Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-24 / 248. szám
fi 1956-MEGEMLÉKEZÉSEK 2017. OKTÓBER 24., KEDD Elmaradt a közös ellenzéki tüntetés a vörös riasztás miatt Szabadságvágy, hazaszeretet, nemzeti összetartozás Az 1956-os országos megemlékezések során Kövér László, az Országgyűlés elnöke Martonvásáron arról beszélt: a szabadságvágy egybekovácsolja és összetartja a magyarság erkölcsi többségét. 1956 bebizonyította, az igazi szabadság iránti sóvárgást sohasem lehet külső erőszakkal elfojtani. A házelnök három történelmi kort emelt ki, 1456-ot, 1956-ot és 2017-et, mindhárom korban „a magyarok Európa szabadságát is védték, és mindhárom korban cserbenhagyott bennünket Nyugat-Eu- rópa, s csak a közép-európai népek álltak ki mellettünk”. Boross Péter volt miniszterelnök Hódmezővásárhelyen azt mondta, a magyar történelmet végigkísérte a szabadság- vágy, a hazaszeretet, ez biztató a jövőre nézve. Ha minden generáció átadja ezt az üzenetet az utána jövőknek, „akkor nincs veszve a haza”. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a kanadai Edmonton és Vancouver magyar közösségei előtt hangsúlyozta: „az 1956-os forradalom és szabadságharc után sem Európa, sem a világ már nem lehetett ugyanaz, mint előtte volt”. A rossz idő és a vörös riasztás miatt a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom lemondta az ellenzéki pártok Kossuth térre hirdetett közös demonstrációját. Nagy Imre mártír miniszterelnök egykori budapesti lakóházánál az MSZP, a DK, az Együtt, a Magyar Liberális Párt, a MoMa, a PM és a Szolidaritás közösen koszorúzott. Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta: a mai magyar kormány „erősen rímel” a történelem egy nagyon sötét időszakára, a sztálini diktatúrára. Szerinte a magyarok igazi elnyomói „nem Brüsszelben vannak, hanem itthon, kormányon". Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Corvin közben azt mondta: Orbán Viktor azt akaija elérni, hogy mindenki féljen. „Azt üzenem a kétkedőknek, 2018-ban le fogom váltani Orbán Viktort, le fogjuk váltani a Fideszt, és Magyarországot emelkedő pályára állítjuk” - jelentette ki. A DK jobban hasonlít az 1988-as Fideszre, mint a mai Fidesz egykori önmagára, mondta Gyurcsány Ferenc DK-elnök. Orbán Viktort nem 1956 és 1990 örökösének, hanem elárulójának nevezte. A Jobbikot bírálva azt sejtette, hogy a hatalmi érdekek mentén bármikor újabb fordulatot hajthat végre. A 301-es parcellában, Nagy Imre sírjánál Fotó: MTI Orbán Viktor: Semmit sem vehetünk félvállról jövő tavasszal Mindenkire szükség lesz! Orbán Viktor: A saját szabadságunkat mindig magunknak kell megvédenünk... Fotó: MTI „Márciusban újrakezdjük. És akkor áprilisban ismét győzni fogunk” - hangoztatta tegnap Orbán Viktor az október 23-i díszünnepségen. A miniszterelnök a Terror Háza előtt a következő választás nagy esélyesének nevezte a Fideszt, de mivel a tét nagy, „semmit sem vehetünk félvállról”, a győzelemhez mindenkire szükség lesz. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST „Ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk” - hangoztatta tegnap Orbán Viktor Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt rendezett október 23-i díszünnepségen, ahol a rossz idő ellenére is mintegy tízezren gyűltek össze. A miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy a saját szabadságunkat mindig nekünk magunknak kell megvédenünk, más sohasem fogja. . A kormányfő szerint 1956- ban az a csodálatos ország bontakozott ki az elnyomás félhomályából, amire mindig is vágytunk: a forradalom nemzeti forradalom volt. Úgy vélte, a nyugatiak, ha csodálták is a magyar forradalmat, nem értették; ahogyan Brüsz- szelben ma sem értenek minket. Nem értették, hogy miért harcolunk legyőzhetetlen túlerővel szemben. Azt sem értették meg, hogy azért küzdünk, mert a végsőkig ragaszkodunk a saját kultúránkhoz és életformánkhoz, és nem akarunk föloldódni senkinek az olvasztótégelyében. Orbán Viktor kifejtette, hogy a szabadság 1990-es kivívása után most újra történelmünk fordulópontjához érkeztünk, most „újra veszély fenyegeti mindazt, amit Magyarországról és a magyar élet rendjéről gondolunk”. Hangsúlyozta: ma minden választás sorsdöntő Európában. Most dől el, hogy Európa népei visszaveszik-e saját nemzeti életük politikai irányítását a gazdasági elitekkel összefonódott európai bürokratáktól, illetve, hogy sikerül-e visszaszereznünk a régi, multikulturalizmus előtti, nagyszerű Európánkat. „Biztonságos, méltányos, polgári, keresztény és szabad Európát akarunk” - jelentette ki Orbán. Kifejtette, hogy a pénzügyi spekuláns birodalom hozta Európa nyakára az újabb kori népvándorlást, a migránsok millióit. Az dolgozta ki azt a tervet, amely- lyel Európát kevert földrész- szé akarják alakítani. „Mivel Közép-Európa migránsmen- tes övezet, ezért az Európa jövőjéért folyó küzdelem ide összpontosul” - hangoztatta a miniszterelnök. Szerinte amíg Brüsszel nem nyeri visz- sza’szuverenitását, addig Európa kormánykerekét sem lehet a helyes irányba fordítani. „Nekünk senki sem mondhatja, hogy lehetetlen” - hangoztatta a miniszterelnök. Kiemelte, a korábbi kétkedések ellenére a népvándorlást meg lehet állítani, a globalizációt féken lehet tartan i, Brüsszelt meg lehet zabolázni, a pénzügyi spekuláns tervét meg lehet lékelni, az európai egyesült államok őrült ötletére kényszerzubbonyt lehet húzni. Ehhez csak az kell, hogy Közép-Euró- pában a lengyelek, a csöhek, a szlovákok, a románok és a magyarok összefogjanak. Orbán Viktor a következő választás esélyesének nevezte a Fideszt. A tét nagy, ezért a kormányfő szerint „semmit sem vehetünk félvállról”. Mint mondta, még nem érdemelték ki a győzelmet, ahhoz mindenkire szükség lesz, ezért a következő hónapokban készülődni fognak: „Márciusban újrakezdjük. És akkor áprilisban ismét győzni fogunk.” HIRDETÉS Heti retró sportmagazin Ferencvárosi futballista-tengerészek: a dél-amerikai túra legfontosabb kérdése az volt mit is játszott a Hungária Sebastian Coe élethosszig tartó lordságot kapott, de egy emailt nem tud egyedül elküldeni Itt a Mucha, lesz nagy ruhái - a rigmus néha veszélyes volt a Fradl-játékos édesapja számára- I**-' ■ Kétezer-hétszáz '56-os halott BUDAPEST Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei során 2700-an haltak meg, az elhunytak több mint fele, a sebesülteknek is csaknem fele 30 éven aluli volt - közölte a KSH. A ma már szabadon hozzáférhető iratok szerint az október 23-ához kapcsolható események során bekövetkezett mintegy 2700 halálesetből 2195 halálesetet anyakönyveztek, 307 halálesetről a temetők és exhumálások, valamint a lakáskijelentések alapján értesült a hivatal. Ezenkívül 100- 150-re tehető az 1957-ig még nem exhumált és be nem jelentett halálozások száma. A forradalmi eseményekkel kapcsolatba hozható öszszes halálozás 78 százaléka, 1945 eset Budapesten történt. Vidéken a legtöbb halálozás Pest (68), Bács-Kiskun (64), Győr-Sopron (62), Komárom (53) és Fejér megyében (50) volt. MW HIRDETÉS Szanyi idézőjelbe tette az ünnepet BUDAPEST „Szanyi Tibornak az 1956-os nemzeti ünnepet idézőjelbe tevő Facebook-bejegy- zése a bizonyíték arra, hogy az ő esetében a közvetlen eszmei közösségvállalás a diktatúra állampártjával és a forradalom eltiprásával ma is fennáll” - közölte vasárnap a Fidesz frakcióvezetője. Gulyás Gergely reményét fejezte ki, a forradalom 61. évfordulóján Szanyi már nem lesz az MSZP tagja. Szanyi a közösségi oldalán „»Ünnephez« közeledvén...” felvezetéssel osztott meg egy fényképet, mely egy a Köztársaság téri pártszékház ostromakor megkínzott és lábánál fellógatott egyenruhást ábrázol. Molnár Gulya, az MSZP elnöke elhatárolódott a politikus- társa által megosztott tartalomtól, és azt nyüatkozta: ha bármely testület kezdeményezi, megszavazza az ezzel kapcsolatos retorziókat. Nem ez az egyetlen hang az MSZP-ből, amely ’56-ot még mindig ellenforradalomként igyekszik értelmezni. Tavaly Havas Szófia, a párt egészségpolitikusa nyüatkozott úgy az orosz televíziónak, hogy a forradalmárok házról házra járva keresték a kommunistákat és a zsidókat, és ’56 fasiszta-ellenforradalmi puccs volt. MW