Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-04 / 257. szám

14 SPORT 2017. NOVEMBER 4., SZOMBAT Bravúros játékkal verhető meg a Bányász KÉZILABDA NB I., FÉRFIAK AK&H liga nyolcadik fordulójában a tavalyi bronzérmes Grundfos Tatabánya KC lesz a Csurgói KK vendége szombaton 18 óra­kor. Nehéz találkozó elé néz­nek a somogyiak, hiszen egy jó formában lévő vendégcsa­pat lesz az ellenfelük. Mind a két együttes vélhetően ki­használta a válogatott-össze­tartás miatti szünetet a minél jobb felkészülésre. Érdekes­ség, hogy amíg a bányászcsa­pat eddig öt győzelmet és két vereséget, addig a Csurgó en­nek pont az ellentettjét, azaz két győzelmet és öt vereséget tudhat a magáénak. Bár a pa­pírforma vendégsikert jósol, azért a hazaiak is okozhatnak meglepetést. Ennek tükrében remélhetőleg egy harcos, jó mérkőzés várható a Sótonyi László Sportcsarnokban. Huszár Hajnalka Volt csapata ellen játszik Triscsuk KÉZILABDA NB I./NŐK A leg utóbb tizenkettedik, erre a szezonra azonban jelentősen megerősödött, többek közt a somogyiakkal legutóbb gólki­rálynői címet szerző Triscsuk Krisztinával felálló Kisvárda otthonában szerepel a Siófok KC szombaton 18 órakor. A második szezonját kezdi az élvonalban a Kisvárda, mely a nyáron kilenc új játékossal erő­sítette meg a keretét, így a ki­tűzött cél is megváltozott, a ta­bella első felében akarnak vé­gezni. Az érkezők közt ott van a legutóbb még siófokiként 181 találattal gólkirálynői címet szerző Triscsuk Krisztina is. Öt forduló telt el a bajnokság­ból és a (volt) válogatott játékos Kisvárdán is „hozza a formá­ját”, hisz öt forduló után 39 ta­lálatnál jár. Siófokon pontosan így kezdte a szezont. Ha hozzá­tesszük, hogy Rocha és Dmit- rovic 243 góllal zárta az elmúlt idényt, bizony nem lesz egysze­rű dolguk védekezésben a sió­fokiaknak. Mindezek ellenére azért a védekezésre is nagy hang­súlyt fektetnek, talán még nagyobbat is, mint a támadá­sokra. Övék jelenleg a legke­vesebb kapott gól (118) a baj­nokságban, a balatoniak egy meccsel többet játszottak, ám így is 48 (!) találatnyi különb­ség van köztük a várdaiak ja­vára. A legutóbbi fordulóban döntetlent (27-27) játszottak az MTK otthonában - sőt ha bemegy az időn túli hetes, ki is kaphattak volna -, ám Má- téfi Eszter így sem volt elége­detlen, mert mint mondta sé­rülések, betegségek tizedelték együttesét. Egy biztos, hazai pályán erős ellenfél a Kisvárda, ám ahogy Lars Rasmussen fogal­mazott, ez is egy olyan mérkő­zés lesz, amit meg kell nyer­ni ahhoz, hogy a kitűzött cél­jukat elérjék. A tréner szerint, ha úgy teljesítenek, mint Du­naújvárosban, vagy Debrecen­ben akkor két ponttal fognak hazatérni. Keszthelyi Zoltán Baki Gergely visszatérhet a kaposvári mérkőzésen Hazai pályán le kell győzni a Debrecent Szombaton 18 órakor ha­zai pályán folytatja szerep­lését a Kaposvári KK férfi- kosárlabda-csapata az NB l./A csoportos bajnokság hetedik fordulójában. A so­mogyiak ellenfele a pont- vadászatot kiválóan kezdő, újonc Debreceni EAC együt­tese lesz. Kun Zoltán zoltan2.kun@mediaworks.hu KOSÁRLABDA NB I./A CSOPORT A hajdúságiak az élvonalbeli bajnoki