Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-11 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 44. szám
g INTERJÚ 2017. NOVEMBER 11., SZOMBAT- Honnan jött az ötlet, hogy hazánktól elszakadt, magyarok lakta kisebb régiókat, hegyeket, településeket mutassatok be a televízióban?- Gyerekkori barátommal, Kenyeres Oszival évtizedek óta jártuk a Kárpát-medencét, a hegyeket, rengeteget kirándultunk a szűkebb és a tá- gabb régiónkban is. Az Alpokig is eljutottunk, mégis történelmi hazánk tájain éreztük igazán otthon magunkat, ahol lépten-nyomon magyar emlékekbe és emberekbe botlottunk. Időközben úgy alakult az életünk Dávid kollégámmal (Schödl Dávid operatőr) és Attilával (Vándor Attila), hogy elkezdtünk a közmédiában dolgozni, majd megalapítottuk a cégünket egy kis pincehelyiségben. Szinte a nulláról építkezve éveket kellett dolgoznunk azon, hogy elérjünk arra a szintre és a körülmények is megengedjék, hogy önálló műsort készíthessünk. Végül sikerült, így kezdtük el gyártani többek között a Hazajárót, hogy minél több embernek átadhassuk a honismeret közösen átélt örömeit. Alapvetően három pilléren nyugszik a műsorunk: egyrészt szeretnénk bemutatni a Kárpátok bérceit és átadni a kirándulásaink során szerzett személyes tapasztalatainkat. Ez a természeti sík. Másrészt, mivel a természeti környezetben van egy masszív magyar épített örökség is, várakkal, kastélyokkal, templomokkal, ezeket is próbáljuk közelebbről bemutatni, ahogyan a küzdelmes múltunkra emlékeztető, véráztatta harcmezó'ket is. Ez a szellemi sík. A munkásságunk harmadik pillére pedig az elszakított területeken élő honfitársaink megmaradásért vívott küzdelmeinek a bemu- tatása. Ez a lelki sík, ami élettel tölti meg az előző kettőt.- Egy-egy adás 26 perces. Enynyi idő alatt be lehet mindezt mutatni? »- Próbáljuk, de ebben a szűk keretben csak egy szeletét tudjuk átadni egy-egy kistájnak. Sokszor csak forgatás közben derül ki, hogy milyen, kincsekben gazdag tájon járunk, mennyi értékes ember, közösség él helyben, akiket szeretnénk bemutatni a tévénézőknek, ezért néha bizony kevés a rendelkezésre álló idő.- Akkor egy már leforgatott helyszínre visszamenni, ismételni még nem kellett?- Nem, még soha. Sőt, minél több helyen járunk, annál inkább rádöbbenünk, hogy milyen sok mindent kellene még feltérképezni, bemutatni. Eleinte mi kerestünk forgatási helyszíneket, de most már rengeteg a meghívás, alig győzzük.- Könnyen megnyílnak a helybeliek?- Általában igen. Főleg azokon a helyeken, ahol már komolyabb turizmus van. Ott egyből óriási vendégszeretettel, öröm- ^ mel fogadnak. Azokon a településeken viszont, ahol ritkák a kirándulók, turisták, előbb inkább a csodálkozás a jellemző. Meglepődnek, hogy rájuk is kíváncsi valaki. A fszórvány- településeinken a helybéliek által csöndesen őrzött^ szerves kultúra, a néphagyományok kiemelkedő értéket képviselnek. Jó látni, hogy ahová kevesebbet süt a nap, azokon az elzártabb helyeken is igazi feltáratlan kincsek rejtőznek. Minden tájnak megvan a maga „genius locija” (hely szellemisége), lelkisége. Az is nagy élmény, amikor olyan helyszínen járunk, ahol szinte megállt az idő. És itt nem az elmaradottságról beszélek, inkább arról, hogy a rombolás még nem ért oda. Amikor régi tájleírásokat, verseket előkeresve látjuk, hogy elődeink nyomán járva ma is ugyanazt tapasztaljuk, amit évszázadokkal ezelőtt ők, az remek érzés.- Milyen visszajelzéseket kaptok a nézőktől?- Az első adástól kezdve úgy érezzük, hogy egy űrt töltünk be, de reméljük, hogy ez a vállaltan kicsit szubjektív műsor unikális tartalmat nyújt. Éppen az említett genius locit, az adott hely szellemiségét szeretnénk megragadni és a képernyőn keresztül „átadni” a nézőknek, a célunk, hogy úgy érezze magát a tévé képernyője előtt, mintha ott lenne velünk. Mintha ő járná a hegyeket, falvakat, beszélgetne a helybéliekkel. Ez nem köny- nyű feladat, hiszen élettelen technikai eszközökkel kell átadni egy-egy hely ízét, illatát, lelkületét. A visszajelzések-, bői viszont azt látjuk, hogy egyre több ember érti és érzi, mit szeretnénk közvetíteni. A tévéműsor ki is nőtte magát, most már több olyan egyesület van, amelyek az adások nyomán elindulnak felfedezni az egyes vidékeket. Az általunk alapított Hazajáró Egyletnek is ugyanaz a célja, mint a műsornak, mégpedig hogy - a nemzeti összetartozás erősítésén túl - segítsünk az embereknek eligazodni, merre induljanak, hol szánjanak meg, kit keressenek egy-egy tájékon.- Mekkora stábbal dolgoztok?- A forgatásokon egy hatfős csapat készíti a műsort. A Hazajáró két főszereplője Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár. Ők hitelesen alakítják a turistát, hisz a magánéletükben is „hazajárók”, rengeteget túráznak. Az operatőrünk Schödl Dávid, aki vállalja azt a sokszor fizikálisán is nagyon kemény munkát, amit a forgatások megkövetelnek. Időnként igen veszélyes helyekre kell felvinni a kamerát, fagyban is, hőségben is. Ugyanez igaz a hangmérnökünkre, Tóth Józsefre is, akinek például a legnagyobb szélviharban is kiváló minőségben kell felvennie a hangot. Jómagam pedig a rendezője és a szövegírója vagyok a műsornak. Valamint a technikus-sofőrünk, Vajda Béla vesz még részt a forgatásokon. De ne feledkezzünk meg a hátországról sem, az utómunka oroszlánrészét I elsősorban a vágó, Farkas Zoltán vállalja. mSk- Túl vagytok a 200. adáson. Hogyan ünnepeltetek?- A forgatások alkalmával szoktunk esténként egyet- egyet koccintani. (Nevet.) így ünnepeltük a 200. adást is az Érmelléken. Két forgatás között ritkán vagyunk együtt, hisz itthon is rengeteg a dolgunk. Míg a csapat egyik része az utómunkával van elfoglalva, a szereplőink a következő forgatások szervezése mellett főleg közönségtalálkozókra járnak, és gyakran hívják őket rendhagyó földrajz-, történelemórák megtartására is.- Mik a tervek a közeljövőre nézve?- Még nagyon sok olyan bebarangolandó terület van, ahova eddig nem jutottunk el, az a célunk, hogy minél több szegletét bemu- tathassuk történelmi hazánknak. A Kárpátmedencei magyarság egységét, a közösségek hitét szeretnénk erősíteni a műsorral. Tovább építjük a Hazajáró Egyletet is, amely a nézőink aktivizálásáról is szól. Ehhez elengedhetetlen a műsorra alapuló honlap is (Hazajaroegylet. hu), „amelynek segítségével online, is elérhetőek lesznek a fontos turistaútvonalak, a helyi honismereti vezetők, az ajánlott szálláshelyek, a legfontosabb tudnivalók egy-egy régióról.- Jelölték a műsort Prima Pri- missima díjra is az idén.- Igen, a jelölést megtisztelőnek tartjuk, mert megerősít bennünket abban, hogy van igény arra a fajta értékközvetítésre, amit hivatásunknak tartunk. Ha ezt a nézőink is így gondolják, várjuk támogatásukat a közönségszavazáson. Ezután is tudatosan szeretnénk demonstrálni a műsoron keresztül, hogy a Kárpát-medence égi törvényekkel szentesített egységét földi törvényekkel nem lehet fel- szabdalI lei elvi Takács Eszter A Hazajáró egy turisztikai-honismereti magazinműsor-sorozat a közszolgálati televízióban. 2011. október 9-én indult a Duna TV-n. A műsor célja a Kárpát-medence természeti, kulturális értékeinek, történelmi emlékeinek és az ott éló magyarok mindennapjainak a megismertetése. Egy adás általában a két szereplő egy-egy kistájon tett 2-3 napos túrájának, kirándulásának az összefoglalója. A műsor az elmúlt években elnyerte többek között a Magyar Örökség Díjat, a Bocskai-díjat, a váci Pro Urbe-díjat és a Zajzo- ni Rab István-díjat. idén pedig Prima Primissima díjra jelölték. A Hazajárót a www.primaprimis- sima.hu oldalon lehet szavazatokkal támogatni. Immár 200. adásánál tart Magyarország legnépszerűbb turisztikai műsora, a Hazajáró. Az alkotók hatodik éve készítik töretlen lelkesedéssel a műsort, amelyet idén Prima Primissima díjra jelöltek Magyar sajtó kategóriában. Célunk, hogy több embernek átadjuk a honismeret közösen átélt örömeit - nyilatkozta lapunknak a csapat küldetéséről Moys Zoltán, a műsor forgatókönyvírója. s ■ Az első adástól kezdve úgy érezzük, hogy egy űrt töltünk be Fotók: MW