Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-26 / 250. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. OKTÓBER 26., CSÜTÖRTÖK Hívatlan haltolvajok A hírek szerint az izraeli állam több tízezer vonuló pelikánt etet az idén is. A madarak Dél-Európából Kö- zép-Afrikába tartva pihennek meg az ország területén, és azért látják el élelemmel őket, hogy ne a halastavakra járjanak rá. VALAHOL nem a rapsicok jelentik az igazi problémát... Gy.Zs. HÍREK Készülnek a közelgő ünnepekre KAPOSÚJLAK Befejezték a ravatalozó felújítását a községben: a fejlesztést egy tízmillió forintos pályázati forrás tette lehetővé. A tető korszerűsítésén kívül a bejárat környékének térkövezéséről is gondoskodtak a szakemberek. H. M. Felavatták az emlékművet MERNYE Felavatták az ’56- os emlékművet: a magyar- atádi Törzsök Róbert szobrász alkotása a 67-es út mellett tekinthető meg. Az emlékmű létesítéséhez az önkormányzat kétmillió forintot nyert egy pályázaton, s 500 ezer forint önrészt vállalt. H. M. Tovább bővült az agrárprojekt BATE A közmunkások megkezdték a sütőtök betakarítását, amit az óvodai konyhán dolgoznak fel. A 12 tagú csapat idén paprikát, paradicsomot, hagymát, babot és csemegekukoricát is termesztett. H. M. Kaposvártól Sarasotáig KAPOSVÁRSARASOTA Kaposvári résztvevője is volt az Amerikában élő magyarok 56-os megemlékezésének. A kint élő magyarok Ameri- ka-szerte megemlékeztek a forradalomról, így a Floridai Sarasota Petőfi Magyar egyesületben is, ahol istentisztelet után a kaposvári Kovács József mondott ünnepi köszöntőt, s koszorúzott. H. M. Lehetőséget nyertek az első gasztronómiai verseny jövőalkotói A tapasztalaton és a támogató zsűritagok építő kritikáin túl az első hazai gasztronómiai verseny résztvevői lehetőségeket is nyertek, hiszen olyan trendi és neves balatoni éttermekben, borászatokban vagy büfékben kaptak gyakorlati lehetőséget, amik később akár munkahelyként is szolgálhatnak majd. Kolumbán Tünde sonline@sonline.hu SIÓFOK Cékla, brokkoli, körte és szilva, nyurgaponty és mangalica - ezekből alkottak a jövő szakácsai a Siófoki Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szak- középiskolájában. A pincérek díszasztalt terítettek, a cukrászok házirétest nyújtottak. Régiós rendezvénnyé nőtte ki magát a hagyományos Krú- dy-napok Siófokon, amelynek olyan ikonikus vendéglátósok adtak rangot ezúttal, mint a Michelin-csillagos sztárszakács, Sárközi Ákos vagy a legutóbb Gundel Károly-díjjal kitüntetett Csapody Balázs. A Konyhafőnök című műsorból is ismert Sárközi Ákos igyekezett hasznos, gyakorlati tanácsokat adni a versenyzőknek. Hat csapat 12 szakácstanulója készítette a háromfogásos menüt a zsűrinek a gasztronómiai versenyen, aminek 26 éves hagyománya van már Siófokon. Az idei megmérettetés a Siófoki Szakképzési Centrum és a Balatoni Kör kapcsolatának köszönhetően lépett szintet, és vált az első magyar régiós gasztronómiai versennyé, amire a házigazdák mellett Szekszárd, Keszthely, Veszprém és Nyitra küldött versenyzőket. Kardos Gábor, a Balatoni Kör szóvivőjének ötlete nyomán közöttük keresték a Balatonnál az Év fiatal séfjét, cukrászát és felszolgálóját. A balatoni turizmusnak és vendéglátásnak nagy szükséElsőként rendeztek régiós gasztronómiai versenyt a siófoki középiskolában Fotó: Németh András ge van a jól képzett fiatal szakemberekre, a diákoknak pedig a példaképekre - hangzott el a megnyitón, ahol Csapody Balázs azt mondta: minden követ megmozgatnak azért, hogy a Krúdyban új tanmenettel és korszerű tankönyvekből tanuljanak a diákok, - Meggyőződésem, hogy egy-két éven belül nem lesz szükségetek arra, hogy külföldre menjetek - mondta a diákoknak. Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum igazgatója szerint a Krúdy korszakváltás határához érkezett, Witzmann Mihály országgyűlési képviselő pedig a siófoki iskola fejlődésre és megújulásra való nyitottságát méltatta, míg Tóth Krisztina igazgató arra tért ki, hogy a Krúdy-napok az iskola legfontosabb ünnepének számít. Nyurgaponty és csicsókakrém Gőzfelhőbe burkolózott a tankonyha. Finomabbnál finomabb illatok áradtak onnan. Márta János végzős szakácstanuló csapatával egy különleges menüsort állított elő, csaknem egy hónapja készültek a megmérettetésre. - A nyurgaponty lesz az előétel, amit szu- vidálunk, megsütünk a bőrén, és zsályás-citromos csicsókakrém lesz hozzá. Csinálunk még egy jó ízes babpürét, savanyított répákat, illetve zsályakaviárt szolgálunk fel hozzá. A főétel mangalicaszűz lesz tekercsbe formázva, és csinálunk hozzá fordított krumplisalátát, a burgonyába töltjük bele a salátát - sorolta. Az ítészek szerint a versenyzők kitettek magukért: igazi finomságokat készítettek. Sárközi Ákos szerint a fiatalok olyan technikákat, technológiákat alkalmaztak, amivel figyeltek az alapanyagra, annak megmutatni szépségét. - Nagyon sokféle felhasználást láthatunk, ha itt lenne száz háziasszony, tudna mit tanulni tőlük - tette hozzá a Michelin-csillagos séf. Voltak olyan csapatok, melyek olyan kérdésekre is tudták a választ, amelyekre végzett szakemberek sem. A versenyen az érdeklődők a hor- vát vendégek különlegességeit is megkóstolhatták. A fiatalok meghallgathatták Herczeg Ágnes előadását a borfogyasztásról. Góz Lilla Sulimoped program: rendhagyó szülői értekezletet tartottak a rendőrök Ingyenjogosítványt kap félszáz fiatal KAPOSVÁR Ötven 14 éves diák kaphat ingyen segédmotorke- rékpár-vezetői engedélyt Kaposváron és a város környékén. Az idén már a negyedik alkalommal vette kezdetét a Sulimoped program, amelynek keretében az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság költségére vizsgáznak majd a fiatalok. Hogy a program részleteivel megismerkedhessenek a gyerekek és a szülők, rendhagyó szülői értekezletre várták őket a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon.- A cél az, hogy a gyerekek minél korábban és minél mélyebb közlekedési ismereteket szerezzenek, és ennek következtében minél kevesebb veszélyes helyzetbe keveredjenek az utakon - mondta Vácz Edit, a közlekedésrendészeti osztály helyettes vezetője. - A család pénztárcájától is függ, hogy milyen hamar ülhetnek majd motorra, de az biztos, hogy a tanultaknak megfelelően biztonságosabban közlekednek majd kerékpárral vagy gyalog is. Nem feltétel nélkül jelentkezhetnek a diákok a programba, mutatott rá Vácz Edit. Jó tanulóknak kell lenniük, és a baleset-megelőzési biVácz Edit igyekezett segíteni az érdeklődőknek Fotó: Lang Róbert zottság más közlekedésismereti versenyein vagy rendezvényein is jó eredményt kell elérniük, a rajzpályázatoktól a kerékpáros iskolás kupákig. Vácz Edit nagy előnynek tartja, hogy az elsősegélynyújtásból letett vizsgát később 17 évesen továbbvihetik, ha személygépkocsira is megszereznék a vezetői engedélyt. A Sulimoped program indítójának szülői értekezletén részt vett Nagy László, a Somogy Megyei Kormányhivatal szakfelügyelője és Pohner István, a Kapos-ATI Autós és Motoros Iskola vezetője is. K. G. Tornateremről és platánokról kérdeztek KAPOSVÁR - A Németh István Program keretében 171 milliárd forintot fordít fejlesztésre a város - hangsúlyozta Szita Károly, Kaposvár polgármestere a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium szerdai nevelőtestületi ülésén. Rövidesen további találkozókon vesz részt, az utolsó februárban lesz. Rámutatott: városunkban 20 év óta legalacsonyabb a munkanélküliség, nő a város vagyona, s erősödik a helyi gazdaság. A Németh István Program célja, hogy jobban élhessenek a városlakók, a beruházások újabb munkahelyeket teremtenek, egyebek mellett jelentős ipari, közlekedési és környezetvédelmi fejlesztések valósulnak meg. A találkozón több kérdést intéztek a pedagógusok a polgármesterhez. A Szántó utcai, illetve a belvárosi közlekedés kapcsán elhangzott: az autósoknak nagy könnyebbséget jelentenek majd az új parkolók. Volt, aki az iskolai tornateremmel kapcsolatos tervekről érdeklődött, más a több mint 1000 platán és hársfa sorsáról. Szita Károly méltatta az ipar- művészeti. szakközépiskola pedagógusainak munkáját, s arra buzdította őket: segítsék a tűzfalak rendbetételét. H. M. Kitüntették a szarvasfarm vezetőjét Nagy János és Fazekas Sándor BÖSZÉNFA Miniszteri elismerő oklevelet vehetett át az 1956- os forradalom emléknapja alkalmából a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjának vezetője. Nagy János a magyar hideg vérű ló és a parlagi szamár tenyésztésével kapcsolatos munkája miatt érdemelte ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elismerését. Nagy János 1986 óta dolgozik a Kaposvári Egyetemen. Az általa vezetett Vadgazdálkodási Tájközpont az évek során sokak kedvenc kirándulóhelyévé vált. Évente 10-12 ezer látogató keresi fel az 1300 hektáron elterülő gazdaságot. K. G. Honvédelmi elismerések Nemzeti ünnepünk alkalmából a honvédelem érdekében kifejtett tevékenységük elismeréseként somogyi polgár- mestereket ismert el a honvédelmi miniszter. Szita Károly, Kaposvár polgármestere a Honvédelemért Kitüntető Cím I. osztályában részesült. Kar- valits Ottó barcsi polgármester a kitüntetés II. osztályát kapta. H. M.