Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-02 / 255. szám

14 SPORT 2017. NOVEMBER 2., CSÜTÖRTÖK Lakatost választották a legharcosabb bunyósnak JUNIOR ÖKÖLVÍVÓ OB A hat so mogyi bunyós közül három is felállhatott a dobogóra Eger­ben a junior (15-16 évesek) ökölvívó országos bajnoksá­gon. A Ring SC Kaposvár bu­nyósai közül az 52 kg-os Laka­tos Zsolt és a 70 kg-os Győréi Barnabás bajnoki címet szer­zett, míg a Kaposvári Nehéz­atlétikai SE színeit képviselő 80 kg-os Séta János is a dön- tó'be verekedte magát, s végül ezüstérem jutott neki. A SOMOGYI EREDMÉNYEK RING SC KAPOSVÁR. Az 52 kg-os Lakatos Zsolt (négy győ­zelemmel) bajnoki címet szer­zett, az óó kg-os Balogh Ádám előbb nyert, majd kikapott, s így nem jutott a négy közé, míg a 70 kg-os Győréi Bar­nabás (három győzelemmel) szintén bajnok lett, az ugyan­csak a 70 kg-os súlycsoport­ban érdekelt Fazekas Máté pe­dig mindjárt az első fellépése után búcsúzott. A legharcosabb versenyző­nek járó különdíjat Lakatos Zsolt vehette át. KAPOSVÁRI NEHÉZATLÉTIKAI SE. A 80 kg-os Séta János (két győzelemmel és egy vereség­gel) ezüstérmet szerzett. LELLE FITNESS ÉS KÜZDŐ­SPORT EGYESÜLET. A 75 kg-OS Varga Bence előbb győzött, majd vereséget szenvedett, így érem nélkül maradt. Fenyő G. Szentlőrincen hangoltak Több somogyi bunyós is a szentlőrinci Horváth Géza-em- lékversenyen hangolt, ame­lyet szlovén sportolók indulá­sa avatott nemzetközivé. A Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület ökölvívói közül a 12 éves Dévényi Izabell bemu­tató-mérkőzésen verte szek­szárdi ellenfelét, míg a serdü­lőknél az 59 kg-os Csiszár Za­lán Bendegúz pécsi riválisát győzte le, a junioroknál a 75 kg-os Varga Bence alulmaradt halászteleki vetélytársával szemben, az ifjúságiaknál pe­dig a 69 kg Kertész Dávid le­győzte ajkai ellenfelét. A Juta Ring SC versenyzője, a serdülő korú 65 kg-os Ignácz Bálint kikapott. Gólokat ugyan szereztek, a pontok viszont elvesztek Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu I. OSZTÁLYÚ ORSZÁGOS UTÁNPÓTLÁS-BAJNOKSÁG, A 10. FORDULÓ EREDMÉNYEI 15 ÉVESEK: Kaposvári Rá­kóczi Bene Ferenc Labda­rúgó Akadémia-Debreceni VSE-DLA 0-3 (0-1). Siófoki Bányász SE-Bp. Hon- véd-MFA 0-6 (0-5). 14 ÉVESEK: Kaposvári Rá­kóczi Bene Ferenc Labda­rúgó Akadémia-Debreceni VSE-DLA 2-4 (2-1) - a kapos­vári gólszerzők: Rubecz, Far­kas T. Siófoki Bányász SE-Bp. Hon- véd-MFA 2-13 (1-6) - a siófoki gólszerzők: Kulifay, Réder. DÉL-NYUGAT CSOPORT AZ ŐSZI UTOLSÓ ELŐTTI, A 8. FORDULÓ EREDMÉNYEI 13 ÉVESEK: Kaposvári Rá­kóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Veszprémi FC USE 2- 4 (0-0) - a kaposvári gól­szerző: Juhász Á. 2. Puskás Akadémia FC, Fel- csút-Siófoki Bányász SE 7-0 (3-0). 12 ÉVESEK: Kaposvári Rá­kóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Veszprémi FC USE 0-2 (0-0). Puskás Akadémia FC, Fel- csút-Siófoki Bányász SE 10- 0 (4-0). II, OSZTÁLYÚ ORSZÁGOS UTÁNPÓTLÁS-BAJNOKSÁG, A 10. FORDULÓ EREDMÉNYEI 19 ÉVESEK: Kaposvári Rá­kóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Veszprémi FC USE 3- 1 (2-0) - a kaposvári gól­szerzők: Herzsenyák 2, Bra- dics. 17 ÉVESEK: SC Sopron-Ka- posvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 1-5 (1- 1) - a kaposvári gólszerzők: Keresztes Z. 2, Simon R., Baki P., Albrecht. 16 ÉVESEK: SC Sopron-Ka- posvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 1-1 (0­A Kaposvári Rákóczi BFLA U19-es csapatának meghatározó alakja, Herzsenyák Áron - aki már a nagy­csapatban is többször lehetőséget kapott - kétszer vette be a veszprémi kaput Fotó: Lang Róbert 1) - a kaposvári gólszerző: Ba­logh M. DÉL NYUGAT CSOPORT A 8. fordulóban szabadna­pos volt a Kaposvölgye LUE U15-ÖS és U14-es csapata. Az őszi utolsó előtti, 12. for­dulóból előrehozott mérkőzé­sek. 15 ÉVESEK: Kaposvölgye LUE-Paksi FC 0-3 (0-0). 14 évesek: Kaposvölgye LUE-Paksi FC 0-15 (0-9). III. OSZTÁLYÚ ORSZÁGOS UTÁNPÓTLÁS-BAJNOKSÁG KÖZÉP „A" CSOPORT, A 9. FORDULÓ EREDMÉNYEI 19 ÉVESEK: Siófoki Bányász SE-Budaörs - félbeszakadt. Bár elkezdték a siófoki mér­kőzést, csupán pár percig tar­tott; az ítéletidő miatt ugyanis le kellett fújni. A találkozót ké­sőbb pótolják majd. 17 ÉVESEK: Siófoki Bányász SE-Budaörs 0-0. DÉL NYUGAT CSOPORT, A 8. FORDULÓ EREDMÉNYEI 19 ÉVESEK: Nagyatád FC- Bonyhád 2-2 (2-0) - a nagyatá­di gólszerzők: Radák, Koósz Á. Kozármisleny FC-Kaposvöl- gye LUE 12-0(3-0). 17 ÉVESEK: Nagyatád FC- Bonyhád-Völgység LC 2-5 (0- 3) - a nagyatádi gólszerzők: Talpas, Jakabfi M. Kozármisleny FC-Kaposvöl- gye LUE 10-0 (6-0). Nagyon ment a kaposvári zöld-fehér hölgyeknek ORSZÁGOS NŐI NAGYPÁLYÁS LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG NYUGATI CSOPORT, A 7. FORDULÓ EREDMÉNYEI 19 ÉVESEK: Siófoki Bányász SE-Mosonmagyaróvári TE 12-0 (6-0) - a gólszerzők: Ko­vács E. 6, Sipőcz 2, Paplogó 2, Tarsoly, Salamon E. Zalaegerszegi TE FC-Kaposvá- ri Rákóczi Bene Ferenc Labda­rúgó Akadémia 0-10 (0-6) - a gólszerzők: Varga A. 3, Seres V. 2, Újvári 2, Terestyényi, Marosi K., Hortobágyi L. 16 ÉVESEK: Balatonfüredi FC- Kaposvári Rákóczi Bene Fe­renc Labdarúgó Akadémia 3-8 (2-2) - a kaposvári gólszerzők: Jankovics 6, Miszlai, Büki. Pápai ELC-Siófoki Bányász SE 4-2 (2-1) - a siófoki gólszer­zők: Sipőcz, Takács Sz. Egyetlen pont sem jutott a Kaposvári Rákóczi Bene Fe­renc Labdarúgó Akadémia és a Siófoki Bányász SE I. osztályban érdekelt U15-ös, U14-es, U13-as és U12-es egyleteinek, amelyek az él­bolyhoz tartozó csapatokkal mérkőztek. kör volt Egy találat elöntötte el a keresztúri rangadót MEGYEI ÖREGFIÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 8. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Fonyód-Balatonszabadi 4-1; Balatonkeresztúr-Siófoki Bá­nyász SE 0-1. A Tab-Visz/Ba- latonszemes mérkőzést novem­ber 11-ére (szombat) halasztot­ták, míg a Balatonszárszó csa­pata szabadnapos volt. AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. Sió­foki Bányász 21 pont (38-3), 2. Balatonkeresztúr 19 pont (40- 9), 3. Fonyód 14 pont (30-14). AZ ŐSZI UTOLSÓ, 9. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (HÉTFŐ): Balaton- lelle-Balatonkeresztúr 13.30 órakor; Visz/Balatonszemes- Balatonboglár 13.30 órakor; Ba- latonszabadi-Balatonszárszó 18 órakor; Siófoki Bányász SE- Fonyód 18 órakor. A Tab csapa­ta szabadnapos lesz. MEGYEI FELNŐTT NŐI FÉLPÁLYÁS LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG AZ 5. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Siófoki Bányász SE-Csököly 3-0; Balatonboglár-Kaposfü- red 3-0; Balatonlelle-Nagy- atád 1-1. A Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadé­mia csapata szabadnapos volt. az ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. Ka­posvári Rákóczi BFLA 12 pont (22-2), 2. Siófoki Bányász SE 9 pont (20-4), 3. Csököly 9 pont (11-10). A 6. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (VASÁRNAP - 10 ÓRA): Kapos- füred-Nagyatád, Balatonlel- le-Siófoki Bányász SE, Csö- köly-Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia. A Balatonboglár csapata sza­badnapos lesz. MEGYEI U15-ÖS LEÁNY FÉLPÁLYÁS BAJNOKSÁG AZ 5. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Csurgó-Nagyatád 2-0; Siófo­ki Bányász SE-Kaposvölgye LUE 1-0; Balatonboglár-Nagy- bajom 1-1; Barcs-Kéthely 0-2. A Balatonszentgyörgy csapata szabadnapos volt. AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. Sió­foki Bányász SE 12 pont (15- 1), 2. Kéthely 12 pont (7-0), 3. Nagybajom 7 pont (8-5). A 6. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (SZOMBAT - 10 ÓRA): Nagyba- jom-Csurgó, Nagyatád-Sió- foki Bányász SE, Kaposvöl­gye LUE-Balatonszentgyörgy, Kéthely-Balatonboglár (va­sárnap 11 órakor). A Barcs csapata szabadnapos lesz. Fenyő Gábor Hatékony apróhirdetések alacsony áron! Több, mint 30 rovatban hirdethet akciósán, nagy kedvezménnyel! Megjelentetheti lapjainkban: Somogyi Hírlap, Grátisz, Vasárnap Reggel és online felületünkön: www.sonline.hu HIRDETÉS ...a sonline.hu naprakész oldalán Kattintson ránk! A Somogyi Hírlap honlapján több NAPI MENÜ ajánlatból választhat! A SOMOGY MEGYEI ONLINE HIRDETÉS Eladná feleslegessé vált " tárgyait? Hirdesse meg Somogyi Hírlap ban! *Az ár az áfát tartalmazza, az ajánlat csak szombati megjelenésre vonatkozik, 10 sorig, 1 sor (42 karakter) br. 100 Ft/sor. Az akció csak a lakosság számára érvényes, cégek, kereskedők, szolgáltatók ajánlataira, valamint lakásra, autóra nem vonatkozik. A hirdetés szövegének tartalmaznia kell a meghirdetett áru eladási árát. Értékhatár 30 000 Ft Az akció visszavonásig érvényes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom