Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-28 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 43. szám

A Rekviem egy álomért és a Fekete hattyú világhírű ren­dezőjének, Darren Aronofskynak az új filmje anyám! címmel már a magyar mozik­ban is látható. A bru­tális, egyedi, fantá­ziadús alkotás egyik főszereplőjével, a fele­séget alakító Michelle Pfeifferrel beszélget­tünk. IlHÜiBi SZESZ Tolna megyében, Pörbölyön van az egyetlen whiskyre szakosodott magyar lepárló. Első jelentősebb tétele 2015-ben készült, és jövőre kerülhet majd forgalomba. A műhelynek azon­ban már most alakul a rajongótábora. ^2 A halál a legnagyobb tabu TEMETŐ Az ember mindig is félt a haláltól, nehezen tudott szembenézni szeretteinek elmúlásával vagy éppen saját életének végességével. Garázsban épül az első felvidéki űrrakéta TALÁLMÁNY Fordulóponthoz érkezett a felvidéki magya­rok által vezetett szlovákiai űrprogram. Két év után elké­szült a rakétatest, és hama­rosan eldől, mikor lövik fél az űrbe az Ardea-2-t. ^3 Marsi Anikó semmit sem bánt meg TÉVE Ha ma választana szakmát, ak­kor is televíziós műsorvezető lenne Marsi Anikó. Az idő múlásával nem foglalkozik, talán csak annyira, hogy minden reggel fut azért, hogy fitt és egészséges maradjon. ►!! Gyilkosabb a háborúknál KÖRNYEZET Egy nemzefközi kutatócsoport szerint évente több embert ölnek meg a szennyezésből adódó mérgezések, mint a világ összes háborúja és erőszakos eseménye, többet, mint a dohányzás, az éhezés, a természeti katasztrófák, az AIDS, a tuberkulózis, a malária és az éhínség együtt. ►2 Balettművész a kispesti ultrák között HIT Apáti Bence balettművész hosszú ideig volt az opera­ház szólistája, és szinte min­den jelentős darab címszere­pét eltáncolta. Nevét a közéle­ti állásfoglalásai, publiciszti­kái révén is sokan ismerhe­tik, hiszen jobboldali beállí­tottságát sosem titkolta. Ki­derült az is, hogyan kevere­dett az ultrák közé. ►O Gömöri András Máté igazán remek pótapa Gubík Ági panasza: már trükkökhöz kell folyamodnia KEZELÉS A mai, rohanó világban egyre nehezebb időt találni a pihenésre. Gubík Ági színésznő régóta kereste azt a meg­oldást, amelynek segítségével hosszú távon eltüntethetné az arcbőréről a fáradtság jeleit. ►12 CSALÁD Őszinte kapcsolat van a színész és a nevelt fiai között, ami elengedhetetlen a harmoni­kus élethez. Gömöri András Máté minden erejével azon van, hogy tudatosabb jövőt biztosítson a gyerekek számára. ^12 közszolgál TÉP XX. ÉVFOLYAM, 43. SZÁM • 2017. OKTOBER 28 VASARNAP ARA­185 H EGY PERCBEN Tóth Auguszta szamara az idei ev igazi kuriózumnak számít: Mezei Máriáról önálló es­tet álmodott meg, illetve hosszú várakozás után elkészítette saját lemezét Érzések címmel. Szó­ba került az is, miért nem láthattuk a Valami Amerika című filmben. MUVESZBEJARO 7. OLDAL Radios Gigitől félnek a férfiak? RANDI Mosolygós és vidám énekes­nőként ismerte meg az ország Gigit, aki az X-Faktor mentoraként megmu­tatta, hogy ő is tud kemény és hatá­rozott lenni. Mint mondja, a személyi­sége mindig éppen ilyen volt, észrevé­teleit ugyanis nem hajlandó véka alá rejteni. Randik terén azonban nincs sikere. • ►!! SZERKESZTŐSÉG: E-mail: vasarnapreggel@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT Hétköznaponként 9-17 óráig 06-1/460-2470 TERJESZTÉS 9-17 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-40/510-510 HIROETÉS 9-17 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 06-1/460-2529 MA HOLNAP ,, 11 13 Erősen felhős, vagy borult időre van kilátás, többfelé esővel, záporral. 7 és 13 fok közé hűl a levegő. Nagy területen lehet viharos az északnyugati szél. ► 15 Boldog névnapot^ kívánunk Nárcisz, Zénó nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom