerepel azon a listán, ahová a dobozok kerültek és kerülnek. Valaki a cumiját adta neki, más gombostűvel tesztelte a piros ruhás puttonyos eredetiségét Negyvenkét éve Resch úr a bogiári Mikulás BALATONBOGLÁR Már négy venkét éve Resch János a bogiári Mikulás, aki az idén is több száz gyermek arcára csalt örömet a város ajándék- csomagjaival. A több mint négy évtized­nyi idő éppen ennyi élményt is takar. - Napokon át me­sélhetnék - mondta lapunk­nak Resch János, aki 1975- ben bújt először piros ruhába és fehér szakállba. - Akkori­ban az első komolyabb ruhám egy piros függönyből készült. A negyvenedik alkalomra már egy nagyon szép ruhát csináltatott nekem a polgár- mester - idézte fel. Volt olyan eset, amikor a Mikulás oldott meg egy-egy cumiproblémát. Egy idősebb gyermek nem volt hajlan­dó megválni a cumijától, s a szülei is tehetetlenek voltak.- Akkor azt mondtam, hogy Rudolfnak, a kis rénszar­vasomnak lenne rá szüksé­ge - emlékezett Resch János.- Végül csak nekem adta a cu­mit, és soha többet nem kel­lett neki. - Annyi szeretet, csodálat és álmélkodás van a gyerekekben, mellyel nem le­het betelni - tette hozzá. Ám a kedves élmények kö­zött megbújik néhány fájdal­masabb emlék is. Még jóval Négy évtizede viszi ajándékait a gyermekeknek Fotó: Tompos G. a rendszerváltás előtt történt, amikor a leilei pártbizottság felkérte Mikulásnak. A leilei áruháznál azonban egy gyer­mek hátulról tűvel tesztelte, hogy vajon eredeti-e a piros ruhás szakállas - idézte fel az esetet, amikor az ünnep­ségről nem haza, hanem az ügyeletre kellett sietni. Rengeteg helyre hívták, többször volt Mikulás Bala- tonlellén, Fonyódon, de min­dig is Balatonboglár volt az el­ső számú cél, hiszen maga is ott született. Még a honvéd­ségnél is megszervezte, hogy hazatérhessen az ünnepna­pon. Amikor negyvenedik al­kalommal is felöltötte a bog­iári Mikulás-ruhát, megha­tó ünnepséggel kedveskedett neki a város, melyen kis túl­zással mondhatni, tömegek vettek részt. Az eredetileg au­tószerelő végzettségű Resch János ma nyugdíjas éveit töl­ti, korábban két ciklusban is önkormányzati képviselőként tevékenykedett. - Nagyon büszke vagyok többek kö­zött arra, hogy Boglár egyik legszebb játszóterének meg­valósulásához én is hozzájá­rulhattam a Platán strandon - jegyezte meg. Míg csak bír­ja, örömmel vállalja a Miku­lás-szerepet. Gyeszát Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom