Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-30 / 253. szám

14 SPORT 2017. OKTÓBER 30., HÉTFŐ LABDARÚGÁS A ZÁRÓ FORDULÓ meccseit ren­dezték a nagybajomi Csarnok Kupa műfüves bajnokságban.- A bajnokságot eldöntő mér­kőzés elején a Vése dominált, de az Oázis szerzett egy szög­letrúgás után előnyt - nyilat­kozta Véber László szervező.- A szünet után már jobban dominált a sokszoros bajnok, s még két alkalommal bevet­ték a Vése kapuját, s ezzel a legjobbkor jött győzelemmel ismét maguknak tudhatják a bajnoki serleget. A következő találkozón mindkét csapat so­kat tett azért, hogy ők kerül­jenek a dobogó harmadik fo­kára, ez a Segesdnek sikerült, akik egyszer betaláltak a Kol- ping kapujába. A sulisok is so­kat tettek a gólszerzésért, de ezen a napon nem sikerült a góllövés. Az ötödik helyért le­játszott mérkőzés nagyon ko­rán eldőlt. A Vásártér nagyon gyorsan magabiztos előnyt ko­vácsolt, s az Ifikör hozta az el­múlt időszakban lévő nega­tív teljesítményét. A Falábú­aknái ki kell emelni Dalovits Norbertét, aki hétszer iratko­zott fel a gólszerzők közé. Vár­juk azokat a baráti társaságo­kat, amatőr játékosoknak a je­lentkezését, akik részt szeret­nének venni a novemberben kezdődő terembajnokságban. Érdeklődni a sportcsarnok­ban Véber Lászlónál. Kun Z. Eredmények A15. forduló eredményei: Oá­zis Fagyizó-Vése 3-0, Kol- ping Iskola-Segesdi Öregfiúk 0-1, Ifikör-Vásártér Falábú­ak 3-13, A bajnokság végeredménye: 1. Oázis Fagyizó (34 pont), 2. Vése (33), 3. Segesdi Öregfiúk (22), 4. Kolping Iskola (19), 5. Vásártér Falábúak (15), 6. Ifi­kör (9). Különdíjasok - legjobb ka­pus Laki Bence (Oázis Fagyi­zó), legjobb mezőnyjátékos: Orsós Balázs (Segesdi Öregfi­úk), legjobb góllövő: Dalovits Norbert (Vásártér Falábúak). JÉGKORONG FOLYTATTA BAJNOKI szereplését a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola Uló-os jégkorong­csapata. Uló-os bajnoki mér­kőzés: KAPOSVÁRI SPORTKÖZPONT ÉS SPORTISKOLA-FERENCVÁROS 6-3 (3-1, 3-1, 0-1)- Nagyszerű mérkőzésen szép győzelmet aratott serdü­lőcsapatunk a Ferencváros B együttese ellen - értékelt Zsigmond Imre, a Kasi veze­tőedzője. - Minden csapatrész jól dolgozott, kiváló kapustel­jesítményt láthattunk. A csa­patkapitány De Paoli Valerio igazi vezére volt a gárdának. Gólszerzők: De Paoli Valerio 3 gól, Maricsek Sára 1 gól, Lam- pert Dávid 1 gól, Kónya Det- re Zétény 1 gól. Gólpasz- szal járult hozzá a győzelem­hez: Pázmándi Zsófia, Józsa Mihály, Szalontai Rómeó. A Kasi Uló-os korosztályú já­tékosát Pázmándi Zsófiát be­hívták a magyar U18-as válo­gatottba. Kétnapos edzőtábor­ban vesz részt a Vasas Edző­centrumban, majd utazik a spanyolországi Granadába egy négycsapatos nemzetközi tornára. Pázmándi Zsófia vá­logatott kerettagsága a kapos­vári jégkorong nagyszerű si­kere is egyben. Kun Z. ADAMA megyei 1. osztály: négy pályán ikszeltek a csapatok Otthonában lepték meg a Lellét és a Nagyatádot A vezető hármas tagjai kö­zül meglepetésre a Balaton­iéin és a Nagyatád is csak egy pontot tudott otthon tartani a Nagybajom, illetve a Fonyód ellenében - a Ba- bócsa-Karád derbi is pont- osztozkodással zárult így a Balatoni Vasas Marcali­ban aratott (fölényes) győ­zelmével átvette a vezetést. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu A 12. FORDULÓ EREDMÉNYEI: KADARKÚT-CSURGÓ 2-1 (0-1) Kadarkút. V.: Flegyi A. KADARKÚT: Strublics - Víz­hányó, Horváth Á., Ferenczi M., Németh D. - Kalló, Balogh Cs., Tarlósi, Ferenczi D. (Verk- man a 85. percben) - Pető T., Pallósi (Tóth P. a 89. percben), Edző: Csajági Csaba. CSURGÓ: Bolla - Tóth Sz., Somogyi D., Pákái G., Prosze- nyák - Bódis G. (Soós G. a 75. percben), Beke Bálint, Beke Bence, Bozó - Rózsi, Markos. Edző: Beke Lajos. GÓLSZERZŐK: Horváth Á. (a 70. percben), Pető T. (a 74. percben - 11-esből), illetve Markos (a 42. percben). KIÁLLÍTVA: Proszenyák (Csurgó) a 60. percben. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Kadarkút-Csurgó 1-1. BALATONLELLE- NAGYBAJOM 2-2 (1-1) Balatonlelle. V: Agócs Á. BALATONLELLE: Finta - Ne- ubauer M., Kenéz Sz. (Kajtár a 61. percben), Hegedűs Gy., Balogh Botond, Balogh L., Pap M. , Mátyás K., Bohata, Graszl N. , Kovács K. (Gál B. a 72. perc­ben). Játékosedző: Kenéz Sza­bolcs. nagybajom: Buchenauer - Törzsök M., Nemes Gy., Vö­rös G., Horváth M., Ábrahám R., Nagy I. (Kolumbán E. a 78. percben), György Zs., Ács-Ger- gely, Trimmel (Ignác P. a 77. percben), Bodó (Nagy Gy. a 75. percben). Edző: Bőzsöny Já­nos. GÓLSZERZŐK: Graszl N. (a 8. percben), Neubauer M. (az 56. percben), illetve Bodó (a 35. percben), Vörös G. (a 63. perc­ben). AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Balatonlelle-Nagybajom 0-6. A góllövőlista Túrós Viktor duplázott, így át­vette a vezetést a legjobb lö­vők között. Mester Gellért szintén ered­ményes volt, megerősítve ez­zel harmadik helyét a listán. 1. Túrós Viktor (Balatoni Va­sas) 13 gól, 2. Kuti Richárd (Somogysárd) 12 gól, 3. Mes­ter Gellért (Balatoni Vasas) 11 gól, 4. Bahota Ádám (Bala­tonlelle), Markos Péter (Csur­gó) és Nikolic Vukan (Nagy­atád) 9 gól. Marcaliból is elhozták a három pontot a Balatoni Vasas játékosai Fotóillusztráció: Lang Róbert NAGYATÁD-FONYÓD 1-1 (1-1) Nagyatád. V: Balikó. NAGYATÁD: Vörös Á. - Rácz E., Szabó P., Párkányi (Ko­vács Kristóf a szünetben), Kol­lár D. (Csikós Á. a szünetben), Knippl (Kis P. a 73. percben), Dekanics, Kulcsár K., V. Niko- lics, Kovács Krisztián, Richter P. Edző: Készéi Ferenc. FONYÓD: Barátúri - Ander­mann M., Baranyai D., Csá­szár V, Böszörményi, Valkó T., Bocsev (Samu B. a 89. perc­ben), Derne N., Valkó D., Ge- iszt (Görcsi a szünetben), Va- jandt Gy. Játékosedző: Deme Norbert. GÓLSZERZŐK: Kovács Krisz­tián (a 10. percben), illetve Ge- iszt (a 24. percben). KIÁLLÍTVA: Andermann Cs. (Fonyód - a kispadról) a 94. percben. A Fonyód ifjúsági csapata szabadnapos volt. BABÓCSA-KARÁD 0-0 Babócsa, 90 néző. V.: Posza. BABÓCSA: Banicz B. - Ke­resztény G., Mangult, Horváth P. (Horváth Zs. a 69. percben), Horváth L., Krisztián L., Iván D., Kovács G. (Horváth J. a szü­netben), Pércsi, Tompa L, Ger- gulás (Szalai Sz. a 74. percben). Játékosedző: Horváth Péter. KARÁD: Orosz R. - Komáro­mi B., Horváth A., Vendricz- ki, Herczeg M., Kreka, Balá- sa M. (Ábrahám A. a 31. perc­ben), Szűcs J., Fábri Á. (Torma a 88. percben), Strángli, Ba­logh R. Megbízott edző: Komá­romi József. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Babócsa-Karád 8-0. Czukk Sándor MARCALI-BALATONI VASAS 0-4 (0-3) Marcali, 70 néző. V.: Babos. MARCALI: Háromi (Jagadics a 78. percben) - Czimondor, Németh M., Fenusz T., Kovács B., Somogyi V. (Orbán R. a szü­netben), Garai K. (Tóth N. a 72. percben), Horváth E. (Szaka R. a szünetben), Körösi A., Zsiga Sz., Maros (Zsiga J. a 61. perc­ben). Megbízott edző: Csehkis Gábor. BALATONI VASAS: Bagi - Ef- foua (Tóth D. a 73. percben), Horváth B., Horváth Gy. (Gere T. a 83. percben), Kovács N., Yondo (Lukács M. a 86. perc­ben), Sarkanti (Rózsa D. a 75. percben), Túrós, Derdák, Kör- mendy, Mester G. Edző: Vida András. GÓLSZERZŐK: Túrós 2 (a 14. percben és a 21. percben), Kör- mendy (a 25. percben), Mester G. (a 73. percben). AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Marcali-Balatoni Vasas 2-0. Ivusza István SOMOGYSÁRD-SEGESD 2-1 (1-0) Somogysárd. V: Godina. SOMOGYSÁRD: Horváth N. - Páger B., Kuti S., Szabó Zs., Göndöcz, Baranyai D., Marits (Czippán a 81. percben), Sza­bó A., Németh Á., Kuti K., Ku­ti R. (Varga L. a 90. percben). Edző: Vancsura Gábor. SEGESD: Kis M. - Szép Sz., Bizderi, Kovács R., Horváth I. (Horváth Z. a 76. percben), Horváth A., Juhász D., Ru- zsics, Kovács A. (Kovács P. az 52. percben), Baranyai B., Hor­váth J. Edző: Papp Zoltán. GÓLSZERZŐK: Baranyai D. (a 42. percben), Kuti K. (a 67. percben), illetve Horváth J. (a 49. percben - 11-esből). AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Somogysárd-Segesd 0-3. TAB-BALATONKERESZTÚR 0-0 Tab, 90 néző. V.: Virágh J. TAB: Ladiszlai K. - Naász, Nádori, Kaveczki, Magas, Pretz, Kiss G., Kispál, Vida A., Vodicska K., Tábori T. Játékos­edző: Ladiszlai Krisztián. BALATONKERESZTÚR: Babi­na E. - Horváth D., Kozma M. (Borbéky B. az 50. percben), dr. Keöves (Slezák az 58. perc­ben), dr. Gelencsér A., Horváth M., Búza, Bartha, Papp K., Ba­kos R, Mózes K. (Kozma A. az 50. percben, Pernecz a 75. percben). Edző: idősebb Deák­vári Antal. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Tab-Balatonkeresztúr 2-1. Gombér György MAGYAREGRES-TOPONÁR 4-0 (3-0) Magyaregres. V: Cservöl­gyi Sz. MAGYAREGRES: Kéri - Si­mon R., Károli Gy., Sólyom G. (Károli M. a aszünetben), Keszthelyi B., Simon M. (Kel­ler L. a 75. percben), Horváth M., Bogdánfi (Kozári a szünet­ben), Palkovics, Németh J. (Pe- rák a 81. percben), Tabi. Játé­kosedző: Bruncvig Róbert. TOPONÁR: Hegedűs I. - Nagy A., Zatykó J., Gelencsér G., Hornyák, Baranyi D. (Hetesi a 10. percben), Kovács R, Házi Á., Sándor G., Ivusza G., Orsós V. (Tanító a 31. percben). Játé­kosedző: Ivusza Gábor. GÓLSZERZŐK: Tabi 2 (a 3. percben és a 64. percben - 11-esből), Horváth M. (a 6. percben), Németh J. (a 22. percben). KIÁLLÍTVA: Palkovics (Ma- gyaregres) a 30. percben, Ge­lencsér G. (Toponár) a 63. percben. A Toponár ifjúsági csapata szabadnapos volt. I Megyei 1. osztály, az állás 1. Balatoni Vasas 12 10 1 1 38-13 31 2 Nagyatád 12 10 1 1 34-12 31 3. Balatonlelle 12 9 1 2 42-13 28 4. B.keresztúr 12 6 2 4 13-15 20 5. Somogysátd 12 5 2 5 24-26 17 6. Toponár 12 5 2 5 21-30 17 7. Babócsa 12 5 1 6 25-30 16 8. Fonyód 12 5 1 6 17-24 16 9. Nagybajom 12 4 4 4 20-24 16 10. Magyaregres 12 5 0 7 13-23 15 11 Kadarkút 12 4 2 6 17-25 14 12. Segesd 12 4 1 7 20-24 13 13. Csurgó 12 4 1 7 20-26 13 14. Karád 12 3 3 6 21-24 12 15. Marcali 12 2 2 8 18-22 8 16. Tab 12 2 2 8 11-23 8 A forduló válogatottja Barátúri Máté Fonyód. \ Búza Barnabás V ' Balatonkeresztúr VS 7 Yondo Yvan Balatoni Vasas Pető Tamás Vörös Gabor q Nagybajom. ■ Kadarkút Vendriczki Balázs jfj Túrós Viktor V Balatoni Vasas Horvath Milan Tabi Tibor Deme Norbert Fonyód így folytatják A13. fordulóval folytatódik az ADAMA megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. Két ta­lálkozó lesz szombaton, hatot pedig vasárnap játszanak. A 13. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (KEZDÉS 13.30 ÓRAKOR) SZOMBAT: Balatoni Vasas- Balatonlelle, Csurgó-Marcali. VASÁRNAP: Karád-Magyar- egres, Toponár-Tab, Balaton- keresztúr-Nagyatád, Fonyód- Somogysárd, Segesd-Kadar- kút, Nagybajom-Babócsa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom