Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-16 / 293. szám
12 TÖRTÉNELEM 2017. DECEMBER 16., SZOMBAT A katonai vezetők többször is javasolták a pesti hídfő kiürítését 1944-ben Miért pusztult el Budapest? A katonai események hatására a magyar vezető körök már 1943-tól keresték Budapest nyílt várossá nyilvánításának lehetőségét, hogy megkíméljék a szövetséges bombázásoktól a magyar fővárost. Erre azonban semmi lehetőség sem volt, mert egyfelől a hadiipar zöme itt összpontosult, másfelől pedig a Harmadik Birodalom védelme megkövetelte Budapest megtartását. Mihályi Balázs szerkesztoseg@mediaworks.hu OSTROM A második világháború során több fővárost is nyílt várossá nyilvánítottak, hogy így kíméljék meg a harcoktól. Az a település számított nyílt városnak, amelyet deklaráltan nem védtek: felszámolták a katonai létesítményeket, nem állomásoztak ott alakulatok. Az 1907-es hágai egyezmény tiltja a nyílt városok elleni bármilyen támadást. 1943-ban Róma, majd 1944- ben Athén is nyílt város lett, a németek harc nélkül ürítették ki őket. Mindkét városnál a műemlékek nagy száma, Róma esetében pedig a semleges Vatikán jelenléte is döntő fontosságú ebben. Athén esetében a németek már egyébként is visszavonulóban voltak, és megfelelő erővel sem rendelkeztek a város megvédéséhez. Budapest kiürítése viszont katonai szempontból sem volt lehetséges, így a nyílt város státusának elérése puszta ábránd volt csupán. Budapestet nyilvánítsák nyílt várossá Mindennek ellenére a kérdés 1943. augusztus 9-én hivatalosan is felmerült a főváros közigazgatási bizottságának ülésén, amikor Rassay Károly felvetette, hogy tegye a kormány megfontolás tárgyává Budapest nyílt várossá minősítését. Augusztus 11-én a szociáldemokrata párt végrehajtó bizottsága ülésezett, ahol arról panaszkodtak a munkások, hogy nincsenek megfelelő óvóhelyek, ezért a bombázás elkerülése érdekében állítsák le a termelést. Másnap a Független Kisgazdapárt vezetősége is ülést tartott, ahol követelték Budapest nyílt várossá nyilvánítását. Augusztus 13-án Serédi Jusztinán, Ravasz László, Raffay Sándor és még további felsőházi tagok beadvánnyal fordultak a miniszter- elnökhöz a nyílt várossá nyilvánítás érdekében. Kállay Miklós miniszterelnök. a hozzá intézett felhívásokra végül augusztus 26-án a Magyar Élet Pártja klubnapján válaszolt. Budapest nyílt várossá nyilvánítása egyrészt nem megvalósítható, a fővárosban található gyárak maradéktalan kitelepítése nem megoldható, másrészt a Harmadik Birodalom sem fogadná ezt el. Továbbá Kállay az alábbi megjegyzést fűzte a témához: „Szeretném én is Budapestet nyílt várossá deklarálni, de nem tudom a pápa helyett Stern Samut felvonultatni, és az antik műemlékek helyett Gül Baba sírját.” 1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot, biztosítva annak területét, nyersanyagait és hadseregét is a további háborúhoz. A megszállás nem járt számottevő ellenállással sem Budapesten, sem vidéken. A menekülésre koncentráltak azok, akik a német fennhatóság alatt már nem számíthattak baráti bánásmódra: például Kállay Miklós miniszter- elnök is, aki a Várhegy alatt található Horthy-bunker járatain keresztül szökött meg az őt üldöző németek elől, Zólyomi László testőr főhadnagy segítségével. A fővárost elkezdik bombázni, rengeteg az áldozat A német megszállás után, 1944. április 3-án megtörtént az első angolszász bombatámadás a magyar főváros ellen. Az akciók Magyarországon, Budapesten és környékén is mindvégig ipari létesítmények és pályaudvarok ellen irányultak, de a bombaszőnyegek sokszor „elcsúsztak”, gyakorta hullotak bombák közeli lakónegyedekre is. Budapest első angolszász bombázásában 1100 fő vesztette életét és több mint 500-an megsérültek. Az országot elérte a háború. A katonai helyzet a keleti fronton nyár végére egyre kri- tikusabbá vált, majd Románia kiugrásával lényegében összeomlott a front egy tekintélyes szakasza, így nyitva állt az út a Vörös Hadsereg számára. A Kárpátok .megkerülhetővé válásával az ott védekező csapatok visszavonulása is kérdésessé vált. A debreceni páncélos csatában csak időlegesen sikerült a szovjet és román csapatokat feltartóztatni, a visszavonulás azonban elkerülhetetlen volt. 1944 őszére a szovjet Vörös Hadsereg megközelítette Budapestet. A szövetséges bombázások közben folytatódtak. Budapestet és a környező településeket mindösszesen 34 alkalommal érte angolszász bombatámadás, ám a német haditermelés szempontjából fontos ipar így is súlyos károkat szenvedett. A kiugrási kísérlet kudarcba fulladt Októberben Horthy megpróbált a háborúban átállni a szövetségesek oldalára, de a kiugrási kísérlet gyászos kudarcba fulladt. A fővárosban és környékén ekkor körülbelül 25 ezer német katona állomásozott, ezekből a legjelentősebb a 22. SS-lovashadosztály és a beérkező 24. páncéloshadosztály volt. A magyar erők létszáma Budapesten és környékén hasonló nagyságú volt, a Kecskemét körüli 1. lovashadosztály volt számottevő. Október 15-én a kormányzó proklamációját követően a hadsereg átállása nem történt meg, az 1. lovashadosztály nem mozdult, nem vonult be Budapestre, és a fővárosban állomásozó magyar csapatok vezetését átvették a nyilasok. Egyedül a várban lévő testőrség tartott ki Horthy mellett. A várhegyet a 22. SS-lovashad- osztály csapatai körbevették, és várták a beérkező harckocsikat a másnapi támadáshoz. A testőrök harckocsik elleni aknákat és akadályokat emeltek a Bécsi kapunál és a Palota úton. Ám a német követség tiltakozása miatt - nem tudják megközelíteni az Úri utcai épületet - a Bécsi kapunál lévő akadályokat lebontották. Még aznap éjjel három testőrtiszt dezertált a Várhegyről, egyikük az a Zólyomi László főhadnagy volt, aki korábban Kállay menekülésében segített. Zólyomi az Alagútban található kijáraton keresztül távozott a Horthy-bunkerből. Amikor Adolf Hitler közbeavatkozott Október 16-án reggel 6 órakor indult meg hat Tigris harckocsi támogatásával a németek támadása a Várhegy ellen a Bécsi kapu felől. Lakatos Géza miniszterelnök utasította a testőröket, hogy ne tanúsítsanak ellenállást, de a parancs nem jutott el mindenkihez. A Várkertben rövid ideig tartó tűzharc alakult ki, míg tisztázódott a helyzet. Ezt leszámítva a fegyveres ellenállás megszűnt. A SS-alakulatok a Horthy-bunkerbe is behatoltak az Alagút felőli bejáraton át, a Várhegy föld felett és föld alatt is a németek kezére került. Hitler akarata, hogy Magyarország a Harmadik Birodalom oldalán maradjon, érvényesült. Az ország még szovjetek által meg nem szállt része minden nyersanyagforrásával egyetemben szilárdan német kézen volt. Budapest ostroma azonban ezt követően sem volt szükség- szerű. Magyar részről Szálasi Ferenc egyáltalán nem tervezte és nem is kérte Budapest védelmét. Ellenben Hitler következetesen ragaszkodott Budapest utolsó épületig tartó védelméhez, holott a német katonai vezetők is csak a Budapest körüli védelmi vonal tartását tervezték. Városon belüli helységharcot nem akartak, az Attila-vonalak áttörésének esetében visszavonultak volna Budára, a Duna vonala mögé. A katonai vezetők többször is javasolták a pesti hídfő kiürítését, Hitler azonban közbeavatkozott, és november 23-án elrendelte Budapest védelmét „az utolsó tégláig”, tekintet nélkül a lakosságra és az okozott károkra, majd néhány nappal később Budapestet „erőddé” nyüvánította. Ezzel a főváros sorsa megpecsételődött. Decemberre bezárul a gyűrű a város körül Közben Budapestet megközelítették a szovjet csapatok, november 3-án Ferihegyig jutottak előre az első támadás során, de az előretörésük itt megakadt. Budapest elfoglalása céljából a szovjet oldalon átcsoportosítások történtek. A következő támadásnál két oldalról próbálták átkarolni Pestet, ez a kísérlet sem vezetett döntő sikerre. A harmadik támadás hozott eredményt: a 2. Ukrán Front december 9-én Vácnál kijutott a Dunához, majd december 20- án megindult a 3. Ukrán Front támadás is, és karácsonyra bezárult a gyűrű Budapest körül. Ezzel kezdetét vette az 52 napig tartó helységharc, amelynek során a főváros jelentős része elpusztult, és súlyos áldozatokat követelt mind a polgári lakosságtól, mind a harcoló csapatoktól. 1944-1945 fordulóján a magyar főváros sorsát egy hadműveleti kényszer határozta meg. Budapest földrajzi fekvésénél fogva a magyar történelem során állandó tényezőt jelentett. Ennek lényege, hogy Budapesttől nyugatra, a Dunakanyar és a Balaton között a Dunántúli-középhegységen keresztül katonai kötelékekkel jól járható átjárók vezetnek a Kisalföldre. A Kisalföld nyugati végén található a Kárpát-medence nyugati kapuja, amely Bécs felé néz. Addig, ameddig Budapest német kézben volt, a szovjet Vörös Hadsereg nem tudott akadálytalanul kijutni a bakonyi átjárókhoz, és nem tudott továbbhaladni Bécs felé a Duna mentén sem. Ezért Budapest védelme tulajdonképpen - katonai fogalommal élve - a Bécshez vezető megközelítési útvonalak birtoklásáért folyt. Bécsen keresztül pedig a német csapatok már saját hazájukat, a Harmadik Birodalom területeit védték. Ebből a hadműveleti helyzetből eredt, hogy a Budapest felmentésére indított német felmentő hadműveletek színtere a Dunántúli-középhegység már említett térsége volt. Ugyanakkor jelentős szerepet játszott a magyarországi német katonai tevékenységben az is, hogy a Kárpát-medence megtartásával a németek tulajdonképpen Közép-Európa orosz invázióját akarták megakadályozni. A Lánchíd pillérei 1945-ben Budapestet bombázza az angolszász haderő
