Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-03 / 256. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. NOVEMBER 3., PÉNTEK FELÜTÉS Könnyek között Osnabrück mozijából 200 embert kellett kimenekíte­ni, miután az egyik néző si­kertelenül próbálta meg ki­nyitni a sörét a nála lévő paprikaspray-vel. EZ így a filmrendező szándé­kától függetlenül könnyfa­kasztóra sikerült műalkotás lett. K. G. Tárlat a Bibliáról és a reformációról SÁóVARAz 500 éve világhó­dító útjára indult reformáció eseményeit, legfontosabb szereplőit, a protestáns egy­házak létrejöttét és a Szent­írás történetét ismerteti a Biblia és a Reformáció című vándorkiállítása művelődési házban. A tárlatot Danes Fe­renc, a helyi református gyü­lekezet gondnoka nyitotta meg, az alkalmon ságvári ve­gyeskar énekelt. G. A. Elkezdődött már a konzultáció KAPOSVÁR Megérkeztek a nemzeti konzultációs kérdő­ívek a háztartásokba, erről Gelencsér Attila országgyűlé­si képviselő beszélt csütörtö­kön sajtótájékoztatón. A po­litikus a Kossuth téren maga is kitöltötte a kérdőívet. Azt mondta: a kormány szeretné a döntés szabadságát meg­tartani. - Csak tollat-kell ra­gadni - tette hozzá Gelen­csér Attila. K. R. Lezárják a Jutái úti vasúti átjárót KAPOSVí R Pénteken reggel hét órától jövő kedden este hét óráig lezárják a Jutái úti kapostüskevári vasúti átjá­rót. A vonatpótló járatok a 610-es és a Kanizsai út ke­reszteződésében található helyi járatos megállóban áll­nak meg. M. G. Somogy megye jegyzői és polgármesterei Siófokon találkoztak Nehéz ügy: nagyvárosba vágynak a kisvárosi ifjak A kormányzati ellenőrzések aktualitásairól és a közigazgatás átalakításáról szóló híreket is érdeklődve hallgatták a polgármesterek és a jegyzők Fotó: Kovács Tibor Ma az önkormányzati rend­szer pozitív szaldós, vagyis többlettel zár, ugyanakkor lehetnek területi különbsé­gek. Erről Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkor­mányzati államtitkára be­szélt csütörtökön Siófokon a polgármester és jegyzők tanácskozásán. Krausz Andrea sonline@sonline.hu SIÓFOK Több mint 230 szak-. ember részvételével kezdő­dött meg csütörtökön Siófokon a Somogyi megyei polgármes­terek és jegyzők tanácskozá­sa, melyet a Somogy Megyei Kormányhivatal és a Somogy Megyei Önkormányzat kö­zösen hívott életre. A siófoki konferencián szó esik a többi között a közigazgatási eljárás változásáról, az önkormány­ízatok aktuális feladatairól és a Terület- és Településfejlesz­tési Operatív Program pályá­zatairól. Pogácsás Tibor, a Belügymi­nisztérium önkormányzati ál­lamtitkára előadásában hang­súlyozta, a kistelepülések ese­tében minél több belföldi for­rást próbálnak mozgósítani például az európai uniós nagy pályázatok önrészéhez. A te­lepülések megtartóerejét ér­dekes, ám nehéz kérdésnek nevezte a konferencián; Mint mondta, meg kell vizsgálni, hogy 20-30 évesek miért dön­tenek úgy, hogy elhagyják azt a közeget, ahol addig éltek. - A döntést valószínűleg sok­féle dolog befolyásolja - mond­ta. - A ma megtalálható ren­geteg információból a fiatalok azt válogatják ki, ami vonzó számukra. Olyan nagyváro­si életre vágynak, ami nincs meg mindenhol. Az, hogy itt tarthatók-e a fiatalok, elsősor­ban nem önkormányzati vagy infrastrukturális kérdés. Mint kiemelte: tudományos kutatásokat folytatnak, hogy megvizsgálják, milyen közös­ségi intézkedések kellenek, hogy egy település megtartó erő legyen. Ugyanakkor vita­A megtartóerő ér­dekes, ám nehéz kérdés tottnak nevezte az informati­ka kérdését és hangsúlyozta, hogy a mai világban, ha va­laki nem kap azonnal választ a kérdéseire, az már elavult. - Ezért is fontos, hogy az ön- kormányzatok az elektroni­kus rendszer felé mozdulja­nak - mondta. - Az ASP tech­nológia, vagyis egyfajta alkal­mazásbérlés sokak számára vitatott, de a rendszer olyan informatikai hátteret biztosít majd, ami gazdálkodási fel­adatokat és terheket vesz le az önkormányzatok válláról. Pogácsás Tibor szerint ez az önkormányzati ciklus sta­bil, megbízható keretet tudott biztosítani az önkormányzati működéshez. A 2018-ban in­duló érában is ez a cél, vala­mint az, hogy megtalálják a belső finanszírozási források lehetőségét. Oláh Gábor, a Nemzetgazda­sági Minisztérium regionális fejlesztési programokért fele­lős helyettes államtitkára a ta­nácskozáson elmondta, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban idén két ütemben döntöttek a pályáza­tokról. - A nyerteseket kiérte­sítették és azok, akik a nyári döntési szakaszban nyertek, jó eséllyel már meg is kötötték a támogatási szerződéseket - hangsúlyozta. - Pénzügyi ter­vük 150 százalékáig igényel­hettek előleget is, ami a leg­több esetben meg is történt. Országosan idén 425 milliárd forint kifizetése történik meg, ebből október végéig 366 mil­liárd forintot már át is utaltak a nyerteseknek. Somogy me­gyébe az operatív programból valamint a kormány döntése szerint idén 43,45 milliárd fo­rint érkezett, amihez Kapos­vár további 15 milliárd forin­tot kapott, mint megyei jogú város. A 2016-2017-es kötele­zettségvállalások összege So­mogybán október végén 29,05 milliárd forint volt. Az össze­geket már közölték a nyerte­sekkel és ebből 20,45 milliárd forintot már át is utalt a Ma­gyar Államkincstár a nyerte­sek számlájára. Élmény kicsiknek KAPOSVÁR Fákban rejlő kincseink címmel tartott előadást csütörtö­kön a Hangoló Zenés Gyermekszínház a Takáts Gyula Megyei és Váro­si Könyvtárban. Több mint 150 óvodás és kisiskolás vett részt a ren­dezvényen, majd halloweenparti dekorációt készítettek. Fotó: M. P. Öt évig sikkasztott a hivatali ügyintéző SIÓFOK Öt éven keresztül sik­kasztott egy volt földhivatali alkalmazott, majdnem 10 mil­lió forintot szedett össze így, állítja az ügyészség, ezért vá­dat emeltek ellene. A vádlott ügykezelőként, ingatlan-nyil­vántartási ügyintézőként számlázási, adatnyilvántartá­si feladatokat látott el, számlá­kat állított ki, s a bevételezett pénzt is kezelte. Az ügyészség szerint a vád­lott 2011-2015 között folya­matosan nagyobb összegeket sikkasztott el, úgy hogy az eredeti valós számlák helyett egy új számlát állított ki ki­sebb összegről és a különbö­zetet vagy a teljes összeget el­tulajdonította. Öt év alatt ösz- szesen 9,6 millió forintot sik­kasztott el. A vádlott cselek­ményét a Siófoki lárási Hiva­tal belső ellenőrzése tárta fel. A Siófoki Járási Ügyészség je­lentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás büntet­te és folytatólagosan elköve­tett magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vádat a volt földhivatali ügyintéző el­len. Vele szemben az ügyész­ség börtönben végrehajtan­dó szabadságvesztést, köz­ügyektől és foglalkozástól el­tiltást, valamint vagyonelkob­zást indítványozott. K. G. Segítség a jövőbe vetett bizalom is KAPOSVÁR Ünnepi esemény­sort szervezett a kaposvári evangélikus gyülekezet. A va­sárnapi istentiszteleten egy fiú megkeresztelésével a jövő­be vetett bizalomról is tanúbi­zonyságot tett a lutheránus kö­zösség. Az evangélikus temp­lom hirdetőtáblájára kitűzték Luther Márton 95 tételét, a re­formáció indulásának alapdo­kumentumát egy hétig olvas­hatják az érdeklődők. A temp­lomudvarban gyümölcsfát ül­tettek, s a Papp László Buda­pest Sportarénában az orszá­gos reformációi emléknapon vettek részt a kaposvári egy­házközség tagjai. Gamos A. Keresztelő Fotó: MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom