Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-15 / 292. szám
10 TETTHELY-TV-MÚSOR 2017. DECEMBER 15., PÉNTEK Szigorú a rendelet - Az állatvédők a lakók mellett Halászteleken sintér viszi el a kutyákat A szakértői vélemény szerint jogsértő a helyi rendeietet Fotó: MTI HÍREK Ittas vezetőkre vadásznak RAZZIA Fokozott ellenőrzésre lehet számítani advent harmadik hétvégéjén. Az ittas vagy bódult sofőrök kiszűrésére akciót hirdetett az ORFK. A gépjárművek fokozott közúti ellenőrzését december 15-17. között tartják Magyarország egész területén. MW Metró alá lökte az utasokat BUKAREST Őrizetbe vettek a rendőrök egy 36 éves nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy kedden két embert is a metró elé lökött, egyikük nem élte túl a támadást - írta mega Maszol. Az elkövető két állomáson csapott le. A kihallgatás során ösz- szevissza beszélt, tettét nem tudta megmagyarázni. A rendőrség szerint a nő mentálisan beteg. MW Vádat emeltek a pedofil tanár ellen BUDAPEST Szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt egy 41 éves budapesti tanár ellen a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség - közölte Fővárosi Főügyészség. A pedagógus hatalmi helyzetét felhasználva több diákjával létesített szexuális kapcsolatot. Két olyan eset volt a vád szerint, amikor a tanár hatalmi befolyását felhasználva kihasználta a kiskorúak hiszékenységét. A bűncselekmény elkövetéséért akár 12 év börtönt is kaphat. MTi Két kutyatartónál is csöngetett a sintér, és megpróbálta a tulajdonostól elkobozni az ebeket Halászteleken. Az intézkedést a halászteleki ön- kormányzat rendeletével magyarázták. Sok lakó tiltakozik, a szakértők szerint a helyi rendelet jogellenes. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu REGULA A Pest megyei önkormányzat rendelete szerint többlakásos épületben lakásonként 1 eb és 2 macska, családi házas övezetben 2 eb, 2 macska tartható. Halászteleken, ha valakinek több kutyája van, mint ameny- nyit megenged a rendelet, az önkormányzat felszólítja a lakót, hogy szabaduljon meg a létszám felettiektől, majd bírságolnak, aztán sintérrel elvitetik a kutyát Több település már szerződést kötött egy sintérteleppel, alkalmazottai több helyről is elvittek már kutyákat - írta meg a Ripost. „Küldtek egy határozatot, hogy nem tarthatok kettőnél több kutyát vagy macskát, azonnal elkobozza tőlem egy sintér. Ki is jöttek négy rendőrrel. De több tucat állatvédő is volt a telGyepmester Csupán többszöri felszólítás és bírság után dönthet az ön- kormányzat a határozat végrehajtásáról, erre azonban csak jogszerű rendelet alapján hivatkozhat. A gyepmester ebben az esetben sem jogosult eldönteni, melyik kutyát viszi el, hanem a gazdája határozza meg, melyik állatot hol helyezi el. kernen, talán ez a nyomás is hatott a sintérre, így nem vitték el a kutyámat” - elevenítette fel a történteket a lapnak Kastner Rita állattartó. Egy másik halászteleki asz- szony, Kemenczey Anett is kapott egy végzést, miszerint a tulajdonában lévő három komondor és két keverék közül vinnének el három kutyát. A lapnak nyilatkozó Kalas Heléna jogi szakértő szerint Halásztelek Város Önkormányzatának életben lévő állattartási rendelete immáron hét esztendeje szembemegy a nála magasabb szintű, az állattartást szabályozó, 2010 óta megalkotott kormány- rendelettel. Halásztelek tehát szerinte alkotmánysértő rendeletet alkalmaz a településen. A jogi szakértő levélben kérte a halászteleki önkormányzat jegyzőjét, hogy helyezze hatályon kívül a jelenleg érvényes állattartási rendeletet december 15-ig. Elítélték a Dózsa György úti gázolót BUDAPEST Az egyik büntetőperében garázdaság miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a nagy port kavart, Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított M. Richár- dot a Fővárosi Törvényszék - írta a PestiSrácok.hu. A bíróság jogerős döntése szerint az ítélet végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették. M. Richárd összetűzésbe került egy külföldi nővel egy bevásárlóközpont parkolójában. A vita tárgya egy parkolóhely volt, a konfliktus rendezését M. Richárd ordibálással próbálta meg elérni. A külföldi nő segítségére sietett egy férfi, őt az agresszív nehézfiú a jobb vádliján megrúgta, majd tarkón csapta. M. Richárd egy másik ügyben is érintett; továbbra is gyanúsítottja a májusban történt Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő közúti balesetnek. A tragédia elkövetésekor a férfi 140-nel száguldott Mercedes kabriójával. M. Richárdot a baleseten kívül még kábítószer birtoklásáért is elővették, miután kiderült, korábban kokainozott. Új fejlemény: a rendőrség a balesetben részes Citroen vezetőjét is gyanúsítja. A férfit halálos közúti baleset okozásának gyanújával hallgatták ki, a vád alapja az a szakvélemény lehet, amely megállapította, hogy a vezető szabálytalanul kanyarodott a mercis elé - írta meg a Magyar Idők. MW TELEVÍZIÓ-MŰSOR 2017. DECEMBER 15., PENTEK as o (A O 2 4.00 4.30 5.05 5.30 7.15 9.20 10.25 12.20 12.55 14.10 15.40 16.15 17.20 18.00 19.00 20.25 21.50 22.25 23.35 0.05 0.45 1.20 1.55 3.10 Barátok közt ® Magyarul Balóval Top Shop Jó reggelt, skacok! Reggeli ® Asztro-Show TopShop ÉletmódKalauz © Éjjel-nappal Budapest © Celeb vagyok, ments ki innen! ® Story Extra ® Elif-A szeretet útján® Fókusz® RTL Híradó -Esti kiadás Celeb vagyok, ments ki innen! ® Éjjel-nappal Budapest ® Barátok közt® Showder Klub ® RTL Híradó -Későesti kiadás Magyarul Balóval Profi a konyhámban © Vendégséf © Homeland © Csajos hármas © Q£ O (A Óránként Híradó és időjárásjelentés 6.00 Híradó 6.35 Ma Reggel 8.50 Ma délelőtt 10.35 Minden tudás 11.35 Itthon vagy! 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Unió28 14.35 Kosár 15.35 Minden tudás 16.35 Itthon vagy! 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Kosár 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 4.35 Csapdába csalva © 5.05 Csapdába csalva © 5.30 Sherlock és Watson © 6.15 Tűsarok© 6.20 Mokka® 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó @ 13.35 Családi Titkok® 14.45 Paula és Paulina® 15.45 A sors útjai® 16.50 Bosszú vagy szerelem ® 18.00 Tények 19.00 Ázsia Expressz ® 20.35 Appra magyar! -Agondolat- olvashow ® 22.35 Tények Extra 23.00 Viharsziget© 2.00 Hawaii Five-0 © 2.45 Tények Este 3.25 Briliáns elmék ® 4.00 Kékbolygó 4.25 Család-barát 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.40 