Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 44. szám

2017. NOVEMBER 18., SZOMBAT

MŰVÉSZBEJÁRÓ y

A mai társadalomban nincsen kellő tisztelete az idősebb generációnak- Linda egy háztartásbeli asz- szony, akinek a családi élete és a szerettei a legfontosabbak. De nagyon sokszor alakított erős személyiségű nőt a színpadon. Melyik áll közelebb önhöz?- Ez így van, és kicsit sok is lett ezekből az erős női karakterekből. Kerestem a lehetőséget, hogy gyámolításra szoruló, gyenge, törékeny nőt is játszhassak, ne csak hatalmas, erős asszonyt.- Ön nagyon ritkán szerepel a bulvárlapok hasábjain. Tudatosan tartja távol magát az effajta hírveréstől?- Abszolút. Igen. Egyszer akaratomon kívül egy kis ideig foglalkoztak a magánéletemmel a címlapok, de én a munkám, a színpadon nyújtott teljesítményem miatt szeretnék a lapokban szerepelni. A közönség elismerése és a taps a fokmérője a színpadi alakításoknak. Az embernek a szívét és a lelkét is ki kell tennie a színpadon. A bulvárról csak annyit, hogy vannak olyan színészkollégáim, neveket nem mondok, sőt körbe sem írom őket, akik abból élnek, hogy bulvárújságok címlapjain szerepelnek. Ez is egy létforma, de szerintem lejáratja a színészi hivatást.- Ha rosszkedve van, akkor az nem látszik meg önön?- Ez bizony így van, próbálom leplezni. Minek rontsam el más kedvét is azért, mert az enyém rossz? A nehéz helyzetekben is tudok mosolyogni, én belül sírok, éjszaka vagy a kocsimban. Kötelességtudó vagyok, mindig lehet rám számítani, pedig néha csak élni szeretnék, élni, élni. (Nevet.)- Mire vágyik, most mit szeretne megélni?- Most nagyon boldog lennék, ha elmehetnék a gyerekeimmel Indiába. Vagy ha olyan messzire nem is, akkor Toscanába. Szeretek a kutyámmal nagyokat sétálni, ez apróságnak dolognak tűnhet sokak szemében, engem mégis nagyon boldoggá tesz. Élnünk kellene az életünket huszonévesen is, negyvenévesen is és nyolcvanévesen is.

A közelmúltban mutatta be a Nemzeti Színház Arthur Miller Az ügynök halála című darabját, amelyben az egyik főszerepet Bánsági Ildikó alakítja. Erős és törékeny női karakterekről, társadalmi visszásságokról, valamint a művésziét és a bulvárlapok kapcsolatáról is mesélt lapunknak a színésznő.

Takács Eszter- Néhány hete mutatták be itt, a Nemzetiben Arthur Miller Az ügynök halála című darabját, ön Lindát, a feleséget alakítja benne, Blaskó Péter pedig Willy Lomant.- Igen, Péterrel több tévéfilmben is játszottunk, de utoljára 25 éve álltunk együtt a színpadon. Most pedig két darabban is házaspárt alakítunk. Nagyon szeretek vele dolgozni.

lünk is egyre inkább így van. Rabjai lettünk a hiteleinknek, a számláinknak, az anyagi javaknak. Ahogyan a darab végén, a férje temetésén mondja is Linda: „Ma kifizettem a.ház utolsó részletét. De az a ház már nem lehet az otthonunk. Szabadok vagyunk, függetlenek.” Willy ügynökként hiába dolgozta végig keményen az életét, egyre kevesebb megrendelést kap, pedig ezer kilométereket utazik; mindent megtesz, mégsem jár sikerrel. Sőt, az is

előfordul, hogy kinevetik, megalázzák. A felesége hiába küzd, hiába követi minden pillanatát, már nem tud rajta segíteni.- Mennyire nehéz karakter Linda?- A korról, egy-egy darab hátteréről mindig tájékozódom, de sosem nézek meg másokat az adott szerepben. Magamon szeretném átfolyatni, a saját személyiségemet próbálom belevinni. Linda szerepe nehéz, mert egyrészt érzi, hogy van valami óriási feszültség, lappang egy nagy titok, amit csak a fia, Biff és a férje tud, emiatt sok a veszekedés szerettei között, másrészt pedig rengeteg érzelmet él meg, a fiaival is konfliktusba keveredik, ami addig fajul, hogy arra kéri őket, csomagoljanak és menjenek el. Linda szerepét kicsit nyomasztó megformálni, érzem is magamon, hogy néha indokolatlanul rosszkedvű leszek, így hat rám. Pedig ez nem jellemző.

fei- A rendező, Csiszár Imre tudatosan, kicsit a mai társadalomnak is tükröt tartva vette elő a hatvanas évei elején járó ügynök, Willy Loman karakterét, aki egész életnyi szorgalmas munka után kilátástalanná vált életének öngyilkossággal vet véget?- Szerintem muszáj láttatnunk, hogy az idősebbeket nem övezi az a tisztelet, amit megérdemelnének. Áramlik a médiából, leginkább a reklámokból egyfajta erőszakos fiatalítás. Egy negyvenes , nőnek már hajhullás elleni szeszt és hormonpótlást ajánlanak, pedig hetven-, nyolcvanévesen is érezheti csodálatosan magát a bőrében az ember. Nem kellene megpróbálni elhitetni, és elhinni sem, hogy 35-40 év fölött megáll az élet. Közönyösek az emberek, néha éppen csak hogy fel nem lökik egymást az utcán, és bizony a munkáltatóknak is csak addig kell az alkalmazott, amíg tud dolgozni, utána pedig sok cég úgy dobja el, mint egy kifacsart citromot. Ez a tendencia néhány évtizede még csak máshol volt jellemző, de már sajnos ná-