Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-23 / 273. szám
14. MEGYEI KÖRKÉP 2017. NOVEMBER 23., CSÜTÖRTÖK A Lyukas-dombon feltárt ősembertelep a tudomány számára is egy porral takart fejezet, pedig egy ilyen örökség európai színvonalú, magas szakmai szinten történő, interaktív bemutatása nemzeti, turisztikai érdekünk lenne. Bakos Péter, történész sonline@sonline.hu SIÓFOK-SÁGVÁR Talán kevesen tudják, de Európa legidősebb művészeti alkotása hazánkban, Tatán került elő. A „csu- rungaként” meghatározott, mamutfog lemezből csiszolt, vörös földfestékes, százezer éves lelet a túlélés feltételét jelentő zsákmányállat, a mamut megkülönböztetett tiszteletének, egyben az elvont gondolkodás megjelenésének emléke. A modern elme nem kerülte el a Kárpát-medencét sem, példa erre az istállóskői háromlyukú fuvola, a bodrog- keresztúri holdnaptár, a pilismaród idolok és az országban egyedüli „kommandóbot” Ság- várról. Somogyiként szomorúak lehetünk, hogy a ságvári Lyukas-dombon feltárt ősembertelep a nagyközönség előtt lényegében ismeretlen, a tudomány számára pedig egy porral takart fejezet, aminek pontos helye már a szakemberek előtt sem ismert, azt benőtte a „dudva és muhar”. Pedig egy ilyen örökség európai színvonalú, magas szakmai szinten történő, interaktív bemutatása nemzeti, turisztikai érdekünk lenne. Az idén tavasszal, május első hetében Siófok körzetének régészeti terepbejárása során a kiliti Szőlőhegy utolsó portáján érdeklődtem: nem jött-e elő a földből valami cserép. A telek tulajdonosa Potó László, akinek másik, északabbra eső birtokán, 2000 szeptemberének végén, a pince alapozásakor egy mamutagyar kandikált ki kétméteres mélységben a löszből. A mamutagyar nem a legelső lelet volt a telken. 1993-ban, amikor a ház alagsorát építették, a csonttól mintegy 18 méterre délre, ugyancsak a sárga löszben, az utóbbival közel megegyező mélységben egy tűzrakó hely kör alakú, szenes nyoma rajzolódott ki. A tűzhely pont ott volt, ahová most a spájzajtó nyílik. A tábortűz körül nagy méretű, vastag falú csöves csontok, mi több, tizenöt-húsz darab, a pattintás alapjául szolgáló magkő, gyártási hulladék és kőeszköz volt szanaszét, köztük olyan éles is, hogy azzal - az elmesélés szerint - az ember meg tudta vágni a kezét. A felfedezők akkor ennek nem tulajdonítottak jelentőséget, az évekkel később kiszálló kaposvári régészek pedig nem szereztek pontos információkat a leletegyüttesről. A mamutagyar már önmagában is különlegességnek számít. Sajnálatos, hogy akkor ez nem kapott hírértéket. Az őA Balaton környékén számos értékes régészeti lelőhely található, a nyáron Balatonszentgyörgynél végeztek hatalmas feltárást a régészek Illusztráció: Lang Róbert Potó László siófok-kiliti telkén egyszerre került elő tűzhely, állcsont és pattintott kőeszköz Fotó: MW Tíz-húszezer éves felső paleolit kori magkő és szilánk Fotó: MW sállatcsontot kiemelték, és töredezett állapotban a megyei múzeum raktárába tették. Természettudományos vizsgálata is elmaradt. Maga a körülmény, hogy mind a három tényező: tűzhely, csontok, kőeszközök egy helyen, egy időben adva legyen, egészen rendkívüli, minthogy az emberi megtelepedésre utal, mégpedig olyanra, amely az utolsó eljegesedés időszakában volt. Somogy löszdombjait ugyanis - melyekbe a tatárjárás idején a nép búvó- likakat vájt, másutt ferences szerzetesek, a barátok lakásaként szolgált, később betyárok rejtekéül - a jégkorszak szelei formálták a nagy ősfolyók hordalékából. A mamutok pedig tíz-tizenkétezer éve tűntek el a Kárpát-medencéből, a leletek tehát - amennyiben a két jelenség rétegtanilag valóban egy szinthez tartozik - legalább ilyen régiek. Elválásunkkor megcsillant a remény, hogy talán még fellelhető valahol a házban egy-két ilyen kőeszköz. Az előkerült leletek önmagukért beszéltek. Jellegzetes felső paleolit, vagyis rétegtanilag az őskőkor felső, fiatalabb rétegébe tartozó iparának, kőeszközkészítésének emlékei. A fiatalt úgy kell értenünk, hogy körülbelül tíz-húszezer évesek. Egy nagyobb, gumókérget eltávolító szilánkról és égy marok nagyságú, hengeres magkőről (nucleus), amiről a szilánkokat két különböző irányból választották le. Először tehát a nyersanyagtömböt megtisztították külső burkától, vagyis előkészítették magát a kővelőt, majd eszközkészítéshez fogtak. Különlegessége a magkőnek, hogy pereme több esetben 90° körüli szöget zár be. Ez - jelenlegi ismereteink szerint - csak később, hozzánk közelebbi időben, a mezolitikumtól, azaz a középső kőkortól fordul elő, s ott már közvetett ütéstechnika eredménye. A nyersanyag forrása egyelőre ismeretlen, talán a Zempléni-hegységből szárJellegzetes, a felső paleolit korból fennmaradt csontok kerültek elő a kiliti hely földjéből mazik. Annyi bizonyos, hogy tűzkőről van szó, amit a vulkáni tevékenység után feltörő hőforrások évmilliókkal korábban átkovásítottak. Nem mindennapi tárgyak a kredencből. A Potó család éléskamrájában, az ajtó mögött, valóban az utolsó eljegesedés tarándszarvascsordákkal vonuló vadászai, a Ságváron kétszer is megtelepedett gravettik rejtőztek, s most én is találkozhattam velük. Legutóbbi látogatásomkor, amikor az előkerülés helyét, körülményeit tisztáztuk, egy helyen a löszből mintát vettem. Potó László telke, távol a hangos s egyre hangosabb, kultúrától elrugaszkodott emberi civilizációtól, a fűtenger tücsökzenéjében a nyugalom szigetévé vált. A naplementében gyönyörködbe arra is gondolhattunk, évezredekkel ezelőtt ugyanígy tettek a gravettik is, akik a vadászatból haza térve szállásukon megpihentek. Innen, Külső-So- mogy utolsó, legkeletibb dombjának teraszáról szemmel tarthatták a Mezőföldre északról érkező réncsordákat. A Balaton csodálatos, aranyló panorámája tárult eléjük is, hiszen a „szent víz”, ahogy Ady nevezte, akkor már létezett, igaz, nem a mai formájában. Tavunk a közhiedelemmel ellentétben nem a Pannon-tenger maradványa, hanem egy tizennyolc- húszon kétezer évvel ezelőtt történt, időben hosz- szan elhúzódó vetődés, süllyedés eredménye. A Siófoknál túlfolyó, eredetileg több tavacskából álló füzérrel együtt három ökológiai fülke, niche találkozott itt, ami ide vonzotta az állatokat, s nyomukban - a biológiai sokszínűségnek köszönhetően - magát az embert is. A hegység - mely az embernek nyersanyagforrása volt -, a dús legelőket adó síkság és az életadó víz. Ez játszhatta a szerepet a települési hely kiválasztásában. A Balaton együtt született, s elválaszthatatlanul együtt nőtt, alakult á pleisztocén (jelenhez közeli) és a holo- cén, jelenkor emberével. A gravettik és domesztikált kutyák esete a nyelvcsaládokkal Mi is az a gravetti kultúra pontosan? Ma a régészet és a nyelvészet segítségével a szakemberek már arra tesznek kísérletet, hogy a nagy nyelvcsaládok őstörténetét megpróbálják az őskőkor végéig visszavezetni. A régészeti szakiroda- lomban már entitásról esik szó, ami több a régészeti kultúra fogalmánál, ez már népi-nyelvi azonosságot is feltételez. Ilyen entitás, népi-nyelvi közösség a tarándszarvasok vonulásával együtt vándorló gravetti, aminek nyílt színi telephelyét, kavicson alapuló eszközkészítésének emlékeit Ságváron feltárták. A település egy kultúra névadója lett, amit angol alakban is használnak: ságvárian. A világtörténelemben, körülbelül húszezer éve kötött szövetséget a kutya és az ember őse. Szibériában élő nyelvrokonaink, a szamojédek életmódja sokban közelít az első szarvasvadászokéhoz, a szintén uráli nyelvcsaládba tartozó szárúik - ismertebb nevükön lappok - a mai napig vándorolnak szelíddé vált rénjeikkel. Utóbbiak a kutyát a moldvai csángókhoz hasonlóan kucsának nevezik. Olyan szóval van tehát dolgunk, ami a világ több, különböző nyelvcsaládhoz tartozó nyelvében megtalálható. A szó igen ősi eredetű, nyilvánvalóan a do- mesztikálással egyidős. A kutya együtt vándorolt gazdájával, mint a pásztorral a bundája, és így könnyen vált vándorszóvá. A felső paleolitikum legfontosabb régészeti kultúrája, régészeti korszaka Európában, amit az úgynevezett gravetti nyílhegy jellemez. Egyes kutatók szerint ez egy kőből pattintott nyílhegytípus, de néhány kutató nem tartja bizonyíthatónak, hogy ezeket a hegyeket valóban nyílhegyként használták. A kultúra vadászai és gyűjtögetői nyomot hagytak Európa egymástól távol eső vidékein (a mai Franciaország, Dél-Németország, Ausztria, Csehország, Lengyelország és Ukrajna területein). A gra- vettilelőhelyek keltezése mintegy 25-31 ezer évvel ezelőttre esik. A vadászzsákmányt főleg farkas, rénszarvas, mezei nyúl, sarki rókák csontleletei jellemzik. A kisebb állatok aránya a zsákmányon belül jelentős volt. A gravetti kultúra embere Kelet-Európábán elsősorban mamutra, Közép-Európában pedig elsősorban rénszarvasra vadászott. (Wikipédia) Kevés médiafigyelmet kaptak a Kintiben előkerült, tíz-húszezer éves leletek Árulkodó csontok a tűzhelynél: a gravettik már a spájzban vannak