Kenó® 6.45 Életkerék 7.15 Öt kontinens 7.50 Ridikül© 8.45 Elfeledett szerelem® 9.35 Mámoros szerelem © 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.50 Jamie 30 perces kajái 13.20 Robbie, a fóka© 14.10 DonMatteo© 15.20 A vidéki doktor© 16.10 Mámoros szerelem © 17.00 Ridikül® 18.00 Híradó 18.35 Rexfelügyelő© 19.30 Végtelen szerelem © 20.25 Fölszállott a páva-2017 22.45 Kenó© 22.55 Mustang© 0.35 Janus© 2.00 Tóth János© 2.25 Azén’56-om@ 2.40 Magyar történelmi arcképcsarnok 3.10 Noé barátai 23.00 Viharsziget i | 22.55 Mustang 7.00 Híradó 7.35 Látókör 8.05 Napi aktuális 9.10 Tudakozó 10.05 Kiegyenlítő 10.30 Jövöálló 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 Klinika © 13.05 Bayer show © 14.30 Célfotó 15.05 Osszművész 16.00 Híradó 16.30 Kitekintő 17.05 Építők 17.30 Zöld világ 18.15 Tudakozó 19.05 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.35 Informátor ® 21.05 Troli ® 22.00 Híradó 22.35 Jobboldali Budapest 23.05 Napi aktuális ■1 ATVaHH 6.00 ATV START 8.30 Start plusz 9.00 Fórum 10.45 Építészet mesterei 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 12.45 Start plusz 14.15 70Oas klub © 14.45 Rendkívüli interjú 16.00 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 Bankvilág 22.10 Kabarépéntek © 22.50 Világhíradó 23.10 Hazahúzó I 23.55 Fő az egészség! 0.00 Este 9 6.00 Humberto cirkusz © 7.20 Milánói divat © 7.50 A Kisasszony© 8.55 Halálbiztos diagnózis © 9.45 Família Kft. © 10.15 Balázs kabaré © 10.45 Arany János emlékére © 11.00 Híradó 11.15 Bűvölet© 12.15 Szerelem a Hohenstein- kastélyban © 13.10 A névtelen vár ® 14.20 Tánczenei koktél 14.50 Apropó© 15.45 A Kisasszony© 16.45 Arany János emlékére © 17.00 Híradó 17.15 Halálbiztos diagnózis © 18.10 Bűvölet© 19.05 Família Kft.® 19.40 Balázs kabaré © 20.15 Szerelem a Hohenstein- kastélyban © 21.15 A névtelen vár ® 22.20 Zenés TV Színház© 0.20 Derrick© 6.35 Kulturális híradó 7.35 Érettségi 2018 8.10 Mindenki Akadémiája 8.40 Balatoni utazás 9.10 Szerelmes földrajz 9.40 A hiányzó láncszem © 10.10 Vad vidékek -Arábia© 11.00 Hangvilla 11.30 Bolygóbarát mezőgazdaság© 12.00 Jánoskától Mikulásig 12.30 A rejtélyes XX. század 13.00 Útikalauz űrutazóknak © 13.50 M5 Lexikon 14.00 Ki mer ma? 14.10 Érettségi 2018 14.40 Szólalj meg! 15.25 Az én kis családom© 16.35 Mindenki Akadémiája 17.10 Vad vidékek© 18.10 Tudomány minden napra 18.25 Ön is tudja 19.35 Bolygóbarát mezőgazdaság © 20.10 Univerzum 21.15 Szeressétek Odor Emíliát! © 22.35 Esti kérdés 23.10 Univerzum 20.15 Szerelem a. 5.15 McLeod lányai ® 6.00 A nagy házalakítás ® 6.50 A dadus ® 7.25 Don Matteo ® 9.55 Gagyi mami ® 12.00 A dadus ® 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Sue Thomas - FBI ® 15.00 A Grace klinika @16.00 Shark - Törvényszéki ragadozó ® 17.00 NCIS: Los Angeles ® 18.00 Gyilkos számok ® 19.00 Nyomtalanul ® 20.00 NCIS: Los Angeles ® 21.00 Gagyi mami 2. @23.05 Tények @0.00 Tények ® 17.10 Vad vidékek 4.40 Bunyó mindhalálig ® 6.15 Teleshop 7.15 Nyolc tanú © 8.55 Nagy durranás © 10.45 A nagy szökés ® 14.25 Csontdaráló © 16.45 Elrabolva © 18.45 Részeges karatemester ® 21.00 Én, a robot ® 23.25 Elit kommandó © 1.55 A Hatfield - McCoy viszály ® 3.25Marleymegén® 5.45 TV Shop 4.40 6.15 Will és Grace © 6.40 Jóbarátok© 7.05 Jóbarátok® | 6.00 7.30 Ausztrál 9.15 mesterszakács © 8.30 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal © 9.00 Szívek 11.35 szállodája © 9.55 Szívek 13.35 szállodája © 10.55 A mentalista 15.35 11.55 A mentalista® 12.55 Monk-FIúgos 17.20 nyomozó © 13.50 Monk-FIúgos 19.10 nyomozó © 14.50 A bosszú® 21.00 16.05 A mentalista© 17.05 A mentalista® 18.05 Castle© 19.00 Castle© 19.55 Feleségek luxuskivitelben © 22.50 21.00 Jurassic Park© 1.05 23.30 A vörös sárkány © 2.00 A mentalista © 2.55 2.45 A mentalista© 3.30 A bosszú© A Féreg akcióba lép® amerikai-német-belga akció-vígjáték 1999 Televíziós vásárlás Egy zseni, két haver, egy balek © olasz-francia-NSZK akcióvígjáték 1975 Zsaru pánikban ® am. akció-vígjáték 2000 Gyilkos gimi © am. akció-vígjáték 2015 A rend őrzője © arubai-am. akciófilm 2001 Az ámyékember © amerikai akciófilm 2006 A mestergyilkos © amerikai akciófilm 2011 Légió © amerikai akciófilm 2010 R.: Scott Charles Stewart Sz.: Paul Bettany, Willa Holland, AdriannePalicki, Kevin Durand, Kate Walsh Penge © amerikai akcióthriller 1998 A testvériség © amerikai akciófilm 2006 R.:RennyHarlin Az ámyékember © amerikai akciófilm 2006 R.: Michael Keusch 5.05 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: DVTK- DVSC mérkőzés 7.00 M4 Sportreggeli 7.45 Gillette World Sport 2017® 8.20 Skipper magazin 8.50 Lóverseny magazin 9.30 Úszás Rövid pályás Eb Előfutamok-Koppenhága 11.05 M4 Sportreggeli 11.55 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: Szombathelyi Swietelsky Haladás-Videoton FC mérkőzés felvételről 13.55 FIFA Klubvilágbajnokság 2017 16.10 Startfejes magazin 17.00 Úszás Rövid pályás Eb Elődöntők és döntök 19.30 Kosárlabda közvetítés Férfi kosárlabda NB I.: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely-Szolnoki Olaj KK mérkőzés 21.35 Sporthíradó 22.00 Ökölvívás-Félix Gála Magyar Ring Profi Ökölvívó Gála 0.00 M4 Sport stúdió 0.15 Ulti magazin (18) 21.00 Jurassic Park 7.35 ízes élet ® 7.55 Tények ® 8.35 Csapdába csalva © 9.10 Ve led is megtörténhet! © 10.15 Meghökkentő családi titkok © 11.20 Jóban Rosszban ® 12.35 Hal a tortán © 13.40 Magánnyomozók © 14.45 Édes élet © 16.00 Té nyék ® 16.30 Csapdába csalva ® 17.30 Meghökkentő családi titkok © 18.35 Édes élet © 19.45 Jóban Rosszban © 21.00 Pearl Harbor - Égi háború © 0.50 Az idegen © 21.00 Légió 7.30 Sporthorgászmagazin 8.00 Kézilabda 11.00 Út Kijevbe 12.30 SportVerda 13.30 Harcművészme gazin 14.00 Harcművészet. 14.45 Rali. Mikulás-rali 15.15 Kosárlabda 17.15 Kézilabda 19.30 Építők. A Te lekom Veszprém klubtévéje 20.00 Kezeket fel! a Sport TV kézimage zinja 20.15 Kézilabda 22.30 Heti helyzet 23.30 Ökölvívás 0.30 NFL 19.30 Kosárlabda közvetítés 6.00 Édes nagyik,® 8.30 Receptdaráló © 9.00 Édes Nagyik ® 10.00 Mi van a hűtőben? @11.00 gy etesd a családodat! © 12.00 Anna Olson ® 13.00 A TV Papára karácsonya © 14.00 Jacques Pepin© 16.30 így etesd a családodat! ® 17.00 Marketa a piacon ® 19.00 James Martin © 20.00 ATV Paprika karácsonya © 21.00 James Martin ® 22.00 Anna Olson © 22.30 Paleo konyha © A műsor és a kezdés! Időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadé fenntartja! V