Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-12 / 289. szám
2017. DECEMBER 12., KEDD fi MEGYEI KÖRKÉP - HIRDETÉS Nem ajándék, kemény munka eredménye az ösztöndíj A Jó példa ragadós Tehetséges roma fiatalokat részesített ösztöndíjban a kaposvári önkormányzat. Hagyományosan advent idején osztják ki a támogatásokat azoknak, akik ezt a tanulmányi eredményeik alapján kiérdemelték. Kovács Gábor gabor2.koyacs@mediaworks.hu KAPOSVÁR A több mint húsz éve bevezetett roma tanulói ösztöndíj mára jól működő rendszerré vált, derült ki az idei átadáson. A támogatás célja, hogy a roma származású fiatalok minél nagyobb számban tudjanak elhelyezkedni, a képességeiknek megfelelő végzettséget szerezzenek, és a szociális helyzetük, származásuk miatt ne kerüljenek hátrányba. A roma diákok ösztöndíjára éves szinten kétmillió forintot költ az önkormányzat. A 2017/18-as tanévre 33 érvényes pályázat érkezett, a pályázók közül öten felsőoktatási hallgatók, tizenketten középiskolások, öten szakiskolába járnak, és tizenegyen általános iskolások. Az ösztöndíj összege havonta négyezer és tizenegyezer forint között mozog. Az ösztöndíjhoz az általánosban 4,5-es, a középiskolában négyes, az egyetemen 3,5-es átlag elérése szükséges, tudtuk meg Battyányi Beátától, az önkormányzat civil és romaügyi referensétől. Az önkormányzat kigyűjtet- te, hogy mi lett azokkal, akik eddig ösztöndíjban részesültek, és az eredmény azt bizonyítja, hogy jó helyre kerültek a támogatások, mert a legtöbben továbbtanultak. Szita Károly polgármester kiemelte: felelősséget is tesznek a fiatalokra, mert a társadalmi fel- emelkedés útja az, ha a jó példa követőkre talál. Hozzátette: az ösztöndíj nem ajándék és szociális támogatás, hanem a munka elismerése. A fiatalok olyan képzéshez jutnak, amely az egész közösséget gazdagítja majd. Az átadón a Napkerék Egyesület Hangya Tanodájának növendékei beás és magyar nyelven szavaltak és énekeltek, Illés Eszter citerázott, a Bárczy Iskola pedagógusai és tanulói adtak zenés műsort. Nagy segítség az ösztöndíj a kis tanulóknak Fotó: Muzslay Péter Megvásárolták a biogázüzemet, engedélyre várnak VÁRDA Új tulajdonosa lett nemrégiben a várdai biogázüzemnek, amely a megalapítása óta eltelt hét év után eddig még nem tudta megkezdeni a termelést. Most azonban új helyzet állt elő, amikor a holland befektetőhöz köthető Bio-E Kft. értékesítette a létesítményt egy, a Révész Holding cégcsoportba tartozó kft.-nek. Bő egy hónappal ezelőtt írták alá a megállapodást. A Révész Holding Zrt. egy száz százalékban magyar tulajdonú szállítási nagyvállalkozás, amelynek ötszáz kamionja és kétszázezer négyzetméter raktárhelyisége van, valamint ingatlanfejlesztésekkel is foglalkoznak. A Révész Holding vezérigazgatója Székely Zsolt, aki egyben a várdai biogázüzemet működtető új cég ügyvezető igazgatója is.- Azzal a szándékkal vásároltuk meg a várdai területet, hogy ott egy valóban működő biogázüzemet hozzunk létre - mondta el lapunk érdeklődésére Székely Zsolt ügyvezető igazgató. - jelenleg az üzem még nem alkalmas a termelésre, mert hiányoznak az ehhez szükséges engedélyek. Ezen kívül egy technológiai beruházást is végre kell majd hajtani, ezen dolgozunk. Az ügyvezető tervei szerint összesen hat-nyolc hónap alatt lehetnek túl ezeken a teendőkön, így előreláthatólag jövő augusztus táján indulhat meg a termelés teljes kapacitással Várdán. A tervek szerint a KA- VÍZ-tól érkező szennyvíziszapot használnak majd fel áramtermelésre. Ezen kívül még Somogyitól, főként a környékről származó szennyvíziszapot, trágyát, szerves hulladékot, vágóhídi mellék- tereméket használnak majd biogáz fejlesztésére. A biogázüzemben somogyiaknak akarnak majd munkát adni. Első körben öt-hat embernek, és ha majd a cseppfolyós gázüzemet elindítják, még további három-négy munka- vállaló kaphat állást, illetve újabb öt-hat ember akkor juthat majd munkához a biogázüzemben, amikor a hátramaradó komposztot értékesítik kertészeteknek. K. G. Első körben öt-hat somogyinak adhat majd munkát a biogázüzem HIRDETÉS BEFEKTETÉS A JÖVŐBE mrnmi MEGTERVEZTÜK, KORSZERŰSÍTJÜK. DEBB MENETIDŐ MAGYARORSZÁG KORMÁNYA SZÉCHÉNYI Európai Unió Kohéziós Alap KORSZERŰ VASUTVONAI 1^ DÉL-BALATONI VASÚTVONAL ÁTÉPÍTÉSE