tabella kilencedik he­lyéről várhatják a folytatást. Eddig pontosan ötven százalé­kos mérleggel állnak, hiszen három győzelmük mellett há­rom alkalommal szenvedtek vereséget. Mindez mutatja, hogy nem szabad félvállról venni Beré- nyi Sándor vezetőedző csa­patát, amely a Jászberényt, a MAFC-ot, valamint az Atom­erőmű SE alakulatát is legyőz­te. Legutóbb az Egis Körmend ellen hazai pályán kaptak ki 110-70-re. A debreceniekkel kapcsola­tos hír, hogy Dallas Lauderda­le távozott a csapattól. Még a MAFC elleni meccsen szenve­dett súlyos sérülést, így a vál­Marco Spica jó teljesítményére is szükség lesz Fotó: Muzslay Péter tás mellett döntöttek a felek. Az eddig sérült Bognár Kris­tóf visszatérése azonban alig­hanem nagy segítség lesz a debrecenieknek.- A szemem még egy kicsit mindig „keresztbe áll", de in­nentől már a szakvezetésen múlik, hogy mikor játszhatok - nyilatkozta a kaposvári klub honlapjának Baki Gergely, aki már a felkészülés során szen­vedett szemsérülést és az ed­digi összes bajnoki meccset kénytelen volt kihagyni.- Már lassan két hete együtt edzek a csapattal, igyekszem odafigyelni, de még van lema­radásom bőven, hiszen majd­nem két hónap maradt ki. Egyre inkább kezdem magam utolérni fizikálisán is és egy­re később fáradok el. Egyre jobban tudok koncentrálni az edzéseken is. Ha pár percre is, vagy akár többször pár percre, de tudom tehermentesíteni a kezdőcsapat tagjait, akik mos­tanában igazán csúcsra van­nak járatva, akiknek 35-40 perceket kellett minden mécs­esén játszaniuk. A hazai pályán szereplő ka­posváriaknak nem lehet más célja, mint, hogy újabb győ­zelemmel javítsák a múlt heti szombathelyi vereséget. Bearanyozták Petrovics nevét a bolgár fővárosban ÖKÖLVÍVÁS Aranyéremmel tér­hetett haza a bolgár főváros­ban, Szófiában rendezett ifjú­sági Balkán Kupáról Petrovics Gabriella. A Ring SC Kaposvár 75 kg-os versenyzője bemutat­kozásként a lengyel Ewelina Mankát verte egyhangú pon­tozással. A döntőben a svéd Therese Edrud volt az ellenfe­le, aki ellen nagy csatában 3:2 arányú pontozásos győzelmet aratott. * * * A Szentlőrincen rendezett hagyományos Horváth Gé- za-emlékversenyen - amelyen 21 klub 86 bunyósa volt érde­kelt - a Ring SC Kaposvár több reménysége is érdekelt volt. A még csak 12 éves, 38 kg-os Petrovics Enrikó bemu­tató-mérkőzést vívott. A ser­dülőknél az 50 kg-os Petro­vics Richárd a második me­netben döntő fölénnyel ver­te pécsi ellenfelét, míg az 56 kg-os Horváth László egyhan­gú pontozásos győzelmet ara­tott dunaújvárosi ellenfele el­len, akárcsak a 65 kg-os Ba­logh Mihály. Az ifjúságiaknál a 64 kg-os Bogdán Tibornak ugyancsak dunaújvárosi ököl­vívó jutott, akit egyhangú pon­tozással vert. A legjobb serdülő bunyós­nak járó különdíjat Petrovics Richárd, a legjobb ifjúságit megilletőt pedig Bogdán Tibor vehette át, míg a klubok közöt­ti pontversenyben a Ring SC Kaposvár - a Dunaújváros mö­gött - a második lett. Fenyő G. Nem érkezett válasz a Fapuma FC hét találatára, csak két nagyobb csata volt A SIM Team az első szakasz győztese A nyolcadik forduló eredményei: KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS A nyol­cadik fordulóval véget ért az el­ső kör a kaposvári városi kis­pályás labdarúgó-bajnokság I. osztályban. - A játéknapon a Fapuma gárdájának szinte minden sikerült és tetszetős já­tékkal nagyarányú győzelmet arattak a SOM-PLAST Kft. csa­pata ellen - tájékoztatott Börö- czi Zoltán főszervező. - A SÍM Team sportszerű meccsen ver­te a Bárány Fogadó együtte­sét és ezzel megszerezte az el­ső kör szakaszgyőzelmét. A Fe­kete Macska Söröző, valamint a Lakics Kft. szoros meccsen ver­te ellenfelét. Sportszerű mérkő­zésen az első félidőben még jól tartotta magát a Bárány Foga­dó. A fordulás után már egyér­telművé vált a mérkőzés kime­netele. A folytatásban a Fapu­ma csapata szemre is tetszetős játékkal a helyzeteit jó arány­ban kihasználva nyert. A kö­vetkező mérkőzésen végig a Fekete Macska Söröző veze­tett. A Két Testvér Pizzéria gár­dája futott az egyenlítésért. Iz­galmas véghajrában sikerült megtartani vezetését a Feke­te Macska Söröző gárdájának. A folytatásban végig a Lakics Kft. gárdája irányította a mér­kőzést. A BullCar ellentáma­dásokkal operált, ami sikeres is volt egy ideig. Mindkét kapu sokszor forgott veszélyben, de a kapusok remek napot fogtak ki ezen az estén. Az eredmény igazságosnak mondható. Kun Z. SÍM Team-Bárány Fogadó 4-1, Fapuma FC-SOM-PLAST Kft. 7-0, Két Testvér Pizzéria- Fekete Macska Söröző 2-3, BullCar Autókereskedés-Lakics Kft. 2-3. A bajnokság állása: 1. SIM Team (15 pont), 2. Fapu­ma FC (14), 3. Fekete Macska Söröző (14), 4. SOM-PLAST Kft. (12), 5. Lakics Kft. (9), 6. Két Testvér Pizzéria (7), 7. Bárány Fogadó (3), 8. BullCar Autóke­reskedés (1). A következő for­duló (november 6.) párosítása - 17.45 óra: Bárány Fogadó- SOM-PLAST, 18.30 óra: Feke­te Macska Söröző-SIM Team, 19.15 óra: Lakics Kft.-Fapuma FC, 20 óra: BullCar Autókeres­kedés-Két Testvér Pizzéria. A rangadókon már ott lesz Nagy Péter RÖPLABDA NB I./FÉRFIAK A me­zőny második feléhez tarto­zó, több egykori kaposvári já­tékost is a soraiban tudó Pécsi TE-PEAC otthonában szólítják pályára vasárnap 15 órakor a Fino-Kaposvár társulatát. A kaposvári együttes eddig mind az öt bajnokiját behúzta- szettet is csak egyet engedtek át, mégpedig a Pénzügyőrnek -, s aligha lehet más céljuk, mint a baranyai megyeszékhelyen is folytatni a sorozatot. A folyta­tásban rangadók várnak rájuk- előbb Kecskemétre, majd Ka­zincbarcikára utaznak -, s gya­níthatóan már ennek rendelik alá a pécsi fellépést. A Pécsi TE-PEAC eddig két meccset tudott nyerni, s boríté­kolható, hogy nem a rekordbaj­nok Fino-Kaposvár ellen gya­rapítják tovább pontjaiknak a számát. A legutóbbi meccsről sérülés miatt hiányzott Vajda Tamás újra ott lesz a pályán, ifjabb Nagy Péter viszont ki­hagyja a pécsi találkozót is.- Két-három hét kell még, hogy ifjabb Nagy Péter újra tel­jes értékű harcos legyen. Feles­leges lenne kockáztatni, hogy pályára lépjen, a rangadókon viszont kulcsszerep hárul majd rá - mondta Demeter György, a Fino-Kaposvár mestere. Fenyő Gábor VAJDA A szomszédvár Pécsre is nyerni megy vasárnap a Fino-Kaposvár társulata Fotó: Muzslay Péter I

Next

/
Oldalképek
Tartalom