Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-25 / 275. szám

14 SPORT 2017. NOVEMBER 25., SZOMBAT A Hőgyésszel szemben maradt alul a Rinyamenti KC Tamásiban fordított a Balatonboglári SC A Kaposvári Egyetemi SE egyelőre pont nélkül áll a bajnokságban Elmaradt a SIM-Team meccse, de őszi bajnok KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Az ősz utolsó fordulóját játszották a kaposvári városi bajnokság nyílt csoportjában.- A SIM-Team találkozója elmaradt, de így is a táblázat első helyén maradtak a töb­bi eredmény alakulása miatt - tájékoztatott Böröczi Zoltán főszervező.- Újra nyert a Két Testvér, a tavalyi bajnok Fapuma gár­dáját győzték le nagy küzde­lemben. A nap utolsó mér­kőzésén a Lakics gólzáporos győzelemmel zárta az őszi idényt. A csoport góllövő lis­táját Pető Tamás a Fapuma já­tékosa vezeti 16 találattal. Az első meccsen egyenlő erők küzdelméből a szerencsésebb csapat került ki győztesen. Ezen a napon a Bárány Foga­dó játékosai otthon felejtették a góllövő cipőjüket. Jó iramú, sok futással tarkított mérkő­zésen szerezte meg a három bajnoki pontot a Két Testvér gárdája. A Fapuma már 4-2-re is vezetett, de ezután kihagy­ták a helyzeteiket, és az ellen­fél egyenlített, majd az utolsó percben a győzelmet is meg­szerezte. A folytatásban az el­ső félidőben még egyenrangú feleket láthattunk a pályán, de a második játékrészre a SOM-Plast együttese elfáradt, a Lakics csapata pedig tetszés szerint érte el góljait, és ma­gabiztosan szerezte meg a há­rom pontot. Kun z. Eredmények A Roberto Csempeáruház Kupa - I. osztály eredmé­nyei: Fekete Macska Sörö­ző-Bárány Fogadó 2-0, Két Testvér Pizzéria-Fapuma FC 5-4, Lakics Kft-SOM-Plast Kft 8-1. A Bullcar Autókeres- kedés-SIM-Team-mérkőzést későbbre halasztották. A A Roberto Csempeáruház Kupa - I. osztályú kaposvári kispályás labdarúgó-bajnok­ság őszi végeredménye: 1. SIM-Team (21 pont), 2. Fa­puma FC (20), 3. Feke­te Macska Söröző (20), 4. SOM-PLAST Kft. (12), 5. La­kics Kft. (12), 6. Bárány Foga­dó (12), 7. Két Testvér Pizzé- ria (10), 8. BullCar Autókeres­kedés (4). A nyolcadik forduló mérkő­zéseit játszották a kézilab­dázók a harmadik osztály­ban. A somogyi női csapa­tok közül a Kaposvári Egye­temi SE maradt pont nélkül, a NEKA és a Balatonboglá­ri SC győzni tudott. A férfi­aknál csak az akadémisták zárták sikerrel a fordulót. Kun Zoltán zoltan2.kun@mediaworks.hu KÉZILABDA-NB II., DÉLNYUGATI CSOPORT, NŐK - NYOLCADIK FORDULÓ: NEMZETI KÉZILABDA AKADÉ­MIA U21-PEAC 33-21 (17-8) Balatonboglár, Nemzeti Ké­zilabda Akadémia sportcsar­noka, vezette: György, Hor­váth. Nemzeti Kézilabda Akadé­mia U21: Magéra, Németh 0. (kapusok) - Zámori 1, Takó, Szabó K. 3, Veress-Filep, Si­mon 2, Kovács N. 3, Vörös 3, Somlai 2, Schatzl 4, Osvai 2, Szöllősi 9/2, Bergendy 1, Sza­bó N. 2, Tieff 1. Edző: Bohus Beáta. KAPOSVÁRI EGYETEMI SE- HÉVÍZ SK 23-25 (11-15) Kaposvár, Egyetemi Sport- csarnok, vezette: Harsányi, Vámosi. TAM-BAU TAMÁSI KC-BALATON- BOGLÁRI SC 26-28 (15-11) Tamási, Würtz Ádám iskola, vezette: Kiss Z., Papp P. TOLNA KC-SIÓFOK KC 32-30 (18-18) Tolna, Városi Sportcsarnok, vezette: Serfőző K., Serfőző Zs. KÉZILABDA-NB II., DÉLNYUGATI CSOPORT, FÉRFIAK - NYOLCADIK FORDULÓ: NEMZETI KÉZILABDA AKADÉMIA-MECSEKNÁDASD 28-18 (12-11) Balatonboglár, Nemzeti Kézi­labda Akadémia sportcsarnok, vezette: Kovács T., Mándli B. Nemzeti Kézilabda Akadé­mia: Jónás B., Majer Á. (kapu­sok) - Bálint B. 8, Bartha B. 7, Kovács G. 1, Dely M. 2, Pál L. 1, Kecskés D., Bognár N. 1, Széles N., Molnár Á. 1, Kecs­kés B. 1, Klucsik R. 1, Kollonay Z., Fülöp N. 4, Szabó P. 1. Edző: Imre Vilmos. BAJAI KSE-KAPOSVÁRI EGYETEMI SE 34-13 (15-8) Baja Posta Sándor Sport- csarnok, vezette: Elhardt, Fa­zekas. A női kézilabda-NB II., Délnyu­gati csoport állása: 1. DKKA U21 (14 pont), 2. PEAC (12), 3. Siófok KC U21 (12), 4. Nemzeti Kézilabda Akadémia U21 (11), 5. Kozármisleny SE U21 (8), 6. Hévízi SK (8), 7. Duna-Pent NKSE (8), 8. Balatonboglári SC HŐGYÉSZI SC-RINYAMENTI KC NAGYATÁD 30-26 (13-13) Tamási, Vályi Péter Szak­képző Iskolai Tagintézmény tornacsarnoka, 200 néző, ve­zette: Csányi T., Drinóczi. Rinyamenti KC Nagy­atád: Zsobrák - Horváth R. 1, (7), 9. Tolna KC (6), 10. Tamá­si KC (2), 11. Kaposvári Egyete­mi SE (0). A férfikézilabda-NB II., Délnyu­gati csoport állása: 1. Nem­zeti Kézilabda Akadémia U22 (15 pont), 2. Nagykanizsai Izzó SE (14), 3. Rinyamenti KC Fotóillusztráció: Muzslay Péter Bojtor 2, Kozics L. 1, Gelen­csér 8 (2), Kozics L. 6 (1), Ta­kács L. 4 (1). Csere: Búzás, Karsai (kapusok), Magyar 3, Kiss M. 1, Horváth G., Kocsis, Miháldinecz, Németh K., Szá­lai A. Játékos-edző: Takács László. Nagyatád (12), 4. Kalocsai KC (10), 5. Hőgyészi SC (10), 6. Sport36-Komló U22 (9), 7. Me­csek Takarék SE (8), 8. Bajai KSE (7), 9. PEAC (5), 10. MK Pelikán-Siklós KC (4), 11. Ge- orgikon DSE (2), 12. Kaposvári Egyetemi SE (0). Negyvenhat érmet nyertek a balatoniak Szigetcsépen KARATE Negyvenhat dobogós helyezést értek el Somogyi Pé­ter tanítványai a 22 egyesület 400 versenyzőjét felvonulta­tó mezőnyben, Szigetcsépen. A Goju Ryu Sziget-kupán hat települést képviselő Balaton Budo csapata a második he­lyen végzett az eredményes­ségi rangsorban. A balatonbogláriak eredmé­nyei: leányok, 10-11 évesek, shiko dachi: 1. Dobos Laura, 8-9 é., shiko dachi: 2., szivacs kumite: 3. Aleitner Rebeka. Fiúk, 4-5 é., shiko dachi-szi- vacs kumite: 3. Gazdag Attila, 6-7 é., shiko dachi-szivacs ku­mite: 3. Horváth Benedek és Csernák Bence. 8-9 é., shiko dachi: 2., Meiszter Péter, 3. Fe­kete Bernát, szivacs kumite: 2. Fekete Bernát, 3. Meiszter Pé­ter, 10-11 é., kumite: 2. Panics Dominik. A balatonfenyvesiek eredmé­nyei: 8-9 é., kumite: 1. Sólyom Márkó, 10-11 é., kata: 1., kumi­te: 3. Drenkovics János, 14-15 é., kata: 2. Hegedűs Julianna. “Második helyen ^végzett a Balaton Budo együttese A fonyódiak eredményei: 8-9 é., kata: 3., kumite: 2. Fer- bel Dominik. A balatonföldváriak ered­ményei: 6-7 é., kata: 3., Zab Zoé és Zab Zétény, kumite: 2. Zab Zoé, 3. Zab Zétény, 10-11 é., ka- ta-kumite: 2. Csuha Gábor. A balatonkeresztúriak eredményei: leányok, 6-7 é., shiko dachi: 1., szivacs ku­mite: 3. Imre Panna, 10-11 é., shiko dachi-szivacs kumi­te: 1. Göndöcs Georgina. Fiúk, 6-7 é., shiko dachi: 2., szivacs kumite: 1. Göndöcs Gábor, ka­ta: 3. Németh Skoda Dusán és Szilágyi Bendegúz, kumite: 2. Szilágyi Bendegúz, 3. Németh Skoda Dusán. A balatonszárszóiak ered­ményei: Fiúk, 4-5 é., shiko da­chi: 1., szivacs kumite: 3. Somo­gyi Bálint, 8-9 é., kata-kumite: 3. Lakatos Dominik, 10-11 é., kata-kumite: 3. Farkas Chris­topher. Leányok, 8-9 é., kata: 3., kumite: 2. Farkas Alisha, 10-11 é., kata-kumite: 2. Szap­panos Lídia. Gamos A. Az akadémista fiatalok vezetik a férfiak mezőnyét A sportiskolás De Paoli Valerio toronymagasan végzett a pontlista élén csoportjában Negyedikként zárta az alapszakaszt a Kasi JÉGKORONG U164S BAJNOKI MÉRKŐZÉS KAPOSVÁRI SPORTKÖZPONT ÉS SPORTISKOLA-ÚJPEST B 5-16 (2-6,1-5, 2-5)- Nagy arányú vereséget szenvedtünk az Újpes B-től egy olyan mérkőzésen ame­lyen sokkal szorosabb ered­ményt is elérhettünk volna - nyilatkozta Zsigmond Imre, a Kasi vezetőedzője. - Két oldala van a mérkőzésnek. A jó, hogy öt gólt lőttünk ellenfelünknek ez nagyszerű dolog, viszont van a rossz, hogy tizenhatszor kapituláltunk. Ezzel véget ért az alapszakasz, amelyben a csoport negyedik helyén vé­geztünk. Négy győzelem mel­lett hatszor szenvedtünk vere­séget. Külön kiemelem és egy­úttal gratulálok De Paoli Va- leriónak, aki a csoport gól- és pontkirálya lett. Tíz mérkőzé­sen harmincegy gólt lőtt, szer­zett kilenc asszisztot. Ez negy­ven pont, ami tíz ponttal több, mint a második helyezett Ge­párd játékosának, Hrabák Mi­kes Milánnak az eredménye. Gól és pontszerzőink: 1:1 De Paoli Valerio. 2:2 De Paoli Valerio. 3:9 Zsillé Péter. 4:13 Zsillé Péter-Lampert Máté, De Paoli Valerio. 5:14 Pázmán- di Zsófia-Lampert Dávid, Ko­tlán Péter. Zsigmond edző elégedett volt Fotóillusztráció: Muzslay Péter U14-ES BAJNOKI MÉRKŐZÉS: KAPOSVÁRI SPORTKÖZPONT ÉS SPORTISKOLA-FERENCVÁROS B 12-1 (7-0, 3-1, 2-0)- Nagy fölényben játszó csa­patunk gólzáporos győzelmet aratott a Ferencváros B együt­tese ellen - folytatta Zsigmond Imre. - Fantasztikus első har­mad után előtérbe került az egyéni játék. Erre én nem ha­ragszom ilyen helyzetben, mert a hoki fontos részét képezi, ki milyen egyéni megoldásokra képes. Összességében elégedett vagyok a mérkőzéssel, gyönyö­rű gólokat lőttünk, sok helyze­tet kidolgoztunk. Volt néhány kiemelkedő teljesítmény: Lőczi Barnabás öt gólt szerzett, Mari- csek Sára négy és Havadi Nagy Bálint három pontot szorgosko­dott össze. A meccs előtt simán kiegyeztem volna ezzel az ered­ménnyel. Gól- és pontszerzőink: 1:0 Magyar András, 2:0 Lőczi Bar- nabás-Varga Tamás, Maricsek Sára, 3:0 Mezei Panna-Havadi- Nagy Bálint, 4:0 Biró Máté-Ha- vadi-Nagy Bálint, 5:0 Lőczi Bar- nabás-Havadi-Nagy Bálint, 6:0 Lőczi Barnabás, 7:0 Maricsek Sára, 8:0 Lőczi Barnabás, 9:0 Mezei Panna, 10:0 Maricsek Sára, 11:1 Varga Tamás, 12:1 Lőczi Barnabás-Maricsek Sá­ra, Varga Tamás. Kun Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom