Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-15 / 292. szám
2017. DECEMBER 15., PÉNTEK Esélyteremtéssel küzdenek a burkolt előítéletek ellen Mindenkinek legyen Joga a teljes élethez Az előítéletek leküzdésének egyik jó eszköze épek és sérültek közös programja Fotó: Lang Róbert Különösen fontos odafigyelni az emberi jogokra az oktatásban és az egészségügyben, erre hívták fel a figyelmet az Emberi jogok napján tartott kaposvári konferencián. A rendezvényen az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának munkatársa is beszámolt a tevékenységükről. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu KAPOSVÁR A roma származása miatt érte hátrány, ezért fordult beadvánnyal az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához egy dél-dunántúli piac gombaárusa. Túl eldugott üzletet kapott, és a hangosbemondón sem reklámozták, mint a többi árust. A hivatal megvizsgálta az ügyet, ennek nyomán a piac vezetése megoldotta a problémát. Ez egy jó példa a hivatal ügyforgalmából, ahol a nemzetiségi diszkriminációs panaszok 85 százaléka a romákat érinti. S ahova Somogyból is érkeztek beadványok. Erről is beszélt Tordai Edina, a hivatal munkatársa az Emberi jogok napján szervezett konferencián a Hangya Tanodában csütörtökön. Feladatuk a hátrányos helyzetű csoportok, a romák, a fogyatékkal, a mélyszegénységben élők vagy éppen a gyerekek jogérvényesítését segíteni.- A hivatal csak az állami szerveket, önkormányzatokat, közszolgáltatókat érintő panaszok ügyében járhat el, és csupán ajánlásokat tehet, amelyeket természetesen nem kötelező megfogadni - ismertette előadásában Tordai Edina. - Némely bepanaszolt fél együttműködő, mások nem. Gyakran érkeznek hozzánk olyan szociális vagy lakhatási pana- szot is, amelyek nem a mi hatáskörünkbe tartoznak. Ám előfordul, ha jelezzük a problémát, az ügyintézők jobban odafigyelve foglalkoznak a panaszossal és megoldják a problémáját. A sok lakhatási ügy mellett a legtöbb bejelentés, a romákat érintő ügyek negyede az iskolai szegregációról szól. Újabban gyakori jelenség, hogy egyazon településen a több oktatási intézmény közül a roma gyerekeket többnyire az egyháziba veszik fel. S az utóbbi időszakban több az olyan ügyük, amely a sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkozik. Némelykor a diagnosztizálást viHa a fogyatékkal élőket éri joghátrány, akkor az nem egészségügyi vagy szociális probléma, hanem az emberi jogokat ért sérelem - mutatott rá a konferencián Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének elnöke. Hozzátette: hosszú harc vezetett ennek elfogadtatásához, mert az emberiségben mélyen gyökereznek az előítéletek. Szerinte ma is naponta sérülnek a fogyatékkal élők jotatja a panaszos, mert szerintük nem kellene a gyermeket elkülönülten oktatni, mások pedig azért emelnek szót, hogy nem találnak az SNI-s gyermeküknek megfelelő oktatási intézményt. A 2017-es évben viszont kevesebb rendőrségi eljárásról és büntetőügyről érkezett panasz a hivatalhoz.- Azokban az oktatási intézményekben, ahol sok roma gyerek van, szinte mindig megtalálható a burkolt előítélet a cigánysággal szemben - mondta gai, köztük a betegjogok. Ilyen például, ha a kórházi folyosón takarás nélkül tolnak végig egy beteget, vagy ha egy mozgáskorlátozott nem kap ön- kormányzati bérlakást, csak az emeleten, ahová nem tud feljutni. - Ha komolyan vesz- szük az emberi jogokat, akkor biztonságban élhetünk, de ha nem vesszük komolyan - különösen a másokét -, akkor bármikor megsérthetik ezeket - mondta Hegedűs Lajos. a konferenciát szervező Napkerék Egyesület elnöke, Bogdán Imre. - Fennáll ez az előítélet az egészségügyi intézményekben a szakdolgozók, ápolók, de akár az orvosok részéről is. A rendőrök is nagy százalékban előítéletesek a romákkal. Bár a rendőrségi ügyeket illetően Kaposváron és a megyében nem tudunk rendőri túlkapásokról. De azt'is fontos hangsúlyozni, hogy a cigányságnak megfelelően kell viszonyulnia a többségi társadalomhoz, hogy ne idézzen elő előítéleteket. Somogybán vannak olyan területek, ahol esélyteremtésre van szükség. Fontos, hogy erre olyan válaszokat adjunk, hogy a rászorulók teljes életet élhessenek, hangzott el a konferencián, melyet Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke és Oláh Lajosné kaposvári alpolgármester nyitott meg. Az előadások előtt felszólalva Berdár Valéria, az Egyenlő Bánásmód Hatóság Somogy megyei referense kiemelte: közös felelősség felhívni a figyelmet a mindenkit megillető emberi jogokra. Naponta sérülnek a betegjogok MEGYEI Kovács Gábor gabor2.kovacsmediaworks.hu A somogyi roma vezető maga mesélte el a nagyközönségnek a kaposvári emberi jogi konferencián, hogyan sértették meg az önérzetét egy étteremben nemrég. Ötven körüli, tekintélyes ember, öltönyben, nyakkendőben jár. Egy fővárosi halászcsárdában állta útját az ajtóban egy beléptető ember, aki egyébként maga is roma származású volt. Miként a somogyi roma vezető társaságában lévők is. Az ajtónálló nem akarta beengedni őket arra hivatkozva, hogy telt ház van. Látszott azonban, hogy kongott a vendéglő az ürességtől. A rövid vitának a roma vezető magyar munkatársának megjelenése vetett véget, akinek a segítségével könnyen bejuthattak volna. Ehelyett azonban sarkon fordultak és elmentek. A hátuk mögött azonban nem hagyhatják ezeket a hétköznapi sérelmeket. Hasonló sérelmekkel fordulnak időnként a helyi sajtóhoz is. Nemrég azt panaszolta valaki, hogy nem kapott állást. Nehéz bizonyítani, hogy valakit azért nem vesznek fel egy munkahelyre, mert roma származású, vagy azért, mert nincsenek meg a megfelelő képességei. A romák egy módon léphetnek túl ezen a helyzeten. Ha az oktatásban megkérdőjelezhetetlenül megszerzik a megfelelő végzettségeket, és ennek nyomán tömegesen emelkednek a társadalmi ranglétrán. A kaposvári tanodába járó roma gyerekek szülei kezdetben gyakran emlegették tréfásan, hogy a gyermekeik egyetemisták, mert az egyetemre jártak felzárkóztatásra. Ha eljön az idő - és bizonnyal eljön majd, amikor ez már nem vicces megjegyzés lesz a családok többségénél, hanem maga a valóság -, akkor nem maradnak zárva az ajtók a romák előtt. Mert a tudás kinyitja azokat. Nem hagyhatják a hátuk mögött a hétköznapi sérelmeket tisztelettel meghívja Önt és kedves Ünnepi Karácson koncertjére Helye: Művelődési Időpont: 2017. december 19. (kedd) 18. HIRDETÉS Fogadáson köszöntötték Kaposvár idei állami díjazottjait Kitüntetettekre koccintottak KAPOSVÁR Fogadást adott az ön- kormányzat az idei év állami kitüntetettjeinek a városházán. Egerszegi Edit, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság ügyvezető titkára, Nagy Imre, a Kaposvári Egyetem docense, és Sütő Zoltán profesz- szor, a Kaposvári Egyetem oktatója a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át korábban. Fehér Ildikó, a diagnoszt- kai intézet szakdolgozói igazgatója, Horváth Zoltán, az Eötvös műszaki szakközépiskola nyugalmazott igazgatója, Kerekes- né Pytel Anna, a Kodály iskola nyugalmazott zenepedagógusa és karnagya, Szelestei Tamás, a Gencso Hrisztozov (jobbról) Papp Árpádot fordította Fotó: Lang R. kórház nephrológiai osztályvezető főorvosa a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa lett idén. Somlainé Ferincz Judit, a polgármesteri hivatal gondoksági irodájának nyugalmazott vezetője a Magyar Bronz Érdemkeresztet kapta. Köszöntötték továbbá Moizs Mariannt, a Kaposi Mór kórház főigazgatóját, akit a Semmelweis Ig- nác-díjjal tüntettek ki, és Gencso Hrisztozov bolgár műfordítót. A Kossuth-díjas Fésűs Éva meseíró egészségügyi állapota, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét kapott Eperjes Károly színművész elfoglaltsága miatt maradt távol. K. G. HIRDETÉS CROTALGIN® FORTE REUMAKREM (*) Reumás, ízületi fájdalmakra- Különböző eredetű reumatikus bántaimak okozta fájdalom enyhítésére, megszüntetésére- ízületi gyulladásokra- ischiásos megbetegedésekre "Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. ígíNztégpénztárl kártyára 100%-ban efsrámoibató! CROTALGIN® KAPSZULA CROTALGIN® zöldkagyló és kurkuma kapszula A termék fogyasztása elsősorban idősebbeknek és aktív életmódot folytatóknak javasolt. CROTALGIN® zöldkagyló, kurkuma kivonatot és vitaminokat tartalmazó, étrendkiegészítő kapszula. CROTALGIN* 2OL0KAGVL0 küftttuMA Kaphatóak a patikákban, bioboitokban és az lnvltro.hu WEBSH0P8AN! IN VITR 'TIWÍNl UTí/tC IN VITRO Kutató-Fejlesztő Kft., 2120 Dunakeszi, Repülőtéri út 1. Webshop: www.invitro.hu, E-mail: rendeles@invitro.hu, Infótelefon: 06-20/45-45-142, hétfőtől péntekig: 8-14 óráig VITRO* jLBSSrtÖr w> A